Asszonyi ok...
János idevaló ember s mégis, mikor bejön a városba, úgy kell róla
szólni, hogy no hát János bejött a városba a vidékről. Nem szükséges
János neveit teljes egészében emlegetni, e kor nem arra való.
Tökéletesen elég, ha megjegyeztetik, hogy János a Kiskasza Vadlövő
Nagymihályék családjából származó s a neve ezen értelemben Kiskasza
Vadlövő Nagymihály János. Többi nevei ezúttal lemaradhatnak, mert nem
arra való a betű, hogy fölösleges szavak nyomtatására rakják össze. A
történet így is hosszadalmas, mert el kell mondani benne, hogy János
miért került vidékre. Nem egyébért, mint hogy a szomszéd faluból való
lányt vett el s odaházasodott. Az asszonynak van ott egy kis házacskája,
földecskéje, János hát odament lakni. Így nem fizet idebent házbért, az
adója is alighanem kisebb, s mikor a maguk földjén odakint nincsen
dolog, bejár a városba munka után. Nincsen messze az a falu, amelyben
János lakik, csak inkább itt mindjárt a közelben. A harangszó kiszolgál
odáig.
Abban az esetben, amelyről most itt szó van, odakint épen nem volt munka
s János bejött a városba, hogy egy kis pénzt keressen. Talált is, a
földet ásta valamely ház alapjánál, este megkapta érte a pénzét s haladt
kifelé a városból haza, az asszonyhoz. Ahogy menne, még az utcákon, esni
kezd az eső. De nagyon esik. János úgy gondolja hát, hogy ez elől födél
alá megy az ember. Ott van ép útban az elevenhalott asszony korcsmája
(még életében megcsináltatta a koporsóját és halotti ruháját: innen a
furcsa név), János odamenekül egy pohár borra. Míg az elfogy, majd csak
eláll az eső. Pedig dehogy áll, sőt még jobban esik. Újabb pohár bor is
elfogy s János apránkint kedvre derül. Akad cimbora is, telnek az órák.
Időnkint kitekint, hogy esik-e még, de bizony csakugyan esik. Éjfél felé
mégis csak odajut János, hogy ez olyan országosforma eső, mely talán
holnap estig sem áll el, legjobb lesz hát, ha haza megy. Elindul. Sötét
van, az eső vágja, a töltésen csúszós az út, jó, hogy a Tisza egy kicsit
világit, különben beleesne. A faluban nagy a sár, sok helyen a
kerítésekbe kapaszkodva kell elhaladnia, hogy a csizmaszára meg ne
merüljön. Ez nem megy minden zaj nélkül, a kutyák fölébrednek s igen
nagy ugatásokat követnek el. Végül János a házuk elé ér és kocog az
ablakon, előbb halkan, azután erősebben.
--Ki az?--kiáltja a sötét szobából a fölriadt asszony.
--Én!--feleli János önérzettel.
--Hejnye, kutya akasztófára való betyárja!--kiabál az asszony,--hát
ilyenkor gyüsz haza? Ne félj, ide be nem töszöd a lábad.
--Ne lármázz, hanem nyisd ki az ajtót!--rendeli János.
--Nem nyitom én!--pöntyög vissza az asszony.--Ide be nem eresztelek,
akasztófavirág! Eredj vissza! Eredj oda, ahun eddig vótál!
Jánosban hirtelen föltámad a méreg. Szó nélkül megfordul, megint végig
kapaszkodik a kerítéseken, följut a töltésre s visszajön a városba. Egy
óra múlva már ismét csak ott van az eleven halottnál.
--Aszonták otthon,--mondja,--hogy odamönnyek, ahun eddig vótam. Hát itt
vótam eddig, hát ide gyüttem.
Hát jól van. János leül az asztalhoz s ott van még másnap délben is.
Mint este is. Már költögeti a pénzt ugyancsak és nótás kedvében van. Még
éjszakára sem megy haza, mert teljes igazában véli magát. Odakint a
faluban meg már nagy a szaladgálás. Az asszony azt sem tudja, mittevő
legyen. Hej, hun lehetett az ura! Nem akasztófáravalózna már, csak jönne
haza, de mikor nem jön. Utóbb, a harmadik nap reggelén, sírva megy az
apjához, aki bürgékkel bajoskodó juhászos ember, elmondja neki a dolgot
és könyörög, hogy menne be a városba és keresse meg az urát. Hümmög az
öreg, mérges is Jánosra nagyon, mert akármit beszéljünk, mégsem szabad
ilyen tetteket követni el. No, megigéri, hogy bejön, fölkeresi és szép
szóval hazacsalja. Fejébe teszi az ünneplő kalapot, kezébe a kampós
botot és megindul. A városba érve, nem nehéz Jánost megtalálni. Az út
ott haladt el az eleven-halott mellett és kihallatszik János danolása.
