lenyügözi a gyermeket, hogy barbár dolog ehhez az igához még a mi
szeszélyeinkét is hozzátenni, megfosztva őt úgyis oly korlátozott
szabadságától, melylyel oly kevéssé tud visszaélni és a melytől
megfosztani őt ép oly kevéssé hasznos neki, mint nekünk? Ha nincs
nevetségesebb dolog, mint a fennhéjázó gyermek, nincs szánalomra méltóbb
sem, mint a félénk gyermek. Mikor az értelem korával úgyis megkezdődik a
társadalmi szolgaság, mire való volna megelőzni a személyes
szolgasággal? Tűrjük el, hogy az élet egy mozzanata mentve legyen attól
az igától, melyet nem a természet rakott ránk és engedjük meg a
gyermekkornak természetes szabadsága gyakorlását, a mely legalább
egyelőre távoltartja a bűnöktől, melyeket a rabszolgaságban magunkra
öltünk. Jőjjenek hát azok a szigorú nevelők, azok a gyermekeiknek vakon
engedelmeskedő anyák frivol ellenvetéseikkel, és ismerjék meg előbb a
természet nevelési módszerét, mielőtt földicsérik a magukét.
Visszatérek a gyakorlathoz. Mondtam már, hogy a gyermekednek nem szabad
semmit azért megkapnia, mert kéri, hanem mert szüksége van rá,[30] nem
szabad semmit engedelmességből, tennie hanem szükségből Igy tehát ez a
két szó: engedelmesség és parancs ki lesz tiltva szótárából, még inkább
ez a két szó: kötelesség és kötelezettség; ellenben ez erő, szükség,
tehetetlenség és kényszerűség jelentékeny helyet foglal el benne. Az
értelem kora előtt nem lehet fogalma sem erkölcsi tényekről, sem
társadalmi vonatkozásokról; a mennyire csak lehetséges, kerülni kell az
ezeket jelentő szók kimondását, attól tartva, hogy a gyermek kezdettől
fogva hamis fogalmat alkot magának e szavakból, melyet majd később nem
tudunk vagy nem is lehet kiirtani. Az első hamis fogalom, a mely
beférkőzik fejébe, a tévedés és a vétek csirája lesz benne; erre az első
lépésre kell leginkább ügyelni. Tégy róla, hogy a míg csak érzékelhető
dolgok érintik, minden fogalma érzékleteire vonatkozzék; tégy róla, hogy
mindenfelől ne vegyen észre maga körül egyebet, csak a fizikai világot;
e nélkül biztos lehetsz benne, hogy egyáltalán nem hallgat rád, vagy
hogy a morális világról, melyről beszélsz neki, fantasztikus fogalmakat
alkot magának, melyeket soha életében nem fogsz tudni kitörölni.
Locke nagy alaptétele volt, okokkal meggyőzni a gyermeket; ennek van
mostanában legnagyobb kelete: sikere azonban szerintem nem épen nagyon
alkalmas, hogy becsületére váljék; a magam részéről nem tudok ostobább
valamit elképzelni, mint azokat a gyermekeket, a kikkel oly sokat
okoskodtak. Az ember összes tehetségei közül az okosság, mely úgyszólván
nem egyéb, mint a többieknek összetétele, fejlődik ki legnehezebben és
legkésőbben és ezt akarják arra használni, hogy az előbbi tehetségeket
fejleszszék! A nevelés remekműve, ha okossá tette az embert: és
okoskodással akarnak gyermeket nevelni! Ez annyi, mint a végén kezdeni
és a műből eszközt csinálni. Ha a gyermek hallgatna az okoskodásra, nem
volna szüksége a nevelésre; de ha kicsiny korától fogva olyan nyelven
beszélnek neki, a melyet nem ért, hozzászoktatják, hogy érje be
szavakkal, ellenőrizzen mindent, a mit mondanak neki, hogy ép olyan
okosnak tartsa magát, mint a mestere, vagy vitatkozó és czivakodó legyen
és mindent, a miről azt hiszik, észszerű okokból érik el nála, csak a
sóvárság, a félelem vagy a hiúság okából érnek el.
Ime a formula, a melyre visszavezethető csaknem minden erkölcsi tanítás,
melyben a gyermeket részesítik, vagy részesíthetik:
_A mester:_ Ezt nem szabad tenni.
_A gyermek:_ És miért nem szabad tenni?
