Norrison. Mi van vele?
Titkár. Itt van.
Norrison. Máris? Hol van?
Titkár. Itt kint az előszobában.
Norrison. Hát mért nem jön be? _A bejárathoz siet, kinyitja az ajtót,
kiszól._ Lydia! Maga az? Tessék!
_Lydia belép, Titkár kimegy._
Norrison _csodálkozva_. Na mi az, gyermekem? Maga már itt van? Négyre
vártam, még három óra sincs. Mért ily korán?
Lydia _kissé angolos kiejtéssel beszél_. Tudom, hogy még sok idő van és
lett is volna még néhány bevásárolnivalóm. Úgy örültem, hogy magával
fogok utazni, a délutáni vonattal. Már előre örültem.
Norrison. Na ez igazán kedves és megtisztelő.
Lydia. De nem utazhatom.
Norrison. Miért?
Lydia. Kérem, képzelje, éppen be akartam menni a városba, amikor
érkezett ez a sürgöny. _Egy sürgönyt ad át._ Az én szüleim nem a jövő
héten jönnek, hanem ma. Egy óra mulva. Nekem itt kell maradnom.
Norrison. Ah! _Nézve a sürgönyt._ Nahát ez nagyszerű! Hát érdekes! _Nézi
a sürgönyt._ Hát szóval ma érkeznek a szülei. Bár ez azt jelenti, hogy
magát elviszik, mégis örülök, hogy látni fogom a kedves öregeket. Na, ez
igazán nagyszerű!
Lydia. Nem is olyan nagyszerű!
Norrison. Miért, kedves Lydia?
Lydia. Kedves Norrison úr, be kell önnek vallanom valamit.
Norrison. Szent Isten! Ne ijesszen meg!
Lydia. Megijedni azért nem kell.
Norrison. Mi történt?
Lydia. Azt hittem, lesz időm erről később beszélni. De most ezzel a
távirattal megváltozott a helyzet. Norrison úr, én most nagyon egyszerű
és komoly leszek. Én szeretek egy férfit.
Norrison. Jaj.
Lydia. Kérem, beszéljünk józanul és röviden. Én az övé lettem. Lelkileg
és testileg.
Norrison. Te jó Isten. Mit beszél?
Lydia. Pontosan csak azt, ami történt. És ez megtörtént.
Norrison. Lelkileg és testileg. Mi ez? Tudja, mit tett maga velünk, ha
ez igaz? Maga minket erkölcsileg és anyagilag tönkretett. Ez olyan,
mintha valaki rám bízza a vagyonát és én azt elvesztem. Erre nincs
kegyelem. Mivel érdemeltük ezt? Rettenetes! És a feleségem nem
vigyázott?
Lydia. Ugyan! Hát lehet egy komoly nőre vigyázni? Vigyázni lehet egy kis
könnyelmű nőcskére. De egy komoly nőre? Még az igazi anyja se tud.
Norrison. Szörnyű. Mást nem mondhatok: szörnyű.
Lydia. Még egy kicsit szörnyűbb is, mint ön gondolja.
Norrison. Mi?
Lydia. Nem sokkal szörnyűbb. Csak egy kicsit szörnyűbb. De nyugodjék
meg, kedves Norrison úr, nem nekem szörnyű, hanem magának.
Norrison. Köszönöm. Nos?
Lydia. Csupán mint szituáció szörnyűbb. Erkölcsileg enyhébb.
Norrison. Nos? Ne kínozzon kérem!
Lydia. Én férjhez mentem hozzá.
Norrison. Ön őrült!
Lydia. Az én nem vagyok. Én tisztességes vagyok. Mink ketten titokban
esküdtünk meg. Én őt imádtam.
Norrison. Mikor történt ez?
Lydia. Négy hónappal ezelőtt.
Norrison. Elájulok. És ki az?
Lydia. Egy szegény ember.
Norrison _felvesz egy telefonkagylót_. Egy pohár jeges vizet kérek.
_Leteszi a kagylót._ Jöjjön ide édes lányom. Jöjjön közelebb. Ki az az
ember? Micsoda?
Lydia _nem felel, lehajtja a fejét_.
Norrison. Ön hallgat. Tehát nem a walesi herceg.
Lydia. Nem.
Norrison. Sőt?
Lydia. Sőt.
Norrison. Szépen vagyunk. Hivatalnok.
Lydia. Lejjebb.
Norrison. Ügynök.
Lydia. Lejjebb.
Norrison. Kereskedősegéd.
Lydia. Lejjebb.
Norrison. Pincér.
Lydia. Lejjebb.
Norrison. Táncos.
Lydia. Lejjebb.
Norrison. Költő.
Lydia. Lejjebb.
Norrison. Inas.
Lydia. Följebb.
Norrison. Sofőr.
Lydia. Stop.
_Szolga behozza a vizet, Norrison iszik, szolga kimegy._
Norrison. Ez az a hányingert okozó mai romantika. A szép elegáns sofőr!
Lydia. Nem is elegáns. Én útálom, ami elegáns. Ő nem elegáns sofőr.
Norrison. Hát?
Lydia. Taxi.
Norrison. Én megőrülök, én megőrülök. Hogy történt ez?
