ki, hogy hasznát vegye! A gyermek igyekszik raktárt szerezni szigete
számára s buzgóbb lesz a tanulásban, mint a mester a tanításban. Tudni
akar mindent, a mi hasznos és csak azt akarja tudni. Nem lesz szükség
rá, hogy vezesd, sőt inkább vissza kell tartóztatnod. Egyébiránt
siessünk őt elhelyezni ezen a szigeten, a míg erre korlátozza
boldogságát, mert közeledik a napja, mikor, ha ott akar még élni, nem
akar egyedül élni és mikor _Péntek_, a ki most még nem sokat
foglalkoztatja, nem lesz neki sokáig elegendő.
A természetes mesterségek gyakorlása, a melyekre egy ember egymagában
elegendő, az ipari mesterségek feltalálásához vezet, a melyekhez több
kéz együttes munkájára van szükség. Az előbbieket a remeték, a
vademberek is gyakorolhatják, az utóbbiak azonban csak a társadalomban
keletkezhetnek és szükségessé teszik a társadalmat. A míg csak a fizikai
szükséget érzi, minden ember elegendő magamagának; a fölösleg előállása
elkerülhetetlenné teszi a munka megosztását, mert egy magában dolgozó
ember ugyan csak egy ember eltartására tud elegendőt szerezni, száz
együtt dolgozó ember azonban annyit szerez, a mennyiből kétszáz embert
lehet eltartani. A mint tehát az emberek egy része tétlen, azok
karjainak együttes munkája, kik dolgoznak, pótolja azoknak tétlenségét
is, a kik nem csinálnak semmit.
Legnagyobb gondotok legyen elhárítani növendéketek elméjéből a
társadalmi viszonyok mindennemű fogalmait, melyek nem neki valók: de a
mikor az ismeretek lánczolata arra kényszerít, hogy megmutassátok neki
az emberek kölcsönös függését, a helyett, hogy ezt morális oldaláról
mutatnátok neki, fordítsátok kezdetben minden figyelmét az ipari és
mechanikai mesterségekre, a melyek által hasznosak lehetünk egymásra
nézve. Műhelyből-műhelybe vezetve őt, ne türjétek, hogy bármi munkát is
lásson, a nélkül, hogy maga is neki ne gyürkőzzék s ne is lépjen ki a
műhelyből a nélkül, hogy tökéletesen tudja mind annak az okát, a mi ott
történik vagy legalább, a mit megfigyelt. Azért dolgozzatok magatok is,
adjatok neki példát mindenben, hogy őt mesterré tegyétek, legyetek
mindenben segédek és számítsatok arra, hogy egy órai munka többre
tanítja meg, mint a mennyi megmaradna emlékezetében egy napi
magyarázatok után.
Az egyes mesterségekhez valódi hasznukkal ellentétes közvélekedés
füződik. Ez a vélekedés egyenesen haszontalanságukról veszi a mértéket s
ennek így is kell lenni. A leghasznosabb mesterségek jövedelmeznek
legkevesebbet, mert a munkások száma az emberek szükségleteivel arányos
és a mindenkinek szükséges munka szükségszerüen olyan árú marad, a
melyet a szegény ember is meg tud fizetni. Ellenben azok a fontos
emberek, a kiket nem mesterembereknek, hanem művészeknek neveznek, csak
a tétlenek és gazdagok számára dolgoznak, tetszés szerinti árt szabnak
haszontalanságaiknak és mivel ezeknek a hiábavaló munkáknak az érdeme
csak a képzelődésben van, az áruk is egy részévé válik ennek az érdemnek
s olyan arányban értékelik őket, a mennyibe kerülnek. A gazdag ember nem
a hasznukért becsüli meg, hanem azért, mert a szegény nem tudja
megfizetni őket. _Nolo habere bona, nisi quibus populus inviderit._[67]
Mi lesz tanítványaitokból, ha engeditek őket eltelni ezzel az ostoba
előitélettel, ha még elő is mozdítjátok, ha például azt látják, hogy
több tisztelettel mentek egy ötvös boltjába, mint a lakatoséba? Miféle
itéletet szerezhetnek a mesterségek igazi érdeméről és a dolgok igazi
értékéről, ha mindenütt ellenmondásban látják a képzeletbeli árat a
valóságos hasznon alapuló árral s ha azt látják, hogy mennél többe kerül
valami, annál kevesebbet ér? Az első pillanattól fogva, hogy ezeket a
fogalmakat a fejükbe engedtétek jutni, hagyjatok fel minden további
neveléssel, csinálhattok, a mit akartok, úgy lesznek nevelve, mint a
többiek mind, tizennégy évi gondoskodásotokat elvesztegettétek.
