mikor a szív formáját és jellemét nyeri és a mikor az ember elhatározza
magát egész életére, akár jóra, akár rosszra. Később az anyag
megkeménykedik és az újabb benyomások már nem hagynak benne nyomot.
Fiatal ember, fogadd még hajlékony lelkedbe az igazság pecsétjét. Ha
biztosabb volnék önmagamról, dogmatikus és határozott hangon szóltam
volna veled; de ember vagyok, tudatlan, a tévedésnek alávetett; mit
tehetnék? Feltártam előtted szivemet tartózkodás nélkül; a mit biztosnak
tartok, olyannak mondtam neked, kétségeimet kétségekül közöltem veled,
nézeteimet nézetekül, megmondtam neked okaimat a kétségre és a hitre.
Most a te dolgod itélni; időt engedtél magadnak; ez az óvatosság bölcs
és jó véleményt kelt bennem irántad. Kezdd azon, hogy abba a helyzetbe
hozod lelkiismeretedet, hogy fel akarjon világosíttatni. Légy őszinte
önmagaddal szemben. Sajátítsd el véleményeimből, a mi meggyőzött, a
többit vesd el. Még nem vagy annyira elaljasítva a bűn által, hogy abban
a veszedelemben forogj, hogy rosszul választasz. Azt ajánlanám, hogy
beszéljünk róla magunk közt, csak hogy a mint az ember vitatkozik,
felingerlődik; belekeveredik a hiuság, a makacsság; nincs meg többé a
jóhiszeműség. Barátom, ne vitatkozzál soha, mert a vitatkozással az
ember nem világosítja fel sem magát, sem másokat. A mi engem illet, én
csak sok évi elmélkedés után foglaltam pártállást s ehhez ragaszkodom;
lelkiismeretem nyugodt, a szívem elégedett. Ha nézeteimet újra kezdeném
vizsgálni, akkor sem tehetném az igazságnak tisztább szeretetével és
szellemem már kevésbbé tevékeny, tehát kevésbbé volna módjában
felismerni az igazságot. Maradok, a milyen vagyok, attól félve, hogy az
elmélkedésre való hajlam tétlen szenvedélylyé válik bennem és ellankaszt
kötelességeim gyakorlatában és attól tartva, hogy visszaesem előbbi
pyrrhonismusomba, a nélkül, hogy meg tudnám találni az arravaló erőt,
hogy kivergődjem belőle. Életemnek több mint a fele elmúlt, nincs többé
több időm, mint a mennyi arra kell, hogy a hátralevő részét haszonra
fordítsam és hogy tévedéseimet eltöröljem erényeimmel. Ha tévedek,
akaratom ellenére tévedek. Az, a ki olvas szívem mélyében, jól tudja,
hogy nem szeretem a vakságomat. Képtelenségemben, hogy saját eszemtől
kimeneküljek belőle, az egyedüli eszköz, a mi számomra megmaradt a
belőle való kimenekülésre, a jó élet és ha Isten még a kövekből is
gyermekeket tudott Ábrahámnak támasztani, minden embernek joga van azt
remélni, hogy felvilágosíttatik, ha majd méltónak teszi magát rá.
Ha elmélkedéseim arra visznek, hogy úgy gondolkozzál, a hogy én
gondolkozom, ha nézeteim a tiéid és ha ugyanaz a hitvallomásunk, ezt a
tanácsot adom neked: Ne tedd ki többé életedet a nyomorúság és a
kétségbeesés kisértéseinek, ne vonszold többé életedet gyalázattal
idegenek kényére és ne edd többé az alamizsna silány kenyerét. Térj
vissza hazádba, vedd fel újra atyáid vallását, kövesd szived
őszinteségében és ne hagyd el többé; nagyon egyszerű és nagyon szent;
mindazon vallások között, melyek a földön vannak, a legtisztább
erkölcsiségünek és az eszet legjobban kielégítőnek tartom. A mi utazásod
költségeit illeti, azok miatt ne aggódjál; gondoskodni fognak róluk. Ne
félj a megalázkodó visszatérés álszégyenétől sem; azért kell pirulni,
hogy az ember hibát követett el, nem azért, hogy jóvá akarja tenni. Te
még abban a korban vagy, a mikor minden megbocsáttatik, de a mikor az
ember nem vétkezik büntetlenül. Ha meg akarnád hallgatni
lelkiismeretedet, ezer hiú akadály eltünne a szavára. Érezni fogod, hogy
abban a bizonytalanságban, a melyben vagyunk, megbocsáthatatlan
fenhéjázás más vallást vallani, mint a melyben születtünk és hamisság
nem gyakorolni őszintén azt, a melyet vallunk. Ha így az ember eltéved,
nagy mentségtől fosztja meg magát a legfőbb biró itélőszéke előtt. Nem
fogja-e hamarabb megbocsátani azt a tévedést, a melyben nevelkedett,
mint azt, a mit maga merészkedett választani?
