_Inas, Lizi;_ majd _Inas, Rápolt._
(A telefon hosszasan cseng. A telefon szavára a jobboldali ajtón átsétál
az inas, odamegy a telefonhoz és hanyagul a kezébe veszi a kagylót.)
_Az inas:_ Halló… tessék… itt Rápolt nagyságos úr lakása. – Az inas. – A
nagyságos úr? – Nem, nincs itthon. – De igen; hazajön, talán mindjárt
itt is lesz, nyolc óra elmúlt, ilyentájban mindig hazajön. (Idegesen:)
Hogy… mit mondjak, kérem? Hogy ide tetszik jönni? – De kicsoda, ki, ki,
ki?… (Az utolsó szavakat már kiabálta; most nyugodtabban, de még mindig
a készülékbe:) De hát most mit mondjak neki… (Vállvonogatva leteszi a
kagylót.) Nem mondja meg, hogy ki beszélt… (Az íróasztalhoz megy, elvesz
egy szivart; rágyújt. Az előszoba felől zajt hall; háta mögé dugja a
szivart, de nem nagy ijedelemmel.)
_Lizi_ (balról jön, felindultan, magánkívül, mintha nem volna
eszméletnél, nagyon halkan): Itthon van már a nagyságos úr?
_Az inas:_ Nincs, kisasszony. De mindjárt itt lehet.
_Lizi:_ Igen. Akkor…
_Az inas:_ Tessék megvárni.
_Lizi:_ Nem… akkor előbb hazamegyek; azután majd visszajövök. Mondja
meg, kérem, legyen olyan szíves.
_Az inas:_ Igenis… de hát, – nem a kisasszony telefonozott már egyszer?
_Lizi:_ Nem… én majd visszajövök… (Elmegy.)
_Az inas:_ Nem a kis… (Lizi elment.) Nem ő telefonozott? Hát ki a csuda
lehetett… (Ujra meggyújtja a szivarját és dünnyögve szivogatja, amikor
az előszoba felől ismét zaj hallatszik úgy, hogy a szivart bosszankodva
ismét el kell rejtenie.)
_Rápolt_ (szórakozott, elgondolkozó, szinte szomorú): Jó estét.
_Az inas:_ Jó estét kívánok, nagyságos úr.
_Rápolt:_ Volt itt valaki?
_Az inas:_ A Lizi kisasszony volt itt. Éppen most ment el.
_Rápolt:_ Innen ment el? Mi baja volt, hogy úgy szaladt?
_Az inas:_ Nem tudom kérem… csak azt mondta, hogy visszajön majd.
_Rápolt:_ Úgy? Nem hiszem, hogy itthon maradok. A kapitány úr nem volt
itt?
_Az inas:_ Nem, nagyságos úr.
_Rápolt:_ Levél?
_Az inas:_ Nincs, nagyságos úr.
_Rápolt:_ Jó. Elmehetsz.
_Az inas:_ De valami telefonüzenet jött kérem. Valaki azt mondta, hogy
idejön. De nem mondta meg a nevét.
_Rápolt:_ Hát miért nem kérdezted?
_Az inas:_ Kérdeztem kérem, de már letette a kagylót.
_Rápolt:_ Jó… Legfeljebb nem talál itthon. Elmehetsz. Várj csak…
vacsoráztál már?
_Az inas:_ Igenis.
_Rápolt:_ No, vedd el a szivarodat.
_Az inas_ (boldogan röhögve mutatja): Már elvettem, nagyságos úr.
Gondoltam, nem tetszik haragudni.
_Rápolt:_ Nem. – Hová mégy?
_Az inas:_ Átmegyek kérem Zólyomy kapitány úrhoz… (Rápolt kérdő
pillantására:) A privátdinerrel huszonegyezünk.
_Rápolt:_ Jó. Eredj.
_Az inas_ (megy).
_Rápolt_ (a telefonkészülékhez megy; a könyvet a kezébe veszi; lapoz
benne, azután leveszi a kagylót): Nagysád kérem: nyolcvannégyet. –
Köszönöm. – Halló: Radicséktól… Itt Rápolt. Maga az, János? Kérem,
kérdezze meg Ágnes kisasszonyt, hogy jobban van-e már és fogadna-e most
engem. – Mi? Nincs otthon? Hát hol van? – Hová ment? (Hitetlenül:) Hová?
Én hozzám… (Az előszoba felől zajt hall, odafordul; lecsapja a kagylót.)