Emilnek, mikor be akarja butorozni szigetét, mások lesznek a
szempontjai. Robinson többre tartotta volna egy vasárus boltját, mint
Saida minden csecsebecséjét. Az előbbi nagyon tiszteletreméltó ember, az
utóbbi kissé szélhámos számba ment volna előtte.
«Az én fiam arravaló, hogy a világban éljen; nem bölcsek között fog
élni, hanem bolondok között, ismernie kell tehát bolondságaikat, mert
ezeknél fogva akarnak vezettetni. A dolgok valódi ismerete jó lehet, de
az emberek és véleményeik ismerete még többet ér, mert az emberi
társadalomban az ember legnagyobb eszköze az ember s a legbölcsebb az, a
ki legjobb hasznát tudja venni ennek az eszköznek. Mire jó egy oly
világrend fogalmát adni a gyermekeknek, a mely teljesen ellenkezik
azzal, a melyet megvalósulva találnak s a melyhez igazodniok kell?
Először tanítsátok arra, hogy bölcsek legyenek s aztán adjatok nekik
módot arra, hogy megitéljék, miben bolondok a többiek.»
Ezek a pompás elvek, melyek révén az apák hamis bölcsesége rabszolgáivá
igyekszik őket tenni az előitéleteknek, melyeket beléjük oltanak s
játékszereivé annak az esztelen tömegnek, a melyet szenvedélyeik
eszközévé akarnak tenni. Hogy el lehessen jutni az ember ismeretéhez,
mennyi más dolgot kell előbb ismerni! Az ember a bölcs utolsó tanulmánya
és ti a gyermek első tanulmányává akarjátok tenni! Mielőtt kioktatnátok
érzelmeinkről, előbb ezek értékelésére kell megtanítani. Megismerünk egy
bolondságot azzal, hogy józan ész számba veszszük? A ki bölcs akar
lenni, annak tudnia kell a különbséget, hogy mi nem józan ész. Hogy
ismerhetné gyermeketek az embereket, ha nem tudja sem megitélni
itéleteiket, sem fölfedezni tévedéseiket? Baj, ha tudjuk, mit gondolnak,
a mikor nem tudjuk, hogy a mit gondolnak, igaz-e vagy bolondság.
Tanítsátok meg először arra, mik a dolgok magukban véve és azután meg
fogjátok tanítani arra, hogy mik a mi szemünkben: így fogja tudni
összehasonlítani a képzelődést az igazsággal s tudni fog a köznapi tömeg
fölé emelkedni, mert nem akkor ismeri az ember az előitéleteket, mikor
magára ölti őket s nem akkor szereti a népet, mikor hozzá hasonló. Ha
ellenben azon kezditek, hogy felvilágosítjátok a közvéleményről, mielőtt
megtanítanátok értékét megbecsülni, biztosak lehettek benne, hogy
tehettek akármit, magáévá fogja tenni és ti nem birjátok ellensúlyozni.
Azon végzem, hogy jól meg kell formálni a fiatal ember itéleteit, ha
helyes itéletüvé akarjátok tenni, nem pedig rádiktálni a ti
itéleteiteket.
Látjátok, hogy mindeddig nem beszéltem növendékemnek az emberekről,
sokkal több esze is volna, semhogy megértsen; fajához való viszonyai még
nem eléggé megfoghatók rá nézve, hogy önmagától tudjon másokról itélni.