Fiam, tartsd lelkedet abban a kivánságban, hogy legyen Isten és akkor
sohasem fogsz benne kételkedni. Ezenfelül bármily állást foglalsz is,
gondolj arra, hogy a vallás igazi kötelességei függetlenek az emberek
intézményeitől, hogy az igaz szív valódi temploma az Istenségnek, hogy
minden országban és minden felekezetben a törvény summája szeretni
Istent mindenek fölött és felebarátunkat úgy, mint magunkat, hogy nincs
olyan vallás, a mely fölment az erkölcs kötelességei alól, hogy csak
ezek az igazán lényeges kötelességek, hogy a belső istentisztelet az
elseje ezeknek a kötelességeknek és hogy hit nélkül nincs igazi erény.
Kerüld azokat, a kik a természet megmagyarázásának ürügye alatt
kétségbeejtő tanokat hintenek el az emberek szívébe és a kiknek
nyilvánvaló szkepticzizmusa százszorta elbizottabb és dogmatikusabb,
mint ellenfeleik határozott hangja. Az alatt a fenhéjázó ürügy alatt,
hogy egyedül ők felvilágosultak, igazak, jóhiszeműek, parancsoló módon
alávetnek minket életbevágó határozataiknak és azzal az igénynyel lépnek
fel, hogy a dolgok valódi elveiül adják nekünk azokat az értelmetlen
rendszereket, melyeket képzeletükben felépítettek. Egyébként
felforgatnak, lerombolnak és feldöntenek mindent, a mit az emberek
tisztelnek és megfosztják a balsorstól üldözötteket nyomoruk utolsó
vigasztalásától, a hatalmasokat és gazdagokat pedig szenvedélyeik
egyetlen fékétől; kitépik a szív mélyéből a bűn miatti
lelkifurdalásokat, az erény reményét és még dicsekszenek is, hogy
jóltevői az emberi nemnek. Az igazság – mondják – sohasem ártalmas az
emberre nézve. Ezt én is hiszem, úgy mint ők és szerintem ez nyomós
bizonyítéka annak, hogy a mit tanítanak, az nem az igazság.[113]
Derék fiatal ember, légy őszinte és igaz, gőg nélkül; tudj tudatlan
lenni: akkor sem magadat nem fogod megtéveszteni, sem másokat. Ha
tehetségeid kiművelése valaha lehetővé teszi számodra, hogy beszédet
intézz az emberekhez, mindég csak lelkiismereted szerint beszélj nekik
és ne sokat törődj vele, hogy tapsolnak-e. A tudással való visszaélés
kelti fel a hitetlenséget. Minden tudós megveti a közrendű emberek
véleményét; mind azon igyekszik, hogy saját külön véleménye legyen; a
képzelődő filozófia épp úgy makacs szellemre vezet, mint a hogy a vak
jámborság fanatizmusra. Kerüld el ezeket a szélsőségeket, maradj mindig
szilárdan az igazság útján vagy azon az úton, a mely szíved
egyszerűségében az igazság útjának látszik és soha ne térj le róla
hiúságból vagy gyöngeségből. Merd vallani Istent a filozófusok között,
merd hirdetni az emberszeretetet a türelmetlenek között. Lehet, hogy
egyedül leszel a magad pártján, de önmagadban olyan tanubizonyságot
fogsz viselni, a mely fölment az emberek tanubizonyságaitól. Akár
szeretnek vagy gyűlölnek, akár olvassák vagy megvetik irásaidat, egyre
megy. Mondd azt, a mi igaz, tedd azt, a mi jó; az a fontos az emberre
nézve, hogy teljesítse kötelességeit e földön; a ki azonban önmaga
számára dolgozik, annak meg kell feledkeznie önmagáról. Gyermekem, a
magánérdek megtéveszt minket, csak az igaz ember reménye nem csal meg
soha.