_A mester:_ Mert ez rossz.
_A gyermek:_ Rossz? Mit tesz az, hogy rossz?
_A mester:_ A mi meg van tiltva.
_A gyermek:_ Hát mi baj van abból, ha megteszem, a mi meg van tiltva?
_A mester:_ Büntetést kapsz, mert engedetlen voltál.
_A gyermek:_ Megteszem úgy, hogy ne tudják meg.
_A mester:_ Csakhogy vigyáznak ám rád.
_A gyermek:_ De ha elbújok.
_A mester:_ Ki fognak kérdezni.
_A gyermek:_ Hazudni fogok.
_A mester:_ Hazudni nem szabad.
_A gyermek:_ Mért nem szabad hazudni?
_A mester:_ Mert az rossz stb. stb.
Ime a kikerülhetetlen körforgás. Ha kilépsz belőle, a gyermek már nem
fog többé megérteni.
Nem nagyon hasznos oktatások-e ezek? Nagyon kiváncsi volnék tudni, hogy
mit lehetne ennek a párbeszédnek helyébe tenni. Maga Locke is bizonyára
nagy zavarban lett volna. Ismerni a jót és rosszat, érezni az ember
kötelességeinek okát, nem a gyermek dolga.
A természet azt akarja, hogy a gyermekek legyenek gyermekek, mielőtt
emberek lennének. Ha ezt a rendet föl akarjuk forgatni, idő előtt
érleljük meg a gyümölcsöket, a melyeknek nem lesz sem a kellő érettsége,
sem ize és hamarosan meg fognak romlani; fiatal tudósaink lesznek és
öreg gyermekeink. A gyermekkornak megvan a látási, gondolkozási, érzési
módja, a mely neki megfelel; nincs esztelenebb, mintha ennek helyébe a
magunkét akarnók tenni és én hamarabb kivánnám, hogy egy gyermek öt láb
magas legyen, mint hogy itélni tudjon tíz éves korában. Valóban, mire
való volna neki ebben a korban az értelem? Az értelem az erő zabolája és
a gyermeknek nincs erre a zabolára szüksége.
A mikor tanítványaitokat igyekeztek meggyőzni az engedelmesség
kötelességéről, ehhez az állítólagos meggyőzéshez hozzá fűzitek az
erőszakot és a fenyegetéseket; vagy a mi még rosszabb, a hizelgést és az
igéreteket; így tehát csábítva az érdek, vagy kényszerítve az erőszak
által, úgy fognak tenni, mintha az értelem győzte volna őket meg; jól
látják, hogy az engedelmeskedés rájuk nézve előnyös és a lázadás
ártalmas, a mint ti az egyiket, vagy a másikat észreveszitek.
De mivel ti mindig csak olyat követeltek tőlük, a mi nekik kellemetlen
és mivel mindig kinos másnak az akarata szerint cselekedni, a gyermek
elrejtőzik, hogy a maga akaratát megcselekedje, meg lévén győződve
arról, hogy mindent jól tesz, csak ne vegyék észre engedetlenségét; de
kész belenyugodni, hogy rosszat tett, a mint fölfödözik, attól féltében,
hogy még nagyobb baj éri. A kötelesség oka nem felelvén meg korának,
nincs az az ember a világon, a ki azt meg tudná vele értetni; de a
büntetéstől való félelem, a bocsánat reménye, a szorultság, a
zavarodottság, hogy nem tud felelni, kicsikar belőle minden vallomást, a
mit csak követelnek; azt hittük, meggyőztük őket, pedig csak
bosszantottuk és megfélemlítettük.
Mi következik ebből: először is azzal, hogy ráhárítunk olyan
kötelességet, a melyet nem érez, fölingereljük őt a saját zsarnokságunk
ellen és elfordítjuk magunktól a szeretetét; megtanítjuk őt arra, hogy
szinlelő, hamis, hazug legyen azért, hogy jutalmakat csikarjon ki tőlünk
és megmeneküljön a büntetéstől; végül hozzá szoktatva őt, hogy mindig
egy nyilvánvaló indító okkal leplezzen el egy titkos indító okot, magunk
adjuk meg neki az eszközt, hogy szüntelenül rászedjen minket, elleplezze
előlünk igazi jellemét és alkalomadtán üres szavakkal fizessen ki minket
és másokat.