Nem ismer más emberi lényt, csak magamagát és még attól is távol van,
hogy magamagát ismerje, de ha kevés itélete van is saját személyéről,
legalább csak helyes itéletei vannak róla. Nem tudja, milyen helyet
foglalnak el a többiek, de a magáét érzi és ragaszkodik hozzá. A
társadalmi törvények helyett, melyeket nem ismerhet, a szükség
lánczaival kötöttük meg. Alig egyéb még, mint fizikai lény, bánjunk vele
tovább is mint ilyennel.
A természet minden tárgyát s az emberek minden munkáját a saját
hasznával, saját biztonságával, saját maga fentartásával, saját
jóllétével való érezhető viszonya szerint kell megitélnie. Így a vasnak
sokkal több értéke kell, hogy legyen a szemében, mint az aranynak, az
üvegnek, mint a gyémántnak; ugyanígy sokkal többre becsül egy czipészt
vagy kőművest, mintegy Lempereurt, egy Blancot és Európa összes
ékszerészeit; a pástétomsütő mindenekfölött fontos ember az ő szemében
és odaadná a tudományok egész akadémiáját a Lombard-utcza legkisebb
czukrászáért. Az ötvösök, a vésők, az aranyozók, a himzők az ő szemében
csak naplopók, a kik tökéletesen haszontalan játékokkal mulatnak; még az
órásságnak sem tulajdonít valami nagy becset. A boldog gyermek élvezi az
időt, a nélkül, hogy rabja lenne, hasznát veszi és nem ismeri az
értékét. A szenvedélyektől ment nyugalom, a mely mindig egyformává teszi
rá nézve az idő mulását, helyettesíti számára az idő mérésének eszközét,
ha szüksége van rá.[68] A mikor azt mondtam, hogy Emilnek órája van,
épúgy, mint a mikor azt mondtam, hogy sír, egy közönséges Emilt
képzeltem el, hogy hasznos lehessek és megértessem magamat, mert a mi az
igazi Emilt illeti, egy a többitől annyira különböző gyermek nem
szolgálhatna például semmire.
Van egy nem kevésbbé természetes és még észszerűbb rend, a melynél fogva
a mesterségeket a szükségszerűség azon viszonyai szerint becsülik meg, a
melyek összekapcsolják őket, az első helyre juttatva a
legfüggetlenebbeket és a legutolsó helyre azokat, a melyek a többi
mesterségek nagyobb számától függnek. Ez a rend, a mely fontos
meggondolásokat szolgáltat az általános társadalom rendjére nézve,
hasonló az előbbihez és alá van vetve ugyanannak a megfordításnak az
emberek becsülésében, úgy hogy az első anyagok alkalmazása a tisztesség
nélküli s csaknem haszon nélküli mesterségekben megy végbe és mennél
több kézen mennek keresztül, annál jobban fokozódik megmunkálásuknak ára
és annál nagyobb lesz a becsülete. Nem vizsgálom, igaz-e, hogy az ipari
szorgalom nagyobb-e és több ellenértéket érdemel-e a minucziózus
mesterségekben, melyek ezeknek az anyagoknak az utolsó formáját adják
meg, mint az első munkában, a mely átalakítja őket az emberek
használatára; de azt mondom, hogy minden tekintetben az a mesterség
érdemel tagadhatatlanul legtöbb becset, melynek haszna legáltalánosabb
és legkétségbevonhatlanabb és hogy az, a melynek kevesebb más
mesterségre van szüksége, több becset érdemel az alárendelt
mesterségeknél, mert szabadabb és közelebb áll a függetlenséghez. Ezek a
mesterségek és az iparüzés megbecsülésének igazi szabályai; a többi mind
önkényes és a képzelődéstől függ.