Közöltem ezt az iratot, nem mint szabályát azoknak a véleményeknek,
melyeket a vallás dolgában követni kell, hanem mint példáját annak a
módnak, a mely szerint a növendékünkkel okoskodnunk kell, hogy el ne
távolodjunk attól a módszertől, melyet megállapítani próbáltam. A míg
nem adunk semmit az emberi tekintélyre és annak az országnak az
előitéleteire, a hol születtünk, az észszerű belátás magában nem
vezethet bennünket messzebbre a természetes tanításban, mint a
természetes vallás s én Emillel csak erre szorítkozom. Ha más vallásra
van szüksége, ebben nincs jogom, hogy vezetője legyek; ezt megválasztani
egyedül az ő dolga.
A természettel egyetértésben dolgozunk; míg az a fizikai embert
formálja, mi az erkölcsi embert igyekszünk kialakítani; csak hogy a
haladásunk nem azonos. A test már erőteljes és izmos, mikor a lélek még
lankadt és gyönge és bármit tesz is az emberi mesterkedés, a
temperamentum mindig előtte jár az észnek. Idáig minden törekvésünk arra
irányult, hogy visszatartsuk az egyiket és feltüzeljük a másikat, hogy
az ember mindig egységes legyen, a menynyire csak lehetséges. Mialatt
kifejlesztettük a természeti oldalát, visszatartottuk születő
érzékiségét; szabályoztuk azzal, hogy kiműveltük az elméjét. Az értelmi
tárgyak mérsékelték az érzékekre ható tárgyak benyomásait. Visszamenve a
dolgok kezdetéig, elvontuk az érzékek uralma alól; könnyű dolog volt
fölemelkedni a természet tanulmányozásától a természet alkotójának
tanulmányozásáig.
Mikor ide eljutottunk, milyen új befolyásokat nyertünk növendékünkre:
Mennyi új eszközünk van arra, hogy a szívéhez szóljunk! Csak akkor
találja igazi érdekét abban, hogy jó legyen, hogy jót tegyen távol az
emberek tekintetétől és a nélkül, hogy a törvények köteleznék rá, hogy
igazságos legyen Isten és önmaga között, teljesítse kötelességét még
élete árán is és hogy szívében hordozza az erényt nem csak a rend iránti
szeretetből, a melynél mindenki előbbre valónak tartja az önmaga iránti
szeretetet, hanem lényének alkotója iránti szeretetből is, a mely
összeolvad ezzel az önmaga iránti szeretettel, hogy aztán tartós
boldogságot élvezzen, a melyet jó lelkiismeretének nyugalma és ennek a
legjobb lénynek szemlélése igér neki a túlvilági életben, miután ezt az
életet jól felhasználta. Ebből a szempontból nézve már csak
igazságtalanságot, képmutatást és hazugságot látok az emberek közt; a
magánérdek, a mely a versengésben szükségszerűen elnyeri a díjat minden
egyéb dolog fölött, megtanítja mindegyiküket arra, hogy felékesítsék a
bűnt az erény álarczával. Minden más ember a saját jóvolta rovására
legyen az én javamra; minden csak rám magamra vonatkozzék; haljon meg,
ha kell, az egész emberiség a szenvedésben és a nyomorban, csak hogy
megóvjon engem egy pillanatnyi fájdalomtól vagy éhségtől: ez a belső
szava minden hitetlennek, a ki okoskodik. Igen, ezt állítani fogom
életem fogytáig: a ki azt mondja az ő szívében, nincs Isten és máskép
beszél, az csak hazug lehet vagy esztelen.
Olvasóm, nem tehetek róla, én úgy érzem, Emilt sohasem fogjuk
egyformának látni; ti mindig a ti hebehurgya, okvetetlenkedő,
mulatságból mulatságba, élvezetből élvezetbe tévelygő és magát semmihez
tartósan hozzákötni nem tudó fiatalembereitekhez hasonlónak képzelitek.
