– Szervusz, doktorkám, hogy vág a bajusz?
Az orvos, Béla Sándor doktor, óriási bőrszékben ült és aludt. A feje
újságlappal volt leborítva a legyek ellen, lábán vörös posztópapucs
díszelgett. Nem ébredt fel a báró üdvözletére. Nyilván holtbiztosra
vette, hogy semmiféle páciens nem fogja háborgatni a rendelőóra alatt.
Bilicky levette fejéről az újságlapot és belefujt a kitátott szájába.
– Hé, doktor!
De erre már fölébredt az orvos és önkénytelenül pofonra kanyarította a
karját.
A báró hátra ugrott és kacagott, mint egy vásott gyermek.
Béla doktor, bár vagy tíz éve nem látta, azonnal fölismerte benne régi
iskolatársát.
– Te vagy, Pali, azaz pardon: méltóságos uram.
A báró pózba vágta magát.
– Parfaîtemant. Io sono liber baro Bilitzky de Bilitz et Biala, a
piaristák régi növendéke, jelenleg járdataposó és bundatulajdonos.
– Ej-ej, – s mosolygott az orvos, – úgy látszik, nem hagyott el a régi
istenadta jókedved.
– Mondd – javította ki a báró – úgy, ahogy érzed: még se jött meg az
eszed?
– Igaz, – vallotta be az orvos joviálisan, – úgy értettem, csak nem
mertem őszintén lenni, mert azt hittem, hogy adsz valamit a rangodra.
– Mi hasznom lenne belőle, drágám, – kérdezte a báró kómikus síránkozó
hangon, – mikor a zsidó egy garast sem ád rá? Plü vagyok, cimborám, a
potykának is több vagyona van, mint nekem. Hiszen azért jöttem hozzád,
hogy segíts a bajomon…
Az orvos megijedt kissé. Biztosra vette, hogy ilyen előljáró beszédnek
csak szivattyúzás lehet a folytatása. Magára rántotta a vértet.
– Hja, fiam, sajnálom, de én se vagyok gazdagabb a csukánál.
– Hisz – vigasztalta meg a cinegelábú báró – azért jöttem hozzád, hogy
segítsek a bajodon.
– Az imént mintha megfordítva beszéltél volna.
– Jól mondod: beszéltem én amúgy is s mindenkép jól beszéltem. A mi
érdekeinket ugyanis összemadzagolta a sors.
– Összemadzagolta?!
– Igen, én belőled híres operatőrt fogok csinálni, te meg belőlem
milliomos férjet.
– Én? Férjet?! Belőled?!!
– Hát ülj le és hallgass meg.
– Hisz ülök.
– Akkor állj fel, mert úgyis le fogsz fordulni a székedről… Lyukat fogsz
fúrni az oldalamba…
– Lyukat? Én?!
– Ne ijedj meg előre, először megrendelem a lyukat, aztán ítélkezz a
józan eszemről.
– Igazán kíváncsi vagyok…
– Hát – kezdte a báró a megrendelését – olyan lyukat fogsz az oldalamba
fúrni, mint amilyet a pisztolygolyó szokott csinálni. Csak ne legyen
egészen olyan mély, a nemes testrészekig ne érjen, mert igen sokat
tartok a nemes testrészeimről.
Az orvos csak ámult-bámult.
– Mire kell neked ez a lyuk?
– Mondtam, hogy házasodni akarok s anélkül nem jön hozzám a _babám_.
– Lyuk nélkül?!…
– Igen, – válaszolt a bárócska holtkomolyan, – ő olyan természetű. Csupa
romantika és nem hisz semminek sem. Mindig azt hajtogatja, hogy a
pénzéért kellek neki, hát nem jön hozzám, pedig megtenné, ha az
ellenkezőjét be tudnám neki bizonyítani… Hát erre kell nekem a lyuk,
megmutatom neki, hogy szíven tudom lőni magamat érte.
De erre már elnevette magát az orvos.
– És te azt gondolod, hogy belemegyek ebbe a svindlibe?
A bárócska kihúzta magát.
– De bele ám, különben kénytelen vagyok a lyukat magam megcsinálni, még
pedig igazi pisztollyal. – S jeléül annak, hogy nem tréfál, kivette
zsebéből az idézett fegyvernemet s szívének irányította csövét.
A doktor ijedten kapott a keze után, de a báró elugrott tőle.
– Úri becsületszavamra mondom, hogy megteszem – kiabálta rikácsolva.
Az orvos elsápadt. Ismerte a bárót annyira, hogy képesnek higyje
fenyegetése beváltására. Gondolkozott egy pillanatig.
– Vetkőzz, – mondta aztán, – eleget teszek a kívánságodnak.
A bárócska zsebretette a pisztolyt és szivarkára gyújtott.
– Köszönöm, pajtás – hálálkodott régi tanulótársának. – Nem csalódtam
benned. Csakhogy – tette hozzá – nem itt fogod nyélbe ütni az operációt.
Majd otthon, a lakásomon. Ügyesen kell beállítani a komédiát, hogy
hatása legyen… Egy óra mulva feljössz hozzám a bicskáddal, mintha
véletlenül kukkannál be régi pajtásodhoz… Én lesni foglak az ablakból, s
abban a pillanatban, amelyben megnyomod a csöngetyűt, elsütöm a
pisztolyt. Te berohansz és a többi magától adódik: megoperálsz,
összekötözöl nyakig, belefektetsz az ágyamba, ápolót rendelsz stb. A
többi már az én gondom. Míg előkeríted az apácát, megszerkesztem a
riportot: »Egy szerelmes báró öngyilkossági kísérlete…« »Gondviselés egy
zseniális fiatal műtő személyében…« Hahaha! Rövid időn belül olyan
praxisod lesz, hogy csuda…