Az összes mesterségek közt az első és a legtiszteletreméltóbb a
földművelés; a második helyre a lakatosságot teszem, az ácsmesterséget a
harmadik helyre és így tovább. Az a gyermek, a kit nem vezettek félre a
közkeletű előitéletek, tökéletesen így fog itélni. Milyen fontos
tanulságokat fog Emilünk erre vonatkozólag Robinsonjából levonni! Mit
fog gondolni, látva, hogy a mesterségek csak önmaguk felosztódása útján
szaporodnak, az által, hogy a végtelenig sokszorozzák a maguk és a többi
mesterségek eszközeit? Azt fogja magában mondani: Mindezek az emberek
ostoba módon leleményesek; azt hinné az ember, attól félnek, hogy karjuk
és ujjuk nem lesz való nekik semmire s azért találnak ki annyi eszközt,
hogy nélkülözni tudják őket. Hogy egyetlenegy mesterséget
gyakorolhassanak, alávetik magukat ezer más mesterségnek; minden
munkásnak egy egész városra van szüksége. Az én pajtásom és én, mi
ügyességünkbe vetjük leleményességünket, olyan szerszámokat csinálunk
magunknak, melyeket mindenhova elvihetünk magunkkal. Mindezek az
emberek, a kik Párisban olyan büszkék tehetségükre, nem mennének semmire
a mi szigetünkön és a mi inasaink lehetnének.
Ne vesztegesd itt az időt, olvasóm, növendékünk testi gyakorlottságának
és kézi ügyességének szemléletével, de vedd tekintetbe, hogy milyen
irányt adunk gyermeki kiváncsiságának, vedd figyelembe eszességét,
találékony szellemét, előrelátását, vedd tekintetbe, hogy milyenné
akarjuk a fejét formálni. Mindenben, a mit látni fog, mindenben, a mit
tenni fog, mindent meg akar majd érteni, mindennek az okát akarja
megtudni; eszközről-eszközre mindig vissza akar menni az elsőhöz,
semmibe sem nyugszik bele föltevések alapján, nem akar megtanulni semmi
olyat, a mi olyan megelőző ismereteket kiván meg, a melyekkel ő nem bír;
ha egy rúgót lát készülő félben, tudni akarja, hogy vették ki az aczélt
a bányából; ha látja, a mint egy láda darabjait összeillesztik, tudni
akarja, hogy vágták ki a fát; ha ő maga dolgozik, minden szerszámnál,
melyet használ, okvetlenül ezt fogja mondani magában: ha nem volna meg
ez az eszközöm, hogyan fognék hozzá megcsinálásához vagy hogyan tudnék
ellenni nélküle?
Egyébiránt egy nehezen kikerülhető tévedés, ha a mester azok iránt a
foglalkozások iránt, melyekért lelkesül, mindig ugyanazt a kedvet
tételezi fel a gyermeknél is: vigyázzatok, mikor a munka öröme elragad
benneteket, hogy a gyermek e közben ne unatkozzék, a nélkül, hogy ezt el
merné nektek árulni. A gyermeknek teljesen benne kell lennie a dologban,
de ti nektek teljesen a gyermekben kell benne lennetek, meg kell
figyelnetek; kémlelnetek kell ernyedetlenül és a nélkül, hogy ez
észrevehető legyen, előre meg kell éreznetek minden érzését és
megelőznötök azokat az érzéseit, melyeket nem szabad éreznie, végül úgy
kell elfoglalnotok, hogy nemcsak hasznosnak érezze magát a dologra,
hanem öröme is teljék benne, mivel jól megérti, mirevaló az, a mit
csinál.
A mesterségek társulása, a termények kicserélésében áll, a kereskedelemé
a dolgok kicserélésében, a bankoké az értékjegyek és a pénz
kicserélésében; mindezek a fogalmak kapcsolatban vannak egymással és a
rájuk vonatkozó elemi ismeretek már meg vannak szerezve. Mind ennek
alapjait megvetettük, az első életkortól fogva, Róbert kertész
segítségével. Most nem marad más hátra, mint általánosítani ezeket a
fogalmakat és több példára terjeszteni ki őket, hogy megértessük vele a
fogalom hullámzását maga magában véve és szemlélhetővé téve a
természetrajz részletei által, melyek az egyes országok sajátságos
termékeire vonatkoznak, a mesterségek és tudományok részletei által,
melyek a hajózásra vonatkoznak, végül a szállítás nagyobb vagy kisebb
nehézségei által, a helyek távolsága, az országok, a tengerek, a patakok
fekvése szerint stb.
