Tisztelt Szerkesztő Úr! Sziveskedjék alább következő soraimat becses
lapjába fölvenni.
Pulszky Ferencz a Pesti Napló decz. 22-iki számában ezt írja: «Kossuth,
Magyarország leghatalmasabb prózaírója, kinek szava föllelkesíté az
egész nemzetet, s az angolok és amerikaiak bámulatát kiérdemelte, nem
tagja az akadémiának; épen úgy, mint a nemzet legnagyobb költője,
Petőfi, szintén nem volt tagja az akadémiának; gróf Dessewffy Aurél sem
volt az, a lángész nem illik be az akadémia középszerűségébe.»
Pulszky egyik jellemvonása, hogy igen bízik emlékezetében, restel utána
járni egynek s másnak s így nem mindig pontos, a midőn a közelmúlt
irodalmi és politikai eseményeiről ír. Most is csak az akadémiai
almanachba kellett volna bele tekintenie, hogy meggyőződjék Dessewffy
Aurél akadémiai tagságáról. Ott áll neve az akadémia halottjai között,
sőt arczképe is fel van függesztve az akadémia másodelnöki szobájában s
némely bizottsági ülésben Pulszky épen ez arczkép alatt szokott ülni.
Abban igaza van, hogy Kossuth és Petőfi nem voltak tagjai az
akademiának, de ő, a ki már a negyvenes években mind a politikai, mind
az irodalmi téren szerepelt, jobban tudhatná, mint mi, hogy Kossuth,
midőn választása szóba jött, oly nyilatkozatot tett, a mi egyértelmű
volt a visszautasítással s így mult el megválasztása. Petőfiről
mindnyájan tudjuk, hogy elvűl tűzte ki az akademiai tagság el nem
fogadását, sőt hirdette is. De hogy az akadémia méltányosságáról máskép
gondolkozott, mint Pulszky, bizonyítja az, hogy Arany Jánosnak 1847-ben,
összes költeményei kiadása után, a következőkép nyilatkozott: «a jövő
akademiai nagyjutalom az enyém és senki másé.» Valóban az övé is lett. A
forradalom után, mihelyt az akadémia naggyűlést tarthatott és jutalmakat
oszthatott ki, 1858-ban a Petőfi költeményeinek itélte az egyik
benmaradt nagy jutalmat. De ha mind Kossuthot, mind Petőfit
nyilatkozataik ellenére is meg kellett volna választania az akademiának
és mulasztást követett el, akkor e részben az akademia most élő tagjai
közűl, mint egyik legidősebbet, leginkább Pulszkyt illeti a felelősség.
Miért nem ajánlotta a negyvenes években Kossuthot és Petőfit akadémiai
tagoknak, miért nem Kossuthot a hetvenes években, hisz Pulszky előkelő
tagja, osztályelnöke az akadémiának s az akadémiai középszerűségek egyik
legkiválóbbika?
Nem akarok annak vitatásába belebocsátkozni: vajjon az akadémia tagjai
mind oly középszerű tehetségek-e, mint ahogy Pulszky hirdeti; de hogy
voltak és vannak köztök olyanok is, a kik a középszerűségen valamivel
fölűlemelkedtek, bizonyítja, hogy mást ne említsek, az a tény is, hogy
épen a «Pesti Napló»-nak, melyben Pulszky az akademiát becsmérli, sokkal
több politikai súlya volt, midőn az akademikus Deák, Kemény és Csengery
írták vezérczikkeit, mint most, a midőn nem akademikus lángeszek
vezetik.
Budapest, 1880 decz. 26.