Matiász Sós, mint aféle fiatal katona, a szombat délutáni dolgok
alkalmával különféle gondolatokkal foglalkozott. Szombat délután nincs
más dolog, mint takarítás, a padokat és az asztalokat az udvaron
megmossák, ellenben a szoba suroltatik a szárazsúrolás módszere szerint.
Szárazon esnek neki kefékkel az emberek. Előbb azonban a szobában
lepedőkkel minden holmit betakarnak. Ez azért alkalmatos, mert ahogy a
kefék szárazon kezdik súrolni a padlót, olyan istentelen lebegő por
támad, hogy nem látják benne egymást. A súrolás ezen módja tart egy óra
hosszat, tart másfél óra hosszat, ezen idő alatt a kefés társaság benne
él és lélekzik, mindenük elfehéredvén a por nyomán. Ezt úgy hívják, hogy
tisztasági és egészségügyi intézkedés. Aki föltalálta, azt is bele
kellene állítani minden szombaton, leginkább talán a fejével lefelé. E
porban tehát Mathiász Sós, míg kefélte a padlót, gondolkozott. Tehette,
mert fiatal katona lévén, új volt még a keféje, nem kopott el, míg
korosabb kefékkel már nem járhat együtt az elgondolkozás. mert közel
esvén a kéz a padlóhoz, a padló szálkákkal ékesíti föl a kezet. Ily
előnyök esnek néha az új katona javára az ó katonával szemben.
Tüsszögött Matiász is a por miatt, de közben egész határozottan eljutott
gondolataiban odáig, ahova akart. Ez nem volt más, mert más mi is
lehetett volna, mint hogy a fiatal katona a holnapi vasárnapon raportra
megy és időn túl való kimaradásra engedélyt kér, ha ég-föld összeszakad
is. Ez nagy sor. Ilyesmit még Matiász Sós nem kért, zsenge koránál fogva
nem is kérhetett. De most úgy határozott, hogy megteszi. Pedig esti
kilenc órán túl a városban a nem odavalónak mi keresni valója sincsen.
Mégis--az embereket vonzzák az ismeretlen gyönyörök s úgy lehet, kilenc
óra után egész más világ van az utcákon.
Ezt nem lehet tudni. Matiász azonban akarta, hogy tudja. Estére kelve,
mikor a szobában minden rendbe volt és a mosott asztal tetejét
szalmazsákkal annak rendje szerint kipolitúrozták volna s a káplár
megelégedéssel tekintett a rendbeszedett tisztaság-és egészségügyre,
ugyanezen káplár elébe állott tisztelettel, mondván: káplár úr kérőm
alásan, írasson be engöm holnap raportra. Míg Matiász e kérelmet tette,
haptákot állott; a káplár nem állt haptákot, nem állhatott, mert lelopta
valaki az ingaóra sétálóját és annak a helyébe kellett csinálni mását
egy fénymázas doboz bádogtetejéből. Igaza van annak, aki azt mondta,
hogy nem vész el a természetben semmi, bár hiszen, ha más oldalról
keressük, az ingaóra sétálója is a természetben volt, mégis elveszett.
Szigorú sors és szorgos gond a káplári sors, sokfelé kell ügyelettel
lenni. Azért jobb a frájteri vitézlet, mert bár ezen rangról tartatik,
hogy kevésbé okosnak véljék, de semmire sem tartozik ügyelettel s él,
mint az angyal. Igy állván a dolgok, kérdezte a káplár a Matiászt:
--Mit akarsz a raporton?
Felelte a fiatal katona (mindössze öt hónapos) félő tisztelettel:
--Szeretnék kimaradni időn túl.
A szobában lakók közül többen csodálattal tekintettek Matiász Sósra, sőt
némely aggabb harcosok, a hős atyák, a vén szentségek már-már zuhogni
kezdtek volna az erdőből szalasztott ifjú vadállat ezen viselkedése
fölött, de nem lehetett, mert a káplár újra szólt:
--Színházba?
--Nem.
--Bálba?
--Nem.
--Hát--kérdé ismét szelíden a káplár--a fatornyos hazádba üssön a ménkű
kilenc oldalról október tizedikén: hát miért?