Semmiféle társadalom nem élhet meg csere nélkül, semmiféle csere közös
mérték nélkül és semmiféle közös mérték egyenlőség nélkül. Így minden
társaságnak első törvénye bizonyos megegyezésszerű egyenlőség, akár az
embereket, akár a dolgokat illetőleg.
Az emberek közti megegyezésszerű egyenlőség, a mely teljesen különbözik
a természetes egyenlőségtől, teszi szükségessé a tételes jogot vagyis a
kormányt és a törvényeket. A gyermek politikai ismereteinek
szabatosaknak és korlátozottaknak kell lenniök, a kormányról általában
csak azt kell tudnia, a mi a tulajdonjogra vonatkozik, a melyről már van
valamelyes fogalma.
A dolgok közti megegyezésszerű egyenlőség találtatta fel a pénzt, mert a
pénz nem egyéb, mint a különböző fajtájú dolgok értékbeli
összehasonlításának kifejezése; és ebben az értelemben a pénz a
társadalom igazi összekötő kapcsa; de minden lehet pénz, egykor a marha
is az volt s még ma is pénz számba mennek bizonyos népeknél a csigák; a
vas volt a pénz Spártában, a réz Svédországban, az arany és az ezüst
nálunk.
A fémek könnyebben szállíthatók lévén, minden csere közvetítő eszközéül
választattak; ezeket a fémeket alakították át érmekké, hogy
megtakarítsák minden egyes csere alkalmával a mérést vagy a mérlegelést,
mert a pénz értékjegye nem egyéb, mint tanusítvány arról, hogy az így
megjelölt pénzdarab, ilyen vagy olyan súlyú és egyedül az uralkodónak
van pénzverési joga, mivel egyedül neki van joga követelni, hogy az ő
tanubizonysága tekintélylyel birjon az egész nép előtt.
Ennek a most megmagyarázott találmánynak a hasznát megértheti a
legostobább is. Nehéz dolog közvetlenül összehasonlítani a különböző
természetű dolgokat, pl. a posztót a búzával; ha ellenben találtak egy
közös mértéket, t. i. a pénzt, a gyárosnak és a földművelőnek egyaránt
könnyű dolog visszavezetni erre a közös mértékre azoknak a dolgoknak az
értékét, a melyeket ki akarnak cserélni. Ha egy bizonyos mennyiségű
posztó egy bizonyos pénzösszeget ér és egy bizonyos mennyiségű búza
szintén ugyanakkora pénzösszeget ér, ebből az következik, hogy a
kereskedő, a mikor ezt a búzamennyiséget kapja posztójáért, méltányos
cserét csinál, így lesznek a pénz segítségével a különböző nemű javak
összemérhetők és összehasonlíthatók.
Ne menjetek ennél messzebbre és ne bocsájtkozzatok ez intézmény erkölcsi
hatásainak magyarázatába. Minden dologban fontos, jól megmagyarázni a
használatot, mielőtt rámutatnánk a visszaélésre. Ha megmagyarázni
igyekeznél a gyermeknek, hogyan hanyagolják el a jelképek kedvéért a
dolgok lényegét, hogyan születtek a pénzből a képzelődés minden
agyrémei, hogyan kell a pénzben gazdag országoknak mindenben
szegényeknek lenniök, akkor a gyermekkel nemcsak mint filozófussal
bánnál, hanem mint bölcs emberrel és azt akarnád megértetni vele, a mit
még a filozófusok közül is csak kevesen fogtak föl helyesen.