Ki fogtok nevetni, látva, hogy elmélkedőt, filozófust, igazi theologust
csinálok egy tüzes, élénk, lelkes, tettrevágyó ifjuból, az élettől
legjobban buzogó korban. Ezt fogjátok mondani: Ez az álmodozó mindig
hajszolja agyrémeit; mikor a maga módja szerinti növendéket mutat
nekünk, nem csak neveli, hanem megteremti, saját agyából meríti és
mindig abban a hitben, hogy a természetet követi, minden pillanatban
jobban eltávolodik tőle. Én összehasonlítva növendékemet a tiéitekkel,
alig találok köztük valami közös vonást. Oly különbözőképen nevelkedvén,
csaknem csoda volna, ha hasonlítana valamiben hozzájuk. Miután
gyermekkorát abban a teljes szabadságban töltötte, melylyel amazok ifjú
korukban élnek, ifjúkorában kezdi fölvenni a szabályt, melynek amazokat
gyermekkorukban alávetették; ez a szabály ostorukká lett, borzadva vetik
magukat alája, nem látnak benne egyebet, mint mesterüknek hosszú
zsarnokságát, azt hiszik, azzal lépnek ki a gyermekkorból, hogy leráznak
magukról mindennemű jármot,[114] akkor kárpótolják magukat a hosszú
kényszerért, a melyben tartották őket, mint a hogy a rab, ha megszabadul
bilincseitől, kinyujtóztatja, mozgatja és hajlítgatja tagjait. Emil
ellenkezőleg abban találja dicsőségét, hogy emberré válik és aláveti
magát a fejledező értelem igájának; már kifejlődött testének nincs
szüksége ugyanazokra a mozgásokra és önmagától kezd megállapodni, míg
félig kifejlődött szelleme a maga részéről lendületet igyekszik venni.
Így az értelem kora az egyikre nézve csak a zabolátlanság kora, a
másikra nézve pedig a helyes gondolkodás korává lesz.
Akarod tudni, amazok felelnek-e meg jobban ebben a természet rendjének?
Tekintsétek a különbségeket azokban, a kik attól többé vagy kevésbbé el
vannak távolodva: figyeljétek meg a falusi fiatalembereket és nézzétek
meg, ép oly kicsapongók-e, mint a ti ifjaitok. «A vadembereket
gyermekkoruk folyamán, mondja sieur Le Beau, mindig tevékenyen látni,
szüntelenül különböző játékokkal foglalkoznak, melyek mozgásban tartják
a testüket; de alighogy elérték a serdülő kort, nyugodtakká, álmatagokká
lesznek, csakis komoly játékokkal vagy szerencsejátékokkal
foglalkoznak.»[115] Emil a falusi fiatalok és a vademberek teljes
szabadságában nevelkedett s felcseperedve meg kell változnia és
nyugodtabbá kell válnia, úgy mint azok. Az egész különbség az, hogy már
nemcsak azért tevékeny, hogy épen csak játszszon és táplálkozzék, hanem
munkáiban és játékaiban megtanult gondolkozni. Eljutva eddig a pontig
ezen az úton, teljes hajlandósága van arra az útra, melyre én vezetem: a
gondolkodni való dolgok, melyeket nyújtok neki, izgatják a
kiváncsiságát, mert önmagukban véve szépek, mert egészen újak rá nézve
és képes őket megismerni. Ellenkezőleg a ti fiatal embereitek, a kiket
untatnak és nyomasztanak a ti unalmas leczkéitek, hosszú erkölcsi
oktatásaitok, örökös katekizmusaitok, hogyne vonakodnának a szellem
alkalmazásától, melyet komorrá tettek a számukra, a nehéz előirásoktól,
a melyekkel elhalmozzák őket, a lényük alkotóján való elmélkedésektől, a
kiből mulatságaik ellenségét csináltak? Mindez iránt csak ellenszenvet,
undort, unalmat éreznek; a kényszer elriasztotta őket: hogy adhatnák rá
magukat aztán, mikor kezdenek rendelkezni magukról? Új dolog kell hogy
legyen, a mi tessék nekik, nem kell már nekik semmi abból, a mit
gyermekeknek szokás mondani. Ugyanígy áll a dolog növendékemmel: a mikor
emberré válik, úgy szólok hozzá, mint emberhez és csak új dolgokat
mondok neki s épen azért, mert ezek a dolgok unalmasak, kedvére valóknak
kell hogy találja őket.