A törvények, fogjátok mondani, ámbár kötelezők a lelkiismeretre nézve,
mégis kényszert alkalmaznak a felnőtt emberre nézve. Megengedem, hogy
így van. De egyebek-e ezek az emberek, mint a nevelés által megrontott
gyermekek? Éppen ez az, a minek elejét kell venni. Alkalmazzátok a
kényszert a gyermekre, az észszerüséget a felnőttre; ez a természet
rendje: a bölcsnek nincs törvényre szüksége.
Bánjatok növendéketekkel korának megfelelően. Tegyétek kezdettől fogva a
maga helyére és tartsátok ott oly erősen, hogy ne is próbáljon belőle
kilépni; akkor még mielőtt tudná, hogy mi a bölcseség, már is gyakorolni
fogja legfontosabb tanítását. Ne parancsoljatok neki soha semmit, bármi
legyen is a világon, egyáltalán semmit. Ne engedjétek, hogy csak az
eszébe is jusson, hogy valami hatalmat akartok gyakorolni fölötte. Ne
tudjon egyebet semmit, csak azt, hogy ő gyönge és ti erősek vagytok,
hogy az ő helyzeténél és a ti helyzeteteknél fogva szükségszerüen ki van
szolgáltatva kényetekre, kedvetekre; ezt tudja, ezt értse meg, ezt
érezze; érezze idején fennhéjázó fején a kemény jármot, a melybe a
természet hajtja az embert, a szükségszerüség nehéz jármát, a mely alatt
minden véges lénynek meg kell hajolnia; lássa ezt a szükségességet
mindig a dolgokban, soha az emberek szeszélyében;[31] a zabola, a mely
visszatartja, a kényszerüség legyen, nem pedig a tekintély. A mitől
tartózkodnia kell, azt ne tiltsátok meg neki, hanem akadályozzátok meg,
hogy megtegye, magyarázgatás és okoskodás nélkül; ha valamit megengedtek
neki, engedjétek meg első szavára, kérések és könyörgések nélkül, de
mindenekfelett föltételek nélkül. Az engedélyt adjátok meg szivesen, a
tilalmat kedvetlenül; de legyen minden tilalmatok visszavonhatatlan,
semmiféle alkalmatlanság ne ingasson meg, az egyszer kimondott _nem_
legyen érczfal, a mely ellen a gyermek ötször-hatszor is kimerítheti
erejét, úgy hogy meg se próbálja többet megdönteni.
Így teszitek türelmessé, nyugodtá, lemondóvá, megelégülővé, még akkor
is, ha nem kapja meg, a mit akart. Mert az ember természetében rejlik,
hogy békésen eltűri a dolgokból folyó kényszerüséget, de más valakinek a
rosszakaratát nem.
Ez ellen a szó ellen: _nincs már több_, még soha sem lázadt föl egy
gyermek sem, hacsak azt nem hitte, hogy hazugság. Egyébiránt ebben nincs
középút; vagy nem szabad tőle egyáltalán semmit követelni, vagy
kezdettől fogva a legteljesebb engedelmességre kell szorítani. A
legrosszabb nevelés, ha ingadozni engeditek a saját akarata és a tiétek
között és ha folytonos vita tárgya köztetek és ő közte, hogy melyik az
úr kettőtök közül: százszor inkább akarnám, hogy mindig a gyermek legyen
az úr.
Bizonyára különös dolog, hogy a mióta foglalkoznak a gyermekek
nevelésével, nem tudtak vezetésükre más eszközt kieszelni, mint a
vetélkedést, a féltékenységet, az irigységet, a hiuságot, a kapzsiságot,
a hitvány félelmet, mind a legveszedelmesebb szenvedélyeket, a melyek
legkönyebben gerjednek fel és legalkalmasabbak a lélek megrontására, még
mielőtt a test kialakult volna. Minden időelőtti tanítással, a melyet
fejébe akarnak verni, egy bünt oltanak be szive mélyébe. Az esztelen
nevelők azt hiszik, csodákat művelnek, a mikor gonoszokká teszik a
gyermekeket, hogy megtanítsák őket arra, hogy mi a jóság és akkor aztán
fontoskodva mondják: ime, ilyen az ember. Igen, ilyen az az ember, a kit
ti csináltatok.
Megpróbáltak minden eszközt, kivéve egyet, éppen azt, a mely egyedül
vezethet czélra: a helyesen szabályozott szabadságot. Nem kell a
nevelésbe beleártani magunkat, ha nem tudjuk a gyermeket egyedül a
lehetőség és lehetetlenség törvényei által odavezetni, a hova akarjuk.