Az érdekes tárgyaknak mekkora sokaságára lehet így a növendék
kiváncsiságát irányítani, a nélkül, hogy bármikor is figyelmen kívül
hagynók a tényleges és anyagi vonatkozásokat és eltürnők, hogy akár
egyetlen olyan gondolat is keletkezhessék szellemében, a melyet nem bir
fölfogni. A mester művészete abban áll, hogy megfigyeléseit soha sem
engedje olyan apróságokon vesztegelni, a melyek nincsenek kapcsolatban
semmivel, hanem szüntelenül közelebb hozni a nagy vonatkozásokhoz,
melyeket egykor meg kell értenie, hogy helyesen tudjon itélni a polgári
társadalom rendjének jóságáról és rosszaságáról. Tudni kell hozzá
alkalmazni a beszélgetéseket, a melyekkel szórakoztatjuk, ahhoz a
szellemi irányhoz, a melyet adtunk neki. Nem egy kérdés, a mely más
gyermeknek figyelmét érinteni sem tudná, Emilt akár hat hónapig is fogja
üldözni.
Egy gazdag házba megyünk ebédelni; ünnepi készülődést, sok népet, sok
szolgát, sok fogást, elegáns és finom terítéket találunk. A gyönyör és
az ünnepiesség mind e készségeiben van valami mámorító, a mely fejébe
szállhat az embernek, ha nincs hozzászokva. Előre érzem mindennek
hatását ifjú növendékemre. Mialatt a lakoma elnyúlik, mialatt a fogások
követik egymást, mialatt az asztal körül ezerféle zajos szóbeszéd
uralkodik, a füléhez hajlok és így szólok: Mit gondolsz, hány kézen ment
keresztül mindaz, a mit ezen az asztalon látsz, mielőtt ide jutott
volna? Mekkora tömegét a gondolatoknak keltem föl agyában e néhány szó
által; ime a mámor összes gőzei le vannak verve. A gyermek tünődik,
elgondolkozik, számítgat, nyugtalankodik. Mialatt a filozófusok
fölvidítva a bortól és talán szomszédnőiktől is, fecsegnek és úgy
tesznek, mintha gyermekek volnának, ő egészen egyedül okoskodik egy
sarokban meghuzódva; kérdezget engem, én megtagadom a feleletet, azt
mondom, hogy majd máskor, ő türelmetlenkedik, enni, inni is elfelejt, ég
a vágytól, hogy elkerülhessen az asztaltól, hogy kedvére társaloghasson
velem. Micsoda czél kiváncsisága számára! Micsoda textus tanulása
számára! Egészséges itélettel, a melyet még semmi sem ronthatott meg,
mit fog gondolni a fényüzésről, mikor azt találja, hogy a világ minden
tájéka hozzájárulásra kényszeríttetett, hogy talán húsz millió kéz
dolgozott sokáig, hogy talán az emberek ezreinek életébe került és
mindez azért, hogy teljes pompában adják elébe azt délben, a mit este a
félreeső helyen fog kiadni magából?
Lessétek ki gondosan azokat a titkos következtetéseket, a melyeket
szivében minden megfigyeléséből levon. Ha nem vigyáztatok rá olyan jól,
mint a hogy én föltételezem, talán kisértetbe esik elmélkedéseit más
irányba téríteni és fontos személyiségnek tekinteni magát a világban,
annak láttára, hogy mennyi gond egyesül ebédjének elkészítésére. Ha
előre sejtitek ezt az okoskodását, könnyen megelőzhetitek, mielőtt
rájönne vagy legalább is azonnal kitörölhetitek az általa keltett
benyomást. Nem tudva még másképp magának tulajdonítani a dolgokat, mint
csak az anyagias élvezet által, csakis az érzékelhető vonatkozások által
birja megitélni, vajjon javára válnak-e vagy nem? Egy egyszerű és
rusztikus, testmozgás által előkészített, az étvágy, a szabadság, a
jókedv által füszerezett ebédnek összehasonlítása ezzel a fényes és
feszes lakomával eléggé megértetheti vele, hogy a lakoma minden nagy
készülete nem adott neki semmiféle tényleges hasznot és a gyomra épp oly
megelégedetten távozik a földmüves asztalától, mint a bankárétól, tehát
az egyikben sem volt több olyan, mint a másikban, a mit valósággal a
magáénak nevezhet.
