_Kis hónapos szoba a külső Józsefvárosban, földszintes házban. Hátul
fülkében egyszerű ágy. A hátfalon virágos ablak az udvarra, ahol kert is
van. Az ablak mellett a hátfalon ajtó, amely erre az udvarra nyílik.
Mosdó. Szekrény. Asztal. Székek. Balról elől ajtó. Déli tizenkét óra.
Nyári vasárnap._
_Mikor a függöny felgördül, a szobában nincs senki. Delet harangoznak.
Belép hátul Irma, tizenkilenc éves szegény kis cseléd, ebben a szegény
házban. Körülbelül három-négy éves kis gyereket cipel, alig bírja._
Irma _a harangütéseket olvasva_. Bimm, kilenc. Bamm, tíz. Bimm,
tizenegy. Bamm, tizenkettő. _Leteszi a gyereket._ Most ülj le ide szépen
Lilike, maradj csöndben, mert az Irma meg fog teríteni a drága nagy
embernek. A rongyos Irma fog teríteni az édes, drága, mérges embernek.
Pont tizenkettő. _Kihúz egy fiókot._ Gyere, te lusta abrosz, ne aludj,
kelj fel, gyere dolgozni. _Terít._ Tanuld meg Lilike, hogy kell
teríteni. Ki lesz szépen simítva. Itt könyököl rá a drága mérges. Látod?
Van rajta négy folt. Kettő spenót, kettő paradicsom. A szalvétát jobb
kézhez tesszük. Ebbe törüli a száját, a drága mérges. _Megcsókolja a
szalvétát._ Itt törüli bele a száját. Csóküzenés a szalvétapóstával.
Dacára, hogy énrám mindig haragszik. Ez egy boldog szalvéta, és én
vagyok a legrongyosabb muskátli Pesten. Tudod, Lilike? _Tányért,
evőeszközt rak az asztalra. Szavalva:_ «Boldogságom himpora, Lenge
szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek zápora!» Szép vers?
Én csináltam. Ezt már hallottad sokszor Lilike. Tányér pont a középre
lesz téve. Villa balra, kés jobbra, kanál elől keresztbe. _Poharat
tesz._ Pohár ide, kézhez. Ebből iszik boldogságom angyala, drága mérges.
Itt iszik belőle. _Megcsókolja a poharat._ Csóküzenés a pohárpóstával.
_Szavalva:_ «Nem leszek én boldog soha, Nem lesz nekem gyönyöröm!» Ez a
legújabb versem. Bor és szódavíz csak később jön. Pont a leves után,
mert megmelegszik, érted, te tökfejű? Te vagy a legbutább tücsök a
Józsefvárosban. Nem te, Lilike. Én, személyesen. Drága mérges gazdám, a
legdrágább mérges egész Pesten. Só, paprika, fogpiszkáló. Szúrd át
boldogtalan szívemet, te boldog fogpiszkáló. _Szavalva:_ «Boldogságom
himpora, Lenge szellő lengedez, Fájdalmamnak angyala, Könnyeimnek
zápora!» Kavics van a cipőmben. Gyere le cipő. _Lehúzza._ Van
szerencsém, lábam, szerbusz kisujjam. Látod, én vagyok a legrongyosabb
muskátli Pesten, de a lábam szebb, mint a gróf Guttmann kisasszonynak.
Nézd, milyen rüsztöm van. Rüsztöm is van, rüsztöm is van, jaj de szép
magas rüsztöm is van. Két kavics volt benne. Szép kis lábam van, de
senkinek se kell. _Szavalva:_ «Boldogtalan lábam, gyönyör himpora,
Szomorú kis rüsztöm, Édes angyala!» Mars vissza a rongyos cipőbe!
_Épp húzni kezdi a cipőt, mikor Adél belép az udvar felől._
Adél. Mit csinálsz itt?
Irma. Teritek a Sipos úrnak.
Adél. A lábaddal?
Irma. Kavics ment a cipőmbe.
Adél. Kivel kiabáltál itt?
Irma. Senkivel. A Lilikével beszélgettem, boldogtalanságomban.
Adél. Megint bolond vagy?