ragaszkodnak hozzá, hogy úgy felpánczélozzák magukat; a beesett mell, a
felpuffadó has stb., mindez nagyon visszatetszik, megengedem, egy
húszéves hölgyön, de nem sérti a szemet egy harmincz évesnél és mivel,
akár tetszik, akár nem, minden időben annak kell lennünk, a mi a
természetnek tetszik és mivel a férfi szeme ebben sohasem csalatkozik
meg, ezek a hibák minden korban kevésbbé visszatetszők, mint egy negyven
éves kislány ostoba affektácziója.
Mindaz, a mi feszélyezi és korlátozza a természetet, rossz ízlésű, ez
épúgy áll a test öltözékére, mint a szellem díszítményeire. Az élet, az
egészség, az ész, a jóllét előbbrevaló kell hogy legyen mindennél, a báj
nem képzelhető fesztelenség nélkül, a finomság nem jelent betegességet
és hogy tessék valaki, ahhoz nem kell egészségtelennek lennie. Mikor az
ember szenved, részvétet kelt, a tetszés és a vágy ellenben az egészség
frisseségét keresi.
A két nembeli gyermekeknek sok közös mulatságuk van és ennek úgy is kell
lenni; nem úgy van-e felnőtt korukban is? De vannak külön kedvteléseik
is, melyek megkülönböztetik őket. A fiúk a mozgást és a zajt szeretik, a
dobot, a búgó csigát, kis szekereket; a leányok jobban szeretik azokat a
dolgokat, a melyek szemrevalók és díszül szolgálnak; a tükröket, a
csecsebecsét, piperét és mindenekfelett a babát. A baba a női nem
specziális játéka; íme, ebben szemmelláthatóan nyilvánul a
rendeltetésüknek megfelelő ízlésük. A tetszés művészetének fizikai része
a díszes ruhában van meg; a gyermekek ebből a művészetből csak azt
tudják ápolni.
Nézzetek meg egy kis lányt, a mint napját babájával tölti, minduntalan
váltogatja az öltözetét, százszor és százszor öltözteti, vetkőzteti,
folyton újabb s újabb kombináczióit keresi díszének; hogy ez jól van-e
alkalmazva vagy rosszul, az egyre megy; ujjai még nem elég ügyesek, az
ízlése nem alakult ki, de a hajlama már kiütközik: ebben az örökös
foglalatosságban eltelik az idő a nélkül, hogy észrevenné; az órák
múlnak s ő nem tud róluk semmit, elfelejti még az ebéd idejét is; jobban
éhezik a piperére, mint a táplálékra. De – azt mondhatjátok – a babáját
czifrázza fel, nem önmagát. Kétségkívül, nem magát nézi, hanem a
babáját, önmaga számára nem tud semmit csinálni, nincs még kifejlődve,
nincs sem tehetsége, sem ereje még semmi, teljesen elmerül a babájába,
ebbe veti minden tehetségét. Ez nem fog mindig így maradni, azt a
pillanatot várja, a mikor maga lesz a saját babája.
Ime egy eléggé határozott első hajlam: ezt csak kisérni és szabályozni
kell. Bizonyos, hogy a kicsike szíve mélyéből szeretné feldíszíteni
tudni a babáját, karcsokrokat, nyakbavető kendőt, fodrokat és csipkéket
csinálni neki; mindebben azonban oly könyörtelenül függővé szokták tenni
másoknak kényétől-kedvétől, hogy sokkal kényelmesebb volna neki, ha
mindent a saját iparkodásának köszönhetne. Ebből adódik meg az első
leczkék érdeme, melyekben részesítjük: ezek nem feladatok, melyek elé
állítjuk, hanem szívességek, melyeket teszünk neki. S valóban, csaknem
minden kis lány csak kelletlenül tanul meg olvasni és írni, de a mi a
tűvel való bánást illeti, ezt mindig szívesen tanulják meg. Mindjárt azt
képzelik, hogy már felnőttek és örömmel gondolnak rá, hogy ez az
ügyességük egykor arra fog szolgálni, hogy felczifrázzák magukat.
