3. Annak megczáfolását, a mit Ballagi a modern nyelvek valahai nyomorult
állapotáról állított.
4. Végre megczáfolását annak is, mintha a magyar nyelv is a neologusok
kora előtt hasonló nyomoruságban sínlett vagy parlagon hevert volna.
Mindezek következtében kijelentem, hogy értekezésem, illetőleg feleletem
kinyomatását nem kívánom, hanem igenis annyit, hogy a 2-ik, 3-ik és 4-ik
pontot tárgyazó részek az «Akadémiai Értesítő»-be felvétessenek és ez
szolgáljon a szabály szerint benyújtandó kivonat gyanánt. Egyébiránt
epilogusomnak csak úgy lesz értelme, ha a felolvasáskor semmi sem marad
ki a kéziratból. A mivel helytelenül vádoltam Ballagit, piruljanak
érette a tudósítók.»
Én ezt a módot sem helyeseltem, kissé komikainak találtam s megírtam
Brassainak, hogy legjobb lesz, ha értekezéséből egyszerűen kihagyja
mindazt, a mit hibás alapon írt. Brassai erre folyó év január 15-én a
következőkép válaszolt: «Miután leveleink keresztezték egymást, az egész
dolognak az a vége, hogy feleletemet _egészen visszavonom_. Tessék az
okát kedve és belátása szerint formulázni. Általános reflexio gyanánt
bátor vagyok nyilvánítani, hogy a tútorkodás nehéz kenyér s rend szerint
sem egyik, sem másik félnek nem válik emolumentumára.»
E tényekből világos először az, hogy én nem toltam véleményemet
Brassaira, hanem azt ő maga kérte ki, s én neki nem is hivatalosan
írtam, mint osztálytitkár, hanem mint olyan, a kit megtisztelt
bizodalmával; másodszor, hogy senki sem akadályozta értekezése
felolvastatását, hanem azt ő maga vonta vissza. Ha nekem azt írja, hogy
ne okoskodjam, hanem jelentsem be s olvassam vagy olvastassam fel
értekezését, én kérését kötelességem szerint teljesítettem volna.
Hogyan lehet ebből következtetni, hogy az akadémia saját tagjaival
szemben, a szabályok ellenére, de facto előleges censurát gyakorol, az
előttem megfoghatatlan. Ez okoskodást Brassai bizonyára nem abból a
«Logiká»-ból tanulta, a melyet maga írt s a melyet az akadémia
megjutalmazott.