Matiász Sós felelt:
--Jelöntöm alásan: csak.
A »csak« nagy szó, amire nagyon bajos szólni valamit. Ebben az esetben
épen azt jelenti, hogy Matiász Sós nem hajlandó annak a megmondására,
miért kell neki az engedély. Hisz ha hazudni akar, hazudhatta volna azt,
hogy színházba megy, de nem tette, mivelhogy egyenes az ember; de azt
meg ismét nem akarta megmondani, hogy hová szándékozik. Ez becsülendő;
és nyilvánvaló, hogy szeretője van neki--nézd el, nézd a kölyköt, még
meg sem melegedett, már is.
Mondta is ezek után a káplár, hogy: jól van, Matiász Sóst raportra
beíratja, azonban Matiászon a derékszíj a raport alkalmával oly ragyogó
legyen, hogy ha rászálna valamely légymadár, lecsússzon róla azonnal a
rettentő nagy fényessége következtében. Ezt azonban a káplártól zokon
venni nem lehet, mert a fődolog mindig az, hogy lehetőleg a lehetetlent
kell követni, amely esetben a lehető lehetőleg megtörténik
A légymadár nem is maradhatott volna meg egy állapotban másnap Matiász
Sós derékszíján, de hiszen nincs is télvíz idején légymadár, legföljebb
amely meleg szobában idő előtt kikel, az pedig kongó és hideg
kaszárnyafolyosókra nem megy a kályha mellől. Ha azonban oda szállt
volna is, akkor is hiába szállt volna, mert csak lecsúszott volna a
szóbanforgó derékszíjról. Mert Matiász a szíjat nemcsak maga
fényesítette; e munkában s minden egyéb rendes öltöztetésében
foglalkoztak a hős atyák és vén szentségek is, mit minden más esetben
hat órai vasakkal kellene beleírni a regiment történetébe--de itt
másként kellett felfogni az ügyet. Im, alig öt hónapos s--a szél hordja
el a kölykit--már szeretője van neki. Még a káplár is, e komoly férfiú,
kit, mióta egyszer a szalmazsákja testállását az ezredes úr megdicsérte,
az egész regimentben szakembernek ismertek el a strózsáktömés terén, még
a zord ember is tulajdon viaszkját vetette oda a derékszíjpucolóknak
segítségül. Mert bizony bármilyen legyen a derékszíj, ha nem vág hozzá a
dugó és a viaszk, sohasem lesz belőle prédikációs halott, bár hiszen,
akár ítéletnapig beszéljünk is róla, írásból az ilyen tudományokat
megérteni alig lehet.
Nincs is itt most már más mondanivaló, mint hogy a raporton kikapta a
lajbisájnt Matiász Sós és délután két órakor teljes kimenői fényességben
vonult le az udvarra a parancskiadáshoz. Vasárnap korábban van
parancskiadás, mint máskor, oh, jóval korábban van s ennek ellenében
némi fővetési gyakorlatok tartatnak, mert kell, hogy a fejét mindenki
jól tudja vetni. Itt főkívánalom, hogy a balfelé való fővetésnél a jobb
szem fusson végig a kabátgombokon, míg a jobbfelé való fővetés e
föltételt a balszemtől kívánja, illetve követeli. Mindezt végezte a
merészen fényes derékszíjban Matiász, jól megszolgálván az engedélyt,
amely a bevégzett munka után neki írásban is kiadatott.
Ment Matiász Sós ki a városba. Sétált és tokos cigarettát vásárolván,
rágyújtott. Lassan járt és kelt, mert szokatlan érzelmei voltak afölött,
hogy neki mai napon a kilenc órai duda nem szól. Ő, mint a sapkába
helyezett írásos levél hitelesen bizonyítja, sokkal később ideig,
egészen tizenegy óráig járhat és kelhet s mikor kilenc órakor a fülébe
ér a »hátra, csak csöndesen hátra«, ő arra ügyet sem vet. Boldogság ez,
mi Matiásznál abban nyilvánult, hogy a sok séta után korcsmába ment s
bort ivott. Míg ezt tette volna, számolta magában, hogy mit tesz a
következő órák alatt? így elhatározta, hogy sötétedéskor az utcára megy
és pereceket vásárol, mert a sarkon a gájsicc kettőt ád három
krajcárért. Megvette a pereceket s míg az utcán, a sötétebb részeken
ette, a gyönyörök további folytatására gondolt.