Lydia. Mikor én tanultam az itteni közlekedési szabályokat, ő tanított
engem a tanfolyamon. Ő volt a garázsban a legjobb soffőr. Egy munkás. De
én kineveltem őt az ő forradalmi eszméiből. A munkáspártból még nem
lépett ki, de lelkében már nem antikapitalista.
Norrison. Azt elhiszem.
Lydia. Kérem, ne gúnyolja őt. Ő tisztalelkű ember. Ő ambiciózus. Ő
tehetséges ember.
Norrison. Azt látom a házasságáról.
Lydia. Ne gúnyolja. Én őt egy hónapig szerettem szabadon. És három hónap
óta a felesége vagyok.
Norrison. Elválni. Elválni. Mégpedig azonnal.
Lydia. Van neki eszében! És én nekem sem. Ő jó. Ő tiszta.
Norrison. Ő tiszta és én készen vagyok. A családom gyalázatba került.
Nőm, az erkölcsi fórum. Szépen vagyunk. Kedves Lydia, én a családommal
együtt kivándorolhatok innen. És magát pedig ki fogja tagadni az apja,
ahogy én ismerem. És szegény szívbajos anyja! Meggondolatlan gyermek!
Lydia. Miért nem vigyáztak önök énrám jobban?
Norrison. Mi az, még ugrat? Rossz gyermek!
Lydia. Kérem, ne szidjon. Kérem, segítsen. Csak az édesanyám érdekel,
senki és semmi más. Ha neki baja történik, azt nem élem túl. Az ön
üzleti vagy családi katasztrófája engem nem érdekel. Arra én fittyet
hányok.
Norrison. Elragadó. Elragadó.
Lydia. Vigyáztak volna jobban.
Norrison. Nem hallgat?
Lydia. Ha valaki nem tud vigyázni, nem vállalkozik egy leány nevelésére.
Kérem, mondja meg, mi a teendő. Egy óra mulva itt vannak a szüleim.
Norrison. Mindenekelőtt titokban tartani az egészet.
Lydia. Azt nem lehet. Én anyának érzem magamat.
Norrison _felkel, csenget__. A belépő titkárhoz._ Az egész személyzet
itt marad. Senki se mehet ebédelni. Nagy alarm. Általános mozgósítás,
mint tavaly a fekete pénteken!
_Titkár kimegy._
Lydia. És különben is, nincs kedvem hazudni. A maga szép szeméért pláne
nem. Miért? Amit tettem, tettem. Mikor édesapám sürgönyzött, hogy egy
hét mulva jönnek, azt sürgönyöztem vissza neki, hogy «örömmel várlak,
készítsd elő mamát kíméletesen arra, hogy férjhez mentem.» Erre jött ez
a válasz, hogy azonnal indulnak, ma délután érkeznek. Négykor. Most
három.
Norrison. Sakk, matt. Ön egy pedáns nő.
Lydia. Mindenben fő a rend.
Norrison. Mondja fiam, és hogy képzelte a jövőt?
Lydia. Én sehogysem képzeltem. Én az én szenvedélyemnek éltem, bele a
világba. És mindig lehet kapni, ha kell, egy revolvert.
Norrison. Lydia! Ön! Egy vallásos nő!
Lydia _egy könnyet töröl ki szeméből_.
Norrison. Ne sírjon gyermekem. Bátorság gyermekem. Bízzék abban, hogy én
sokkal nagyobb bajban vagyok, mint maga.
_Titkár belép._
Titkár. Minden rendben. Várják az intézkedéseket. Mindenki a helyén.
_Kimegy a tanácskozótermen át._
Norrison. Na gyermekem. Hol van az az ember?
Lydia. Itt van kint. Én elhoztam.
Norrison. Hívja be.
Lydia _kiszól a bejáratajtón_. Gyere be. _Antal belép kopott, foltozott,
rövid bundában, két füle a hideg ellen kendővel lekötve, nyomorult
posztósapka a fülébe húzva: nagyon szegényesen öltözött taxisofőr._
Norrison _megrémül tőle_. Rettenetes!
Lydia. Az ő külseje az első pillanatra visszataszító. De ezt az ő ruhája
teszi. Mert ő igen kevés pénzt keres. Éntőlem nem fogad el semmit. Én
különben sem adnék neki pénzt, hogy én őt meg ne alázzam. Én őt
jutalmazom, de egészen máskép. Ő az én szerelmesem és az én leendő
gyermekem apja. Neki szép a lelke és ő szebb ruha nélkül, mint ruhában.
Norrison _Antalt bámulva_. Hogy hívják, szerencsés ember?
Antal. Fusz Antal.
Norrison. Fusz?
Antal. Igen.
Norrison _lábát mutatva_. Fusz? Láb?
Antal. Igen.
Norrison. Hát mit csináljunk! – Hát Fusz Antal. Hajlandó elválni?
Antal. Nem.
Norrison. Húszezer dollár.
Antal. Nem.
Norrison. Ötvenezer dollár.
Antal. Nem.
Norrison. Fusz Antal, mindennek van ára. Mennyi pénzt hajlandó
elfogadni?
Antal. Háromötvenet, amennyit a taxi mutat.
Lydia. Ő soha nem fogad el többet, csak mint amennyit a taxi mutat.
Norrison. Százezer dollár.
Antal. Egy millióért sem.
Lydia. Oh milyen szép szerelmi vallomás!
Antal. Szeretlek édes kis angyalom.