Ezt az első megnyíló utat könnyű követni: a varrás, hímzés,
csipkekészítés magától megy. A szőnyegszövés már nincs annyira kedvükre;
a bútorok nagyon is távol állnak tőlük, nem tartoznak a személyükre, más
képzetekkel vannak kapcsolatban. A szőnyegszövés az asszonyok
szórakozása; fiatal lányoknak sohasem telik benne nagy örömük.
Ez az önkéntes haladás könnyen kiterjeszthető a rajzolásra is, mert ez a
művészet nem áll messze az ízléses öltözködés művészetétől; de én
jobbnak látom, ha nem foglalkoztatják őket tájképfestéssel és még
kevésbbé a figurális dolgokkal. Levelek, gyümölcsök, virágok, drapériák,
mind az, a mi arra való, hogy a ruhadaraboknak elegáns körvonalakat
adjon és a mivel maguk csinálhatnak maguknak hímzésmintákat, ha nem
találnak készen nekik valókat, ennyi nekik elég. Általában véve, ha a
férfiaknál is fontos, hogy ismereteiket a hasznos dolgokra korlátozzák,
ez még fontosabb a nőknél, mert ezek élete, bár kevésbbé munkás is,
buzgóbban van foglalatosságaiknak szánva és gyakrabban szakíttatik meg
különböző tennivalókkal s ezért nincs módjukban, hogy teljesen
nekiszenteljék magukat valami tehetségüknek kötelességeik rovására.
Bármit mondanak a gúnyolódók, a józan ész egyformán megvan mind a két
nemben. A leányok általában véve tanulékonyabbak, mint a fiúk és több
tekintélyt kell velük szemben kifejteni, a mint majd mindjárt meg fogom
mondani. Ebből azonban nem következik, hogy bármit is követeljünk tőlük,
a minek hasznát nem láthatják be; az anyák művészete, hogy ezt
megmutassák mindenben, a mit parancsolnak nekik. Ez pedig annál
könnyebb, mert a leányok intelligencziája koraérettebb, mint a fiúké. Ez
a szabály száműzi a leányoktól, épúgy mint a fiúktól nemcsak az összes
hasznavétlen tanulmányokat, melyek nem vezetnek semmi jóra és még a
többi emberek előtt sem teszik kellemesebbekké azokat, a kik bajlódnak
velük; hanem száműzi azokat is, a melyeknek hasznossága nem az ő
koruknak szól és melyekben a gyermek nem láthatja előre a későbbi korra
való hasznosságot. Ha nem akarom, hogy sürgessék a fiút, hogy tanuljon
olvasni, még kevésbbé akarom, hogy rákényszerítsék az olvasásra a
leányokat, mielőtt jól meg tudnák érteni, mire jó nekik az olvasmány;
már pedig abban a módban, a hogy rendszerint meg szokták nekik
magyarázni annak hasznosságát, inkább a magunk eszünkjárása szerint
szoktunk eljárni, mint az övék szerint. Különben is mi szüksége van
annak, hogy egy kis leány olyan korán tudjon olvasni és írni? Olyan
korán kell háztartást vezetnie? Kevesen vannak, a kik nem használják
inkább rosszra, mint jóra ezt a végzetes tudományt és sokkal kíváncsibb
minden leány, semhogy meg ne tanulna olvasni kényszerítés nélkül, a
mikor ideje és alkalma van rá. Talán mindenekelőtt számolni kellene a
lányoknak megtanulniok, mert semmi sem nyujt érezhetőbb hasznot minden
időben, nem kíván hosszasabb gyakorlatot és nem ad annyi alkalmat a
tévedésekre, mint a számolás. Ha a kis lány csak egy kis számtani
művelet által kaphatja meg a villásreggelijéhez a cseresznyét,
biztosítlak róla, hogy jól fog tudni számolni.
