Lilike _bőgve_. A sörömet! A sörömet!
Irma. Jó, visszük a sört is. _A kezébe adja a korsót, így sietnek a
konyha mögötti ajtó felé. Lilike bőgve viszi a sört._
_Anya előresiet a pohárszékhez és egy csomó edényt vesz el onnan.
Házmesterné terítékeket tesz a tornác-asztalra. Julcsa már
keresztülszaladt az udvaron a szódákkal és most Házmesterrel együtt
rakja a jeges fazekakba._
Adél _előrejön az asztaltól a tornácra_. A kacsát, ami megmaradt, szépen
összerendezni a tálakon és a jégszekrénybe tenni későbbre. Az uborkát is
a jégre. Édesanyám nem engedem, hogy fárassza magát, csak maga üljön
vissza a vendégekhez.
Anya. De Adélkám, engedj segíteni, olyan boldog vagyok.
Adél. Nem engedem anyám, maga csak menjen az asztalhoz, maga itt a
legfőbb vendég. _Megcsókolják egymást._
Anya. Oly boldog vagyok, hogy te ilyen köztiszteletben állasz. Milyen
szép vendégkoszorú! Itt van a plébános, az előljáró!
Adél. És Gál kapitány a Magyar Folyamtól! Higyje el, anyám, tízévi munka
után jólesik ez a megbecsülés. Jómodorral és tisztességgel szereztem.
Anya. Mondd édesem, gondoskodtál hajnalra káposztalevesről?
Adél. Lesz anyám, gondoskodtam.
Anya. Kolbásszal?
Adél. Hogyne, anyám, kolbásszal.
Anya. Belevagdalva?
Adél. Belevagdalva.
Anya. Olyan boldog volnék, ha engednél segíteni!
Adél. Nem lehet. _Elveszi a kezéből az edényt._ Itt én dirigálok,
drágám.
Anya. Ma is?
Adél. Ma és mindörökké. Tessék leülni a helyére, enni és inni. Mi esne
most jól édesanya?
Anya. Egy kis tejeskávé.
Adél _bekiált a konyhába_. Egy óriási csésze jó tejszínes kávét a
mamának azonnal! Minden félórában egy liter tejeskávét a mamának, amíg
le nem fekszik.
_Anya közben visszament az asztalhoz._
Szakácsné. Igenis, nagysád. És kérem a kulcsot, mert nincs kockacukor.
Adél _meglátja a Lilikével visszaérkező Irmát_. Mindjárt! _Irmához_.
Mért nem volt szóda? Rendbe van a szóda?
Irma _előrejön, Lilikét a helyére ülteti, a sört kiveszi kezéből és
elébe teszi_. Hát hogyne volna rendben.
Adél. Úgy beszélsz, mintha te hoztad volna. Szegény Julcsa szaladt érte,
szegény lemaradt a fotografiáról a te hibádból.
Irma. Én is lemaradtam.
Adél. Téged rá se engedtünk volna.
Irma. Nem is kell.
Adél. Nem hallgatsz?
Házmester. Nagysád kérem, az Irma pálinkát ivott. Azért olyan erőszakos.
Adél. Te pálinkát ittál?
Irma. Igenis.
Adél. Nahát még egyszer halljam ezt!
Irma. Hallani fogja, mert még iszok.
Adél. Micsoda viselkedés ez? Na megállj, majd számolunk holnap!
Irma. Hol leszünk már holnap!
Sipos _az udvaron a korláthoz jön_. A szivarok hol vannak?
Adél. Te tetted el.
Sipos. Én kihoztam mind.
Adél. Hát elszívták.
Sipos. Házmester, szaladjon a trafikba, hozzon egy skatulya Britannikát
a plébános úrnak, a kapitány úrnak, meg az előljáró úrnak. A többinek
hozzon Kubát. Van magánál pénz?
Házmester. Igenis kérem.
Adél. Nem hagyjuk őket enni.
Házmester. Mindjárt itt leszek kérem! Egyszer van lagzi! _Elszalad a
jobb elülső ajtón, majd később visszajön az udvarba a szivarokkal._
Sipos. Te meg ne rakosgass itt, gyere vissza a vendégeidhez. Beszélj egy
kicsit a pápai kamarással. Máma nem kell tűzről pattanni. Nyugalom és
rendszer. Most már rendben van minden. Csak a mamád mindig otthagyja Gál
kapitány urat.
Adél. Mert mindig a tengerről beszél neki.
Sipos. Hát miről beszéljen egy nagymarosi átkelő kapitány?
Adél. Igen, de a mamám nem bírja. Egyszer Triesztbe utazott, akkor
nagyon rosszul volt és azóta szédül, ha a tengert dicsérik neki.
_Az asztaltól előre jön Viola kisasszony, nyoszolyólány._
Viola. Adél néni, ez nem járja, ne dolgozzon máma, máma maga itt
menyasszony. _Elveszi tőle a tányérokat._
Adél. Asszony vagyok már, te csacsi. Ott álltál, mikor asszony lettem.
Viola. Az mindegy. Amíg a fejin van a mirtuskoszorú, addig menyasszony.
Menjen, kérje maga is a Szász Bandit, hogy hegedüljön. Olyan utálatos,
úgy kéreti magát.
Sipos. Na gyere vissza az asztalhoz! A Szász Bandi hegedülni fog.