Igy nyeretem meg vele kétszeresen az időt, az ész hasznára késleltetve a
természet haladását. De a valóságban csakugyan késleltettem-e ezt a
haladást? Nem, csak nem engedtem, hogy a képzelődés siettesse; másféle
természetű leczkék által ellensúlyoztam az idő előtti leczkéket,
melyeket a fiatal ember máshonnan kap. A míg a mi intézményeink örvénye
magával ragadja, más intézmények segítségével ellenkező irányba téríteni
nem annyi, mint kivonni helyéből, hanem annyi, mint megtartani benne.
A természet igazi pillanata végre is beáll; be kell hogy álljon. Miután
az ember meg kell hogy haljon, meg is kell hogy újuljon, hogy a faj
fenmaradjon és a világ rendje fennállhasson. Ha azokról a jelekről, a
melyekről szóltam, megérzitek a kritikus pillanatot, azonnal hagyjátok
el vele szemben a régi hangot. Még a ti tanítványotok, de már nem
növendéketek. Barátotok férfi s bánjatok is vele, mint olyannal.
Hogyan! Le kell mondanom tekintélyemről akkor, mikor a legnagyobb
szükségem van rá? Át kell engedni a felserdült ifjút magamagának abban a
pillanatban, a mikor a legkevésbbé tudja vezetni magát és a mikor a
legnagyobb eltévelyedéseknek van kitéve? Le kell mondanom jogaimról,
mikor neki a legfontosabb, hogy hasznukat vegye? Jogaid! Ki mondja, hogy
lemondj róluk? Épen most kezdődnek csak számodra. Mostanáig mindent csak
erővel vagy ravaszsággal értél el; a tekintély, a kötelesség törvénye
ismeretlenek voltak előtte, kényszeríteni kellett őt vagy megtéveszteni,
hogy engedelmességre találj nála. De nézd, mennyi új lánczczal vetted
körül a szívét. Az ész, a barátság, a háladatosság, ezerféle vonzalom,
mind olyan hangon szól hozzá, a melyet nem bír félreismerni. A bűn még
nem tette süketté hangjuk iránt, még csak a természet szenvedélyei irárt
érzékeny. Ezek elseje, az önszeretet, kiszolgáltatja őt neked; a
megszokás még jobban kiszolgáltatja. Ha egy pillanat fellobbanása
elragadja tőled, azonnal visszavezeti hozzád a megbánás, egyedül az az
érzése állandó, a mely hozzád fűzi; a többi mind eltünik és kölcsönösen
eltörli egymást. Ne engedd elromlani és mindig tanulékony lesz; csak
akkor kezd lábbadozó lenni, mikor már meg van romolva.
Megvallom, hogy ha egyenest szembeszállsz keletkező vágyaival és ostoba
módon bűn számban tünteted fel az új szükségleteket, melyek éreztetik
vele magukat, nem sokáig fog rád hallgatni; de a mint elhagyod
rendszeremet, nem vállalok többé felelősséget semmiért. Gondold mindig,
hogy a természet szolgája vagy; akkor sohasem lehetsz ellensége.
De hogy lehet pártját fogni? Azt hiszik, csak a között lehet választani,
hogy kedveznek hajlamainak vagy leküzdik őket; hogy zsarnokai vagy
bűntársai lesznek; pedig mind a kettőnek oly veszedelmes következései
vannak, hogy nagyon is sok ok van habozni a megválasztásban.
Az első eszköz ennek a nehézségnek a megoldására, ha hamar
megházasítjuk; ez tagadhatatlanúl a legbiztosabb és legtermészetesebb
expediens. Mindazáltal kételkedem benne, hogy a legjobb-e és hogy a
leghasznosabb-e. Majd meg fogom mondani erre való okaimat; addig is
megengedem, hogy meg kell házasítani a fiatal embereket házasságra való
korukban. De ez a kor idő előtt jön meg számukra; el kell halasztani
érett korukig.
Ha csak meg kellene hallgatni hajlamaikat és követni ezek jeleit, akkor
hamar megvolnának, de annyi ellentmondás van a természet törvényei és a
társadalmi törvények között, hogy kiegyenlítésük végett folyton ki kell
térni és hátat fordítani; sok művészetet kell kifejteni, ha meg akarjuk
akadályozni, hogy a társadalmi ember teljesen mérsékeltté ne legyen.