Ismerek egy fiatal leányt, a ki hamarabb tanult meg írni, mint olvasni
és a ki előbb tűvel kezdett írni, csak aztán tollal. Az összes betűk
közül először csak az _o_ betűt akarta irkálni. Folyton nagy és kis
_o_-kat firkált, mindenféle alakú _o_-kat, az egyik _o_-t beleírta a
másikba és mindig alulról fölfelé csinálta. Szerencsétlenségére egy nap,
mikor ezzel a hasznos gyakorlattal foglalatoskodott, meglátta magát a
tükörben és azt találva, hogy ez a feszes tartás nem jól áll neki. Mint
egy második Minerva, eldobta a tollat és nem akart többé _o_-kat
csinálni. A fivére semmivel sem szeretett jobban írni, mint ő, de neki a
kényszer volt terhére, nem pedig az, hogy nem jól állt neki az írás. Más
módhoz folyamodtak, hogy visszatérítsék az íráshoz: a kis lány érzékeny
és hiú volt, nem akarta, hogy a fehérneműjét a nővérei is használják. Az
előtt megjelölték a fehérneműjét, most nem jelölték meg többé, neki
magának kellett megjelölnie. A továbbiakat elképzelheti mindenki.
Igazoljátok mindig a foglalatosságokat, melyekre leányaitokat
rászorítjátok, de adjatok nekik mindig foglalkozást. A tétlenség és a
tanulékonyság hiánya rájuk nézve a legveszedelmesebb hibák, ezeket a
legnehezebb levetkőzni, ha egyszer magára vették. A leányoknak ébereknek
és szorgalmasoknak kell lenni, de ez még nem elég: idejekorán hozzá kell
szokniok a fegyelemhez. Ez a baj, ha ugyan egyáltalán baj rájuk nézve,
elválaszthatatlan a nemüktől és sohasem tehetik túl magukat rajta a
nélkül, hogy még kegyetlenebb bajokat ne szenvedjenek. Egész életükön át
a legállandóbb és legszigorúbb fegyelemnek lesznek alávetve: az illem
fegyelmének. Kezdettől fogva gyakorolni kell őket a kényszerben, hogy
soha ne essék nehezükre, hogy elfojtsák szeszélyeiket, hogy alá tudják
őket vetni mások akaratának. Ha mindig dolgozni akarnának, néha
kényszeríteni kellene őket, hogy ne csináljanak semmit. A szórakozás, a
léháskodás, az állhatatlanság olyan hibák, melyek könnyen
keletkezhetnek, ha első hajlamaik elfajulnak és mindig engednek nekik.
Ennek a visszaélésnek megelőzésére tanítsátok meg őket mindenekelőtt,
hogy le tudják magukat győzni. A mi esztelen intézményeink között a
tisztességes asszony egész élete örökös küzdelem önmaga ellen;
méltányos, hogy a női nem osztozzék velünk azoknak a bajoknak a
szenvedésében, melyeket ő okozott nekünk.
Tegyetek róla, hogy a leányok ne unatkozzanak foglalatosságaikban és a
mulatságaik ne váljanak szenvedélyekké, mint a hogy a közönséges
nevelésben mindig meg szokott történni, a melyekben, mint Fénélon
mondja, az egyik oldalra helyeznek minden unalmat, a másikra minden
élvezetet. Ennek a két bajnak elseje, ha követeljük a föntebbi
szabábályokat, csak akkor fog előfordulni, ha azok az emberek, a kik
környezetükben vannak, nincsenek kedvükre a leányoknak. Az a kis lány, a
ki szereti az anyját vagy a dadáját, unalom nélkül fog az oldalán
dolgozni egész nap; már maga a csevegés is kárpótolni fogja a
kényszerért. De ha az, a ki neveli, elviselhetetlen reá nézve, ugyanúgy
utálni fog mindent, a mit szeme láttára csinál. Nagyon nehéz dolog, hogy
az olyan leányok, a kik nem érzik jobban magukat anyjukkal, mint bárki
mással a világon, jóra fordíthassák csak egy napjukat is; de hogy
megitélhessük igazi érzéseiket, tanulmányozni kell őket, nem pedig
megbízni abban, a mit mondanak, mert hízelkedők, képmutatók és jókor
megtanulják a színlelést. Még kevésbbé kell nekik parancsolni, hogy
szeressék anyjukat, a szeretet nem kötelességből fakad és ebben a
kényszer nem ér semmit. A ragaszkodás, a gondoskodás, maga a megszokás
megszeretteti az anyát leányával, ha nem tart semmit arra, hogy
meggyülöltesse magát vele. Maga a fegyelem, mely alatt az anya a leányát
tartja, ha jól alkalmazzák, nemhogy gyöngítené ezt a ragaszkodást, hanem
csak fokozza, mert a függés természetes állapota lévén a nőnek, a
leányok érzik, hogy engedelmességre vannak alkotva.
