Gold Heléna hamar vénült, gyorsan elhízott. Mindez nem zavarta, vidáman
tett-vett, adott uzsonnákat, kokettirozott is egy kicsit,
egyszer-egyszer egy pár órát volt az urával is, akitől hamarosan
elválasztatta magát. De ezekben a kaczérkodásokban nagyon is sok volt a
kegyetlenségből és nagyon kevés reményt nyujthatott bárkinek is. Leány
maradt mindvégiglen és valahányszor egy ismerőse férjhezment nem győzött
sajnálkozni annak rettenetes sorsa fölött.
– Szegény, szegény, szegény! – emlegette magában, félhangon, hangosan és
amig igy sajnálkozott: a szemei is könybe lábadtak. Talán a mások
sorsán? Avagy a magáén?