Az egyiknek és a másiknak köre egyaránt ismeretlen lévén előtte,
kitágíthatjuk vagy összébb szoríthatjuk körülötte, a hogy akarjuk.
Leköthetjük, előbbre tolhatjuk, visszatarthatjuk, csak csupán a
szükségesség kötelékével, a nélkül, hogy zúgolódnék miatta. Hajlékonynyá
és tanulékonynyá tehetjük, csupán a dolgokban rejlő kényszerüség által,
a nélkül, hogy alkalma volna bármiféle bünnek kicsirázni benne; mert
sohasem éled föl a szenvedély, ha nem lehet hatása.
Ne adjatok növendéketeknek semmiféle szóbeli oktatást, csak a
tapasztalatból kapja tanítását; ne rójatok rá semminemű büntetést, mert
ő még nem tudja, hogy mit tesz az: hibát elkövetni; ne kéressetek vele
soha bocsánatot, mert hiszen nem tud sérteni. Tettei mentesek lévén
minden erkölcsi jellegtől, nem tud semmi olyat tenni, a mi erkölcsileg
rossz és a mi akár büntetést, akár dorgálást érdemelne.
Már látom, hogy az olvasó rémülettel itél erről a gyermekről, a
megszokott gyermekekről véve a mintát, de csalódik. Az örökös
feszélyezettség, a melyben növendékeiteket tartjátok, ingerli
pajkosságukat; mennél jobban érzik a kényszert, ha szemeitek előtt
vannak, annál pajkosabbak, a mint megszabadulnak tőle. Kárpótolniok kell
magukat, a mikor tudják, a szigorú kényszerért, a melyben tartjátok
őket.
Két városi diák nagyobb fölfordulást csinál a falun, mint az egész falu
gyermekserege. Zárj egy kis úrfit és egy paraszt gyereket egy szobába;
az előbbi fölforgat és összetör-zúz mindent, mielőtt a másik kimozdulna
helyéből. Miért volna ez így, ha nem azért, hogy az egyik siet
visszaélni a szabadság egy pillanatával, míg a másik, mindig biztos
lévén szabadságáról, nem siet élni vele? Pedig a falusi gyermekek is, a
kiknek gyakran hizelegnek vagy útjukat állják, még mindig távol vannak
attól az állapottól, a melyben én szeretném őket tartatni.
Állapítsuk meg kétségbevonhatatlan alapelvül, hogy a természet első
zsendülései mindig helyesek. Az emberi szívben nincs eredendő
visszásság, nem találni benne egyetlen bünt sem, a melyről ne lehetne
megmondani, hogyan és mi által hatolt bele. Az egyedüli természetes
szenvedély az emberben az önmaga iránt való szeretet, vagyis a tágabb
értelemben fölfogott önszeretet. Ez az önszeretet magában véve vagy
miránk vonatkoztatva jó és hasznos, és mivel nincs benne másokra való
szükségszerű vonatkozás, e tekintetben természetszerűen közömbös: csak
az által lesz jóvá vagy roszszá, a hogy alkalmazzuk; és azok által a
vonatkozások által, a melyeket adunk neki.
Egész addig, a míg az önszeretet irányítója, az ész ki fejlődhetik,
fontos dolog, hogy a gyermek ne tegyen semmit azért, mert ezt így látta
vagy hallotta, szóval semmit másokra való tekintetből, hanem csupán azt
tegye, a mit a természet kiván tőle és akkor mindig csak jót fog tenni.
Nem úgy értem ezt, hogy soha nem fog bajt csinálni hogy nem fogja magát
megsérteni, hogy nem tör el valami értékes holmit, ha a keze ügyébe
akad. Sok bajt csinálhat, a nélkül, hogy rosszat tenne, mert a rossz
tett az ártás szándékától függ és ez a szándék soha sincs meg a
gyermekben. Ha csak egyszer is megvolna benne, már minden el volna
veszve, csaknem menthetetlenül gonoszszá lenne.
Nem egy dolog rossz a kapzsiság szemében, a mi nem rossz az ész
szemében. A mikor a gyermekeket szabadjukra hagyjuk, hogy gyakorolják
pajkosságukat, tanácsos távoltartani tőlük mindent, a mi ezt a
pajkosságot költségessé tehetné és nem