A föntebb kifejtett okoknál fogva azt tartom, azokkal az eszközökkel,
melyeket adtam, legalább husz éves korig ki lehet nyújtani a vágyak
tudatlanságát és az érzékek tisztaságát; ez oly igaz, hogy a germánoknál
az a fiatal ember, a ki az előtt a kor előtt elvesztette a szűzességét,
becstelen számba ment; az írók helyesen tulajdonítják e népek
ifjukorukban gyakorolt önmegtartóztatásának szervezetük erőteljességét
és gyermekeik nagy számát.
Még jóval meg is lehetne hosszabbítani ezt az időszakot és még néhány
század előtt magában Francziaországban is ez a legközönségesebb dolgok
egyike volt. Más ismert példák között Montaigne apja, ép oly
lelkiismeretes és igaz, mint a milyen erős és jó szervezetű ember,
megesküdött arra, hogy szűzen házasodott harminczhárom éves korában,
miután sokáig szolgált az olaszországi háborukban s a fiú írásaiból
lehet látni, mekkora erőt és mily vidámságot őrzött meg az apja még több
mint hatvan éves korában is. Az ellenkező vélemény kétségkívül sokkal
inkább alapszik a mi erkölcseinkben és előitéleteinken, mint fajunknak
általánosságban való ismeretén.
Mellőzhetem tehát ifjúságunk példáját; ez nem bizonyít semmit annak
számára, a ki nem úgy nevelkedett, mint ez. Megfontolva azt, hogy ebben
a tekintetben a természetnek nincs szilárdul megszabott határa, a melyet
ne lehetne hátrább vagy előbbre tolni, azt hiszem, a természet
törvényének áthágása nélkül föltételezhetem, hogy Emil gondoskodásom
folytán megmaradt kezdetbeli ártatlanságában s ezt a boldog korszakot
közel látom a bevégződéshez. Mindinkább növekvő veszedelmektől körülvéve
ki fog siklani, akármit teszek is, a kezemből a legelső alkalommal és ez
az alkalom hamarosan meg fog adódni; követni fogja érzékeinek vak
ösztönét; egyet lehet tenni egy ellen, hogy el fog esni. Sokkal is
többet elmélkedtem az emberek erkölcseiről, semhogy ne látnám ennek az
első pillanatnak legyőzhetetlen befolyását az élet többi részére. Ha
tettetem magam és úgy teszek, mintha nem látnék semmit, akkor kiaknázza
gyöngeségemet; azt hiszi, kifog rajtam s megvet engem és én bűntársává
leszek bukásának. Ha megpróbálom visszafordítani, ennek elmúlt már az
ideje és nem fog rám hallgatni; kényelmetlenné, gyűlöletessé,
kiállhatatlanná leszek a szemében s hamarosan le fog engem rázni
magáról. Csak egy észszerű állást foglalhatok el tehát: ha önmaga előtt
felelőssé teszem cselekedeteiért, ha megóvom legalább a tévedés
meglepetéseitől és nyiltan megmutatom neki a veszedelmeket, melyek
körülveszik. Idáig a tudatlanságával tartóztattam vissza, most
felvilágosultságával kell feltartóztatni.
Ezek az új tanítások fontosak és helyén való, hogy mélyebbre nyúljunk
bele a dolgokba. Ez az a pillanat, a mikor úgyszólván számadást kell
tennem előtte, meg kell mutatnom, hogy használtam fel az ő idejét és a
magamét, megmagyaráznom neki, mi ő és mi vagyok én, mit tettem én, mit
tett ő, mivel tartozunk egymásnak; minden erkölcsi viszonyát, mindazokat
a kötelezettségeket, melyeket elvállalt, mindazokat, melyeket mások
vállaltak el vele szemben; meddig jutott el képességeinek fejlődésében,
mely utat kell neki még megtennie, mily nehézségekkel fog találkozni,
mily eszközökkel gyürheti le ezeket a nehézségeket; miben vezethetem én
ezután is, miben vezetheti már csak ő magát; végül meg kell magyaráznom
a kritikus pontot, melyen van, az új veszedelmeket, melyek körülveszik
és mindazokat a szilárd okokat, melyek arra vihetik, hogy szorgosan
őrködjék önmaga fölött, mielőtt meghallgatná fejledező vágyait.