Ugyanabból az okból, a miért kevés a szabadságuk és kevés is kell hogy
legyen, mértéktelenül felhasználják, a mi szabadságot meghagynak nekik.
Mindenben szélsőségekre hajlók lévén, még nagyobb buzgalommal merülnek
el játékaikban, mint a fiúk; ez a másik baj, a melyről szólnom kell. Ezt
a buzgóságot mérsékelni kell, mert számos sajátképi női bűnnek az oka,
mint például a szeszélyességnek és annak az előszeretetnek, a melylyel a
nő ma lelkesedik olyan dolgokért, a melyekre holnap már rá sem néz.
Hajlamaiknak állhatatlansága ép oly végzetes, mint a bennük való túlzás
és mind a kettő ugyanabból a forrásból fakad. Ne tiltsátok el őket a
vidámságtól, a nevetéstől, a zajtól, a bohó játékoktól, de
akadályozzátok meg, hogy beteljenek az egyikkel csak azért, hogy a másik
után futkossanak; ne tűrjétek, hogy életük egyetlen pillanatában is
félrevessenek minden féket. Szoktassátok őket hozzá, hogy zúgolódás
nélkül tűrjék, ha félbeszakítják játékukat és más foglalatosságra hívják
őket. Ebben maga a megszokás is czélra vezet, mert csak megfelel a
természetnek.
A fegyelemnek ez a megszokása olyan hajlékonyságot eredményez, a melyre
a nőknek szükségük van egész életükben, mert sohasem szünnek meg
alávetve lenni vagy egy férfinak vagy az emberek ítéletének és mert soha
sincs nekik megengedve, hogy túltegyék magukat ezen az ítéleten. A nő
legelső és legfontosabb tulajdonsága a szelidség: arra van alkotva, hogy
egy olyan tökéletlen lénynek engedelmeskedjék, mint a férfi, a ki
gyakran annyira tele van bűnökkel és mindig annyira tele van hibákkal, s
idejekorán meg kell tanulnia elviselnie még az igazságtalanságot és a
méltatlanságokat is egy férfitól panasz nélkül. Nem a férfi, hanem a
maga kedvéért kell szelidnek lennie. A nők keserűsége és makacssága
mindig csak növeli bajaikat és férjük rossz magaviseletét: a férfi érzi,
hogy nem ezek azok a fegyverek, melyekkel le kell hogy győzzék. Az ég
nem azért tette őket behízelgőkké és rábeszélőkké, hogy czivakodók
legyenek; nem azért tette őket gyöngékké, hogy zsarnokoskodók legyenek,
nem azért adott nekik olyan gyöngéd hangot, hogy szidalmakat mondjanak
vele, nem azért adott nekik olyan finom arczvonásokat, hogy haragjukban
eltorzítsák. Ha megharagszanak, megfeledkeznek magukról; sokszor okuk
van a panaszra, de soha sincs igazuk, mikor durczáskodnak. Mindenki
őrizze meg a maga nemének hangját; a tulságosan szelid férj féktelenné
teheti a nőt, de hacsak nem szörnyeteg valaki, a nő szelidsége
lecsillapítja és előbb-utóbb diadalmaskodik fölötte.
