Tanácsos. Mit mondtam az előbb?
Roticsné. Azt tetszett mondani: kuss.
Tanácsos. Nahát, ahoz tartsa magát.
Roticsné. Kérem, tanácsos úr. _Visszaül_.
Tanácsos. Most benn Rácz kapitány úr megállapítja, hogy itt csábítás,
leánykereskedés esete forog-e fenn vagy igaz az, hogy ezt a szegény
teremtést a bűnbe kergette valami disznó.
Sipos. Kicsoda kérem?
Tanácsos. Valami disznó.
Sipos. Igen kérem. Az lehet.
Tanácsos. És akkor majd azt is megkeressük és ellátjuk a baját annak is.
Sipos. Igen kérem. Nagyon helyes.
Tanácsos _Irma felé_. És majd téged is ellátunk. Majd te leszel szives
megnevezni.
Sipos. A disznót?
Tanácsos. Azt, igen. _Roticsnéhoz_. Mit fészkelődik, mit akar?
Roticsné. Lehet beszélni?
Tanácsos. Lehet.
Roticsné. Nem kuss?
Tanácsos. Nem.
Roticsné. Kérem. Milliószor bocsánatot kérek, de azt tetszett mondani,
hogy nekem rosszhírű házam van.
Tanácsos. Hát milyen háza van?
Roticsné. Pardon, nekem van a legjobb hírű rosszhírű házam Pesten.
Tanácsos. Tudomásul szolgál.
Roticsné. Én nem lehetek kérem úgy kezelve, mint a többi. Azt a
rendőrség is tudja rólam, hogy a legkorrektebben vagyok szervezve,
kérem, én híres vagyok arról, hogy humánus vagyok, mint valóságos anya
bánok a leányaimmal, nálam kérem vannak lányok, akik harmincöt év óta
vannak ott.
Tanácsos. Bravó!
Roticsné. Az én intézetem legelső Pesten, olyan nincs a világon még egy.
Tanácsos. Úgy dicséri, Roticsné, mintha az volna az ambiciója, hogy mi
mind odaadjuk a lányainkat nevelni.
Roticsné. Kérem, én azt nem kívánom.
Tanácsos. Hála Istennek.
Roticsné. Csak azért mondom, mert nálam ki van zárva az, amiért a doktor
úr tetszett feljelenteni. Én nem csábítok senkit sem, én tudom, hogy ez
büntetendő, annyi eszem nekem is van. A hölgy becsöngetett nálam reggel
nyolckor, mint egy bolond, kérem, ebben a kosztümben kérem, és evvel az
illattal kérem, és azt kérdezte, hogy mikor nyitjuk az intézetet.
Mondom, mi az, hogy mikor nyitjuk? Most csuktuk be. Hát hogy ő rossz nő
akar lenni. Mondom, menjen a fenébe, hagyjon engem békén, legyen rossz
nő máshol. Azt mondja, ha én nem hagyom őtet rossz nő lenni, ő beugrik a
Dunába. Mondom, jó, tiszteltetem a halakat. Pont akkor tetszett bejönni
a doktor úr és mindjárt olyan idegesen tetszett neki fellépni, hogy mi
ez, és hogy én lányokat csábítok, – ez mind azért van, mert a hölgy
elkezdett sírni, az tűnt fel a doktor úrnak. Igaza is van, én életemben
nem hallottam, hogy valaki föl akarja magát vetetni mint örömleány és
ehhez úgy sír, mint egy bubánatleány. Én tudom méltányolni a doktor
úrnak a felháborodását, de én tisztán fogok kigyönni ebből a dologból,
mert én nem csináltam semmit, csak pechem volt. Mi az, hogy pechem volt?
Még csak pechem se volt. Én éppen ki akartam dobni.
Tanácsos. Kész?
Roticsné. Kész.
Tanácsos. Mondja, Roticsné. Mért van maga gyászban?
Roticsné. Mert meghalt a férjem.
Tanácsos. Mikor?
Roticsné. Ezerkilencszázkilencben.
Tanácsos. És tizenöt év óta gyászolja?
Roticsné. Kérem, én kénytelen vagyok gyászban járni, mert máskép nem
kapok sehol tiszteletet.
Tanácsos. Kitől?
Roticsné. Az emberiségtől.
Tanácsos. És minek magának a tisztelet?
Roticsné. Pardon. Én több adót fizetek, mint a Gerbeaud.
Tanácsos. Na de több segéddel is dolgozik.
Roticsné. Az én életem egy nyitott könyv kérem. Én az Ellynor Glyn
olvasok kérem, eredetiben, én a Pester Lloyd vagyok előfizetve, én
minden nap leszek villanyozva kérem. A doktor úr engemet üldöz. _Sír_.
Tanácsos. Na ne sírjon, drága szép gyermekem. Nem kell félni, mi
igazságos emberek vagyunk, ha magának igaza van, itt nem harapják le a
fejét.
Roticsné. Nahát, aki az én fejemet leharapja, annak gönnolom azt az
ebédet.
_Tanácsos leint a levegőbe._
_A bal ajtó nyílik, Adél kijön._
Tanácsos. Felolvasták önnek a leány vallomását?
Adél. Igenis, kérem.