Már a hosszú idő alatt minden nótának a végére járt, a régieket szedi
elő s most ép annál tart, hogy az Ábrahám szomszéd mint osztotta föl a
hízott libát. Sok cselédje volt az Ábrahám szomszédnak, hízott libája
meg csak egy: így az elosztás nagyon sok gondot okozott s talán ezért is
foglalták ezt nótás versbe falusi történetírók. Mondja János épen,
hogy... Jákob kapta máját, Száli a zúzáját, Icig brúder mög az vékony
szalonnáját... mikor belép a kocsmaszobába az öreg s így szól mérgesen:
--No!
János meglepetve tekint rá a szerfölött sok üveg mögül, ezután nagyot
kiált:
--Gyék kend ide, édös apám!
Az öreg haragosan ül le. János borral kinálja. A bor jó, nem lehet
tagadni.
--De várjék kend csak--biztatja János--majd összevágom egy kis
szoldával.
Szódával még különb. Nagyon jó vágása van neki. Hejnye, hejnye. No.
Csakugyan. A szél hordja el a haját. Miféle dolgok történnek!
--Hát...--kezd a beszédbe az öreg.
--Hát--vág a szóba János, nagyot ütve jobb kezével a levegőre--tudom, ne
is mondja kend... Mind ilyen az... kenddel is így csinált a felesége
fiatalabb korába. Le akarják törelni az embört! Kenddel is csak azt
csinálta az asszony. De okos embör vót kend is, mert kend se hagyta
magát.
--Én?--szól az öreg.--Hát mán hogy hagytam vóna? Én sohase hagytam,
akármit csinált is. Mer nem ű parancsol.
--Persze hogy nem ű--hagyja rá János jóakaró biztatással.--Az természeti
dolog. Ne is engeggyön kend neki sohase.
--Nem is...--mondja amaz s önt a poharakba.
--Maga magának minek önt kend?--kérdezi János.
--Már mér ne öntenék?
--Hát hiába önti kend tele a poharat, csak kiissza kend.
Igy évődnek délig, azután estig. Hogy a János zsebe már nem futja,
anyagiakban az öreg intézkedik és okvetlen »hangászokat« akar. Valami
darabban marad bandából kerül is három cigány. De hiszen elég az épen. A
klárinét mondani kezdi csakhamar amaz igazságot, amely szerint A
juhásznak jól megy dolga, Egyik dombról a másikra Legelteti nyáját,
Fújja furulyáját, Csuhaj, úgy éli világát.--Lehetetlen az ilyent
táncolás nélkül kibirni. Az öreg a juhászost járja és ütögeti tenyérrel
a csizmája szárát, ami a mulatság mellett a józanság mértéke is,
mivelhogy e munkálatban jórészt egylábon kell állani.
Este pedig eljönnek a helyről, beljebb haladván. Fekete kávét akarnak
inni, sokat. A kedv már igen magas. Danolnak az utcán. Ketten is mondják
ama kúnos nótát, hogy Cintányérban, cintányérban aprószeöllős pogácsa,
Fáj a szívem, fáj a szívem A juhászra, juhászra. A zajra rendőrök jönnek
elő, akiktől erélyesen követelik, hogy olyan helyre vezettessenek, ahol
a legfinomabb meleg kávét mérik. A rend legényei a kaszárnyájukba
tessékelik a magyarokat s ott némi vergődés után elalszanak a
szalmazsákon. Az öreg még álmában is szavall: Bort hozz, kutyafülű...
Másnap reggel, kissé zavaros szemekkel a rendőrbiró előtt állnak a
csendháborítás miatt.
--Ejnye, ejnye--feddi a biró Jánost--már hogy lehetett ekkora italozást
csapni?
János szigorú haptákot áll és szól:
--Jelentöm alássan, tekintetös kapitány úr, asszonyi ok miatt történt.
Mellette a vén juhász bizodalmasan integet a kapitány felé, hogy nézze
csak, hát a dolog csakugyan asszonyi ok miatt történt...