Legyenek a lányok mindig alázatosak, de az anyák ne legyenek mindig
kérlelhetetlenek. Ahhoz, hogy hajlékonynyá tegyünk egy fiatal teremtést,
nem kell boldogtalanná tennünk; hogy szerénynyé tegyük, nem kell
elbutítanunk. Ellenkezőleg, nem bánom, ha megengedik neki, hogy néha egy
kis ügyességet tanusít, nem mondom, hogy engedetlenség esetén a büntetés
kijátszásában, hanem az engedelmesség alól való kibúvásban. Nem arról
van szó, hogy kínossá kell tenni rá nézve függő helyzetét, elég ha
éreztetik vele. A ravaszság nemének természetes fegyvere és meg lévén
győződve arról, hogy természetes hajlamai magukban véve jók és helyesek,
abban a véleményben vagyok, hogy ezt a hajlamot is úgy kell ápolni, mint
a többieket: csak arról van szó, hogy megakadályozzuk, hogy visszaéljen
vele.
Tanuságul hívok ennek a megjegyzésnek igazsága mellett minden jóhiszemű
megfigyelőt. Nem akarom, hogy megvizsgálják ebből a szempontból magukat
a nőket; a mi feszélyező intézményeink arra kényszeríthetik, hogy
megélesítsék az eszüket. Azt akarom, hogy vizsgálják meg a lányokat, a
kis lányokat, a kik úgyszólván még egyebet se tettek, csak születtek.
Hasonlítsuk őket hasonló korú kis fiúkhoz – és ha ezek nem tünnek fel
mellettük ügyetleneknek, félszegeknek és ostobáknak, tagadhatatlanul
tévedésben vagyok. Legyen szabad felhoznom egy példát egész gyermekes
naivitásában.
Rendes dolog, hogy megtiltják a gyermekeknek, hogy az asztalnál ne
kérjenek semmit; mert azt hiszik, semmivel sem érnek jobban czélt
nevelésükben, mintha elhalmozzák őket haszontalan rendeletekkel, mintha
egy falatkát ebből vagy abból nem lehetne azonnal megadni vagy
visszautasítani a nélkül, hogy a szegény gyermeket halálra kínozzák a
remény által táplált epekedéssel.[130] Mindenki ismeri annak a fiúnak az
ügyességét, aki alá lévén vetve ennek a törvénynek, a mikor
megfeledkeztek róla az asztalnál, ráadta magát, hogy sót stb. kér. Nem
szólok arról, hogy megszidhatták volna, mert közvetlenül sót kért,
közvetve azonban húst; a mulasztás olyan kegyetlen volt, hogy ha nyiltan
megszegte volna is a törvényt és kerülő nélkül mondta volna, hogy éhes,
nem hiszem, hogy megbüntették volna. De láttuk, hogy találta fel magát
az én jelenlétemben egy hat éves kis lány sokkal nehezebb helyzetben.
Azonfölül, hogy szigorúan meg volt neki tiltva, hogy sohasem szabad
semmit kérnie sem közvetve, sem közvetlenül, engedetlensége nem is volt
megbocsátható, mert ő evett az összes fogásokból, egyet kivéve, melyből
elfelejtettek neki adni és a mely után nagyon kívánkozott.
Hogy tehát jóvá tehesse ezt a feledékenységet, a nélkül, hogy
engedetlenséggel vádolhatnák, fölemelte ujját, elkezdte felsorolni az
ebéd egyes fogásait, hangosan mondogatva, a mint az ujjain számlálgatta,
«_ebből ettem, ebből is ettem_», de oly észrevehetően nem szólt semmit,
mikor ahhoz a fogáshoz ért, a melyből nem evett, hogy valaki, a ki ezt
észrevette, megkérdezte tőle: «Hát ebből nem ettél?» «_Oh, nem!_» –
felelt szeliden a kis nyalánk és lesütötte a szemét. Nem teszek hozzá
semmit, hasonlítsatok össze; ez az ötlet leányos ravaszság, a másik a
fiú ravaszsága.