Hirtelen eszébe jutott a Halál. Nem a kisbetűs halál, hanem a nagybetűs
halál, amely tánchely és ott katonák szoktak összegyülekezni. Beszélni
hallott már róla, tudta is, hogy merre van, mert az út a gyakorlótérre
arra vezetett, de benne még nem volt. De vert róla a szó a kaszárnya
szobáiban, hogy múlt vasárnap egy huszárt, előtte való héten két
gyalogost vittek el onnan a háborúból. El kellene oda menni. Nem mert;
előbb még tanulmányozván a pénzbeli készséget, megint egy pohár borra
máshová betért. Így jött csak meg a bátorsága. Többé nem félt öreg
katonák mérges és mustráló tekintetétől, pedig e vén harcosok az ifjú
»még meleg« katonát minden mozdulatáról megismerik. Bátran nyitotta be
az üvegajtót, amely fölött nagy kaszájával kifestve áll a csontos Halál.
Bent már nagy forgatag volt. Különféle cselédszemélyek táncoltak a
katonákkal és egy civil rezesbanda fújta rettentő módon a fújnivalót. Az
asztaloknál komoran húzódtak együvé a fegyvernemek, utászok, lovasok,
honvédek, császári infanteristák és pékkatonák. A császári
infanteristák, köztük pár degradált ember, örömmel mondták:
--Gyün egy suba! Mög köll hurrázni a subát. A suba fizet egy liter bort.
Rá is hurráztak Matiász Sósra, kit hirtelen elöntött a belső melegség,
hogy im e dicső hős atyák mily szeretettel fogadják és ölelik magukhoz.
A bort kiparancsolta és koccintott az iszonyatosan öreg csontokkal. Bele
is melegedett e sorba, a szeme tévetegen járt már, midőn a túlsó sorból,
a pékek közül valaki szivarcsutkával arcon találta. A pék büszke nép,
mert pantallóban jár, a fizetése több, nem rukkol és a bajonétja hosszú.
Ellenben Matiász Sósnak pedig nem görbe a lába, ennélfogva a padot maga
alól kirúgván, egy péket magához ragadott s miután magához ragadta,
ellökte a táncosok közé, hogy menten bonyadalom támadt s a muzsika
megállt.
Mindíg ilyenkor szokott az ajtó kinyílni. Most is kinyílt, bejött rajta
az őrjárat, már hogy a készenlét a tizenharmadik századtól és a
manipulás őrmester úr Vanyuga, akinek két ballába van. No és mert a
szoba közepén Matiász Sós állott és Matiász Sós kezében az oldalbicska
állott, közre is fogták azonnal, a többi népet a fegyverek hatalmával
csendre intvén.
Vitték befelé Matiász Sóst a szolgálati emberek. Legelől Vanyuga,
oldalán a szentjánoskenyérrel, oly komolyan illegette bal lábait, mintha
búrkokat hozna a Zafrikábul. A patrull behaladt a kaszárnyakapun és
Matiászt behelyezték a börtönbe. Kinek is, midőn derékszíját a
vártakomendás átvenné, monda:
--Ejnye, öcsém, a szíjjad de röndös.
Matiász nem szól semmit, csak elaludt azonnal, mert álmos volt nagyon.
Odafent pedig a szobában már újságolta a napos káplár, hogy Matiász Sós
hazaérkezett, odalent van, nem tudni, mit tett, de alighanem brigádba
megy.
Kik még fönt voltak az ágyakban--mert vasárnap este nem alhatós a
vendég--gondolkoztak a hallomás fölött. Hejnye a kölykit. Ez alighanem
már biliárdon táncolt otthon is. Mit csinálhatott?
Álmosan szól bele a szobabeli káplár:
--Akármit csinált, nem rabolt, nem gyilkolt. Ami történt, bizonyosan
lány miatt történt.