Gondoljatok arra, hogy egy serdültnek vezetésére mindannak az
ellenkezőjét kell tenni, mint a mit egy gyermeknek vezetésére tettetek.
Ne habozzatok felvilágosítani őt azokról a veszedelmes rejtelmekről,
melyeket oly sokáig s akkor gonddal rejtegettetek előtte. Miután most
már tudnia kell őket, fontos dolog, hogy ne tanulja meg őket sem mástól,
sem magamagától, hanem csak tőletek magatoktól; miután immár kénytelen
küzdeni, hogy meglepetésektől meg legyen óva, ismerni kell az
ellenségét.
Azok a fiatalemberek, a kiket felvilágosoultaknak találunk ezekről a
dolgokról a nélkül, hogy tudnók, hogy lettek azokká, sohasem lettek
büntetlenül ily felvilágosultak Ennek a lelkiismeretlen
felvilágosodásnak nem lehet tisztességes czélja és megfertőzteti
legalább a képzeletét azoknak, a kik részesülnek benne és hajlamosakká
teszi őket azoknak a bűneire, a kik részesítik őket benne. De ez még nem
minden; a cselédek is belefurakodnak egy gyermek szellemébe, megnyerik a
bizalmát, olyan színben tüntetik fel előtte nevelőjét, mint valami
szomorú és kellemetlen személyt és titkos beszélgetéseiknek egyik
kedvelt tárgya rosszat mondani róla. Ha a növendék eljutott idáig, a
mester visszavonulhat, nincs már semmi jó tenni valója.
De miért választ magának a gyermek különös bizalmasokat? Mindig azoknak
zsarnoksága miatt, a kik nevelik. Miért bújna el előlük, ha nem volna
kénytelen elbújni? Miért panaszkodnék, ha nem volna oka a panaszra?
Természetszerűen a nevelői az első bizalmasai; látni azon a buzgóságon,
melylyel siet nekik megmondani, a mit gondol, hogy azt hiszi, csak félig
gondolta, a míg meg nem mondta nekik. Számítsatok arra, hogy ha a
gyermek részetekről nem fél sem prédikácziótól, sem szidástól, mindig
meg fog nektek mindent mondani és mások semmi olyat sem mernek neki
mondani, a mit el kelljen előttetek hallgatnia, ha biztosan tudhatják,
hogy nem hallgat el előletek semmit.
Legjobban azért számítok módszeremre, mert ha a lehető legpontosabban
követem eredményeit, növendékem életében nem találok egyetlen egy
helyzetet sem, a mely ne hagyna kellemes képet maga után. Még abban a
pillanatban is, mikor a vérmérséklet indulatai magukkal ragadják és a
mikor fellázadva a kéz ellen, a mely feltartóztatja, küzd ellene és kezd
kisiklani a kezemből, izgalmaiban, fellobbanásaiban is megtalálom
egykori együgyűségét; a szive ép oly tiszta, mint a teste s ép úgy nem
ismeri a tettetést, mint a bűnt; sem szemrehányások, sem megvetés nem
tették még gyávává; az aljas félelem sohasem tanította tettetésre.
Megvan benne az ártatlanság minden meggondolatlansága; naiv,
aggodalmaskodás nélkül; nem tudja még, mire való a mások megtévesztése.
Nem megy végbe lelkében egyetlen mozdulat, a melyet a szája vagy a
szemei ki ne mondanának és az érzéseket, melyeken keresztül megy,
gyakran jobban ismerem, mint ő.
A míg továbbra is ilyen szabadon nyitja meg előttem a lelkét és örömmel
mondja meg nekem, a mit érez, nincs mitől félnem, a veszedelem még nincs
közel; de ha egyszer félénkebbé, tartózkodóbbá válik, ha fölismerem
beszélgetéseiben a szégyen első zavarát, akkor már az ösztön fejledezik
benne, akkor már kezd hozzákapcsolódni a gonosztól való fogalom s nincs
több veszteni való pillanat és ha nem sietek felvilágosítani, hamar fel
fog világosíttatni akaratom ellenére is.