A mi van, az jó és semmiféle általános törvény nem rossz. Ez a női
nemnek sajátlagosan megadatott ügyesség nagyon méltányos kárpótlás
azért, hogy megfelelően kevesebb az ereje; e nélkül a nő nem társa volna
a férfinak, hanem rabszolgája. A tehetségnek az által a fölénye által
tartja fenn egyenranguságát és uralkodik a férfin, mikor engedelmeskedik
neki. Minden az asszony ellen van: a mi hibáink, az ő félénksége és
gyöngesége, mellette nincs csak a ravaszsága és a szépsége. Nem jogosult
dolog-e tehát, hogy ezt a kettőt ápolja? A szépség azonban nem
általános, ezerféle balesetben elpusztulhat, elmulik az évekkel, a
megszokás lerombolja hatását. A szellem a női nem egyedüli igazi
segélyforrása; nem az az ostoba szellemesség, a melynek a világban olyan
nagy értéket tulajdonítanak és a mely nem segít semmiben boldoggá tenni
az életet, hanem a helyzetéből folyó élelmesség, az a művészet, a
melylyel hasznára tudja fordítani a mi helyzetünket és hasznára tudja
fordítani a mi saját előnyeinket. Nem is tudjuk, mennyire hasznunkra van
nekünk magunknak is a nők ez ügyessége, mennyivel növeli a két nem
házasságának varázsát, mennyire el tudja fojtani a gyermekek
pajkosságát, mennyire visszatartóztatja a brutális férjeket, hány
háztartást tud jó állapotban fentartani, a melyeket e nélkül megzavarna
az egyenetlenség. Az alattomos és gonosz indulatú nők visszaélnek ezzel,
jól tudom; de mivel nem élne vissza a bűn? Ne romboljuk le a boldogság
eszközeit azért, mert a gonoszok néha arra használják őket, hogy
ártsanak velük.
A díszes öltözék révén lehet ragyogni, de tetszeni csak a saját
megjelenése révén lehet. A ruhánk nem a személyünk; gyakran eltorzít a
keresettségével és gyakran azt a ruhát, a mely legfeltünőbbé teszi azt,
a ki viseli, veszik észre legkevésbbé. A fiatal lányok nevelése ebben a
tekintetben teljesen észszerűtlen. Jutalmul engedik nekik a cziczomát,
megszerettetik velük a keresett díszeket: _milyen szép!_ – mondják
nekik, mikor pedig csak ki vannak csípve. Pedig ellenkezőleg meg kellene
velük értetni, hogy mindez a nagy készület csak arra való, hogy elrejtse
hiányaikat és hogy a szépség igazi diadala az, ha magamagában ragyog. A
divat kedvelése rossz ízlésre vall, mert az arcz nem változik a divattal
és az alak mindig ugyanaz maradván, a mi jól áll neki egyszer, jól áll
neki mindig.
Ha a fiatal leányt látnám cziczomájában páváskodni, úgy tennék, mintha
aggódnék így elleplezett alakja miatt és a miatt, hogy vajjon mit fognak
róla mondani. Ezt mondanám: Mindez a pipere nagyon is diszíti; ez baj.
Vajjon el tudna-e sokkal egyszerűbb díszt viselni? Elég szép-e, hogy ezt
vagy azt nélkülőzhesse? Lehet, hogy ő maga volna az első, a ki kérné,
hogy vegyék le róla mindezt a sok díszt és ítéljenek róla. Ebben az
esetben tapsolni lehetne neki, ha alkalom akad rá. Sohasem dícsérném
annyira, mint a mikor a legegyszerűbben volna öltözve. Ha a cziczomát
nem tekinti másnak, személyes bájai pótlásának s hallgatag vallomásnak
arról, hogy segítségre van szüksége, hogy tessék, akkor nem lesz büszke
öltözékére, hanem inkább megalázkodik és mikor a rendesnél jobban lesz
kicziczomázva s ezt hallja magáról: milyen szép, el fog pirulni
boszúságában.
Egyébiránt vannak alakok, melyeknek szükségük van cziczomára, de olyanok
nincsenek, melyek megkövetelnék a dús pompát. A tékozló cziczomák a
társadalmi hiúság dolgai, nem a személyi hiúságéi, csupán csak az
előítéletből származnak. Az igazi tetszeni vágyás lehet választékos, de
sohasem pompázó s Juno pompásabban díszítette fel magát, mint Vénusz.