Képzeljük el, mit mondhat neki hasonló esetben egy nevelő. «Képzeld el
magadnak jól ezt a két lakomát és határozd meg magadban, melyikben
vettél részt több élvezettel; melyiken éreztél több örömet, melyiken
ettél nagyobb étvágygyal, ittál vidámabban? melyik tartott hosszabb
ideig, unalom nélkül és a nélkül, hogy ujabb fogásokkal kellett volna
fölfrissíteni? Figyeld meg e közben a különbséget: ez a fekete kenyér,
melyet oly jónak találtál, abból a búzából való, melyet ez a földműves
aratott, zavaros és fanyar, de üdítő és egészséges bora az ő saját
szőlőjének terméséből való. A vászonabrosz az ő kenderéből készült,
melyet az ő felesége, az ő lányai, az ő cselédje fontak a tél folyamán;
asztalát semmi más kéz nem készítette el, csak az ő családtagjaié; ő rá
nézve a legközelebbi malom és a szomszéd vásár a világ határai.
Mennyiben telt tehát igazi élvezeted mind abban, a mivel többet
nyujtottak a távoli országok és az emberi kezek a másik asztalra? Ha
mindez nem tette lakomádat jobbá, mit nyertél ezzel a bőséggel? Mi volt
itt, a mi tulajdonképen számodra készült? Ha te lettél volna a házigazda
– teheti még hozzá – akkor mindez még idegenebb maradhatott volna rád
nézve, mert a gond, hogy élvezeteidet kitárd mások szeme elé, teljesen
megfosztott volna az élvezettől: a tiéd lett volna a fáradság, az övék
az élvezet.»
Ez a beszéd lehet nagyon szép, de az én Emilemnek nem ér semmit; mert
meghaladja felfogási képességét és mert neki nem szokták diktálni az
elmélkedéseket. Szóljatok tehát hozzá egyszerűbben. Ezután a két
tapasztalat után mondjátok neki valamelyik nap reggel: «Hol fogunk ma
ebédelni? A körül az ezüsthegy körül, a mely elborítja az asztal
háromnegyed részét és azok körül a papirvirág-kertek körül, melyeket
tükörüvegen tálalnak fel csemegéül, azok közt az abroncsos szoknyájú nők
között, a kik úgy bánnak veled, mint egy fabábbal és azt akarják veled
mondatni, a mit nem tudsz; vagy inkább abban a faluban, innen két
mérföldnyire, azoknál a jó embereknél, a kik olyan szívesen fogadtak
minket és olyan jó tejszínhabot adtak?» Hogy melyiket fogja Emil
választani, abban nincs kétség, mert ő sem nem fecsegő, sem nem hiú; nem
birja elviselni a feszességet és a mi finom ragoûtink nem izlenek neki,
ellenben mindig kész futkosni a szabadban és szereti a jó gyümölcsöt, a
jó főzeléket, a jó tejszint és a jó embereket.[69] Útközben a
meggondolás magától jő. Látom, hogy az embereknek azok a tömegei, a kik
ezeken a lakomákon dolgoznak, elvesztegetik fáradságukat vagy egyáltalán
nem gondolnak a mi élvezetünkre.
Példáim, melyek talán jók egy czélra, ezer másra rosszak lehetnek. Ha
azonban felfogták szellemüket, tudni fogják őket a szükséghez képest
módosítani; a választás minden gyermek sajátságos természetének
tanulmányozásától függ és ez a tanulmányozás ismét az alkalmaktól függ,
melyeket nyujtunk neki, hogy kimutassa természetét. Senki sem fogja azt
képzelni, hogy három vagy négy évi időközben, melyet itt ki kell
töltenünk, a legszerencsésebb születésű gyermeknek is elegendő fogalmat
adhassunk az összes mesterségekről és természeti tudományokról arra,
hogy egy nap magamagától megtanulhassa őket; de elvonultatva ily módon
előtte mindazokat a tárgyakat, a melyeket ismernie fontos dolog, abba a
helyzetbe juttatjuk, hogy kifejleszthesse ízlését, tehetségét, hogy
megtehesse az első lépést a felé a czél felé, melyre hivatottsága viszi
és hogy megmutassa nekünk az utat, melyet számára meg kell nyitnunk,
hogy a természetnek kezére járjunk.