Adél. Ne beszélj. Most nincs büntetés, most elintézés van. A bolondot
futni hagyom. Mindig szabad haragudni, csak akkor nem, amikor intézkedni
kell. Ez nagyon nehéz. De én bírom. Neked azt parancsolom…
Sipos. Mi jogon parancsolsz te nekem?
Adél. Azon a jogon, hogy erősebb vagyok, mint te. Én tisztán állok
előtted.
Sipos. Nem igaz!
Adél _egész testében remegve_. Én megmondtam, hogy nem szeretlek. Én
megmondtam, hogy kit szeretek. Megmondtam, hogy nem szerelemből megyek
férjhez, hanem orvosságnak veszlek be, szerelem ellen. Mégis elvettél,
felöltöztél és engem ebbe felöltöztettél. Itt baj történt, de új dolog
nem történt. Ami fontos, azt tudtad, a többi egy részeg, félbolond
gyereknek a hisztérikus visítása. De én azt se cáfolom. Becsületesen
megmondom, nem is igen lehet. Ez egy katasztrófa.
Sipos. Te most őszintén viselkedel, hogy evvel megint megkaparíthass.
Adél. Én nem kaparítlak téged többé. Lesz, ami lesz. De ezen a napon és
ezen a részeg csirkén én nem fogok elbukni. Én ma idecsődítettem
mindenkit, akire adok. Itt van az anyám, itt a pap, itt az előljáró, itt
van Gál kapitány, itt a Morbitzer, a Schöja, a Balázsi, a Viola, itt
vannak a rokonaim és a szobauraim és a cselédeim és a szomszédaim, itt
most nincs harag és erkölcs és igazság és büntetés, itt okosság van és
elintézés.
Sipos. De én tisztességes ember vagyok!
Adél. Te csak olyan tisztességes vagy, mint minden férfi. És az nagyon
kevés. _Én_ vagyok most tisztességes.
Sipos. Én pedig csomagolok és megyek.
Adél. Csomagolsz, de csak holnap. Akkor még segítek is. A nászéjszakát
elengedem neked.
Sipos. Én is neked.