_Nem tudod széppé tenni, tehát gazdaggá teszed_, – mondta Apelles egy
rossz festőnek, a ki Helenát cziczomával túlterhelten festette. Azt is
megfigyeltem, hogy a legpompásabb pipere többnyire csunya nőt jelent;
ennél ügyetlenebb hiúságot keresve sem lehet találni. Adjatok egy fiatal
leánynak, a kinek van ízlése s a ki megveti a divatot, szalagokat,
gazet, mousselinet és virágokat, gyémántok nélkül, bojtok és csipkék
nélkül[131] s olyan öltözéket fog magának összeállítani, a mely százszor
bájosabbá teszi, mint Duchapt minden ragyogó dísze.
A mi jó, az mindig jó és az embernek mindig a lehető legjobb külsővel
kell megjelenni; ezért a nők, a kik értenek az öltözködéshez, csak jó
dolgokat válogatnak ki és ezeket megtartják; nem változtatnak rajtuk
napról-napra s kevesebbet foglalkoznak velük, mint azok, a kik semmiben
sem tudnak megállapodni. Az öltözékről való igazi gondoskodás kevés
toilettet kíván. A fiatal kisasszonykáknak ritkán van körülményes
toilettejük; napjukat a munka, a tanulás tölti be, mégis általában véve,
a kendőzést leszámítva, ép olyan gondosan vannak öltözve, mint az
asszonyok, sőt gyakran ízlésesebben is. A toilettetel való visszaélés
nem az, a minek gondolják, inkább az unalomból származik, mint a
hiúságból. Az a nő, a ki hat órát tölt a toilette-asztalánál, jól tudja,
hogy attól nem lesz jobban öltözve mint az, a ki csak félórát tölt ott,
de legalább elütött valamit a gyilkosan hosszú időből és jobb önmagával
mulatni, mint mindenen unatkozni. Toilette nélkül mit csinálna életükkel
déltől este kilencz óráig? Nőket gyűjt össze maga körül és azzal mulat,
hogy türelmetlenné teszi őket; már ez is valami; kikerüli a négyszem
közt maradást férjével, a kit csak ilyenkor lát, ez sokkal több: aztán
jönnek az árúsnők, a kalmárok, a gavallérok, a kezdő írók, a gúnyversek,
a dalok, a röpiratok; a toilette nélkül sohase lehetne mindezt ilyen jól
összehozni. Az egyedüli valódi haszon, a mely ebből származik, hogy
ürügyet nyujt arra, hogy az ember inkább közszemlére teheti magát, mint
a mikor föl van öltözve; de az a haszon talán nem is olyan nagy, mint a
hogy hiszik és a nők nem nyernek annyit a toilettenél, mint a hogy
képzelik Adjátok a nőnek aggály nélkül a nő nevelését; szoktassátok
hozzá, hogy szeresse a nemének megfelelő foglalatosságokat, hogy legyen
benne szerénység, hogy tudjon őrködni a háztartása fölött és
foglalatoskodni a házban; a nagy toilettezés elesik magától és ő csak
annál ízlésesebben lesz öltözve.
Az első dolog, a mit a fiatal leányok fölcseperedve megfigyelnek, hogy
mindezek az idegen piperék nem elegendők nekik, ha nincs meg nekik a
maguk saját ékessége. Szépséget nem adhat soha senki magának és a
tetszeni vágyás fogásait nem lehet egyszerre elsajátítani; de a
mozdulataiknak adhatnak már kellemes hajlást, hangjuknak behízelgő
csengést, megfigyelhetik magatartásukat, megtanulhatnak könnyedén járni,
bájos tartást ölteni, kiválasztani mindenben azt, a mi előnyükre
szolgál. A hangjuk teltebbé lesz, megerősödik és csengőbbé válik; karjuk
kifejlődik, járásuk biztosabb lesz és észreveszik, hogy akárhogy lehet
öltözve az ember, mégis magára tudja vonni a figyelmet. Ettől fogva
nemcsak a tűről és kézimunkáról van már szó; új tehetségek jelentkeznek
és már érezhetik hasznosságukat.