Az ellenséges előörs meglepte az alvó harmadik századot a hajnali
szürkületben. Egy rengeteg német a zűrzavarban kicsikarta a magyar
zászlót a zászlótartó kezéből s elszaladt vele.
– Utána, fiúk! – riadt fel Bélyi hadnagy, az elővéd parancsnoka a
súlyos, szégyenletes pillanat első döbbenetében. Senki se mozdult. Minek
a biztos halál torkába rohanni a siker minden reménye nélkül? Vért
ontani haszontalanul!
A hadnagy úr maga is belátta fölbuzdulása hiábavalóságát: a helyzet úgy
diktálta, hogy visszavezényelje félszázadát a zászlóalj zöméhez.
Ekkor kilépett a glédából Balázs fiú.
– Hadnagy uram, én visszahozom a zászlót.
A fiatal tiszt, maga is félig-meddig gyermek, meghatottan nézett le a
hős fiúra.
– Glédába, öcsém, a zászló elveszett.
– Nem veszett el!
S parancs ellenére nekivág a Ráskay-gyerek az ellenséges harcvonalnak.
Ott a balszárnyon egy öreg hadnagy atyai szívében meghűl a vér, de nem
rendeli vissza fiát, csak összeteszi kezét és imádkozik – Ráskay Gáspár…
Surrognak, süvöltenek az ellenséges golyók köröskörül.
A hadnagy int a kardjával.
Az elővéd hasravágja magát. Úgy nézi, lesi mindenki, mikor esik el az ő
hős kis pajtásuk, a ki ostoba gyermekésszel a biztos halálba rohant.
Nem esett el. A magyarok Istene ráküldte védőangyalát.
A kis hősnek sikerült a nagy német katonát lelőnie… Szaladt a zászlóval
vissza az övéihez. Fennen lobogtatta a trikolórt s váltig szavalt.
»Arma virumque cano, Trojae qui primus ab oris.«
Húsz fegyverből hullott, süvített körülötte a golyó, de egy sem találta
el. A szent zászló fennen lobogott a kezében, nyilván az szítta magába a
gyermeknek szánt halált. Bár az is igaz, hogy nem sokáig tartott a
halálos zápor… Tisztán lehetett hallani a német előörs parancsnokának
vezényszavát:
– Feuer einstellen! Auf Kinder schiessen wir nicht! (Gyermekre nem
lövünk!)
Ráskay Balázs elfulva érkezett meg a zászlóval övéihez. Egyenesen
apjához szaladt. Fogyó lélekzetével alig bírta kinyögni a lelkesedéstől:
– Úgy-e, édesapám!
Komoly és büszke volt, mint egy ötvenéves férfi.
– Az ám, fiam – motyogta az apa s boldogságában hangosan zokogott, mint
egy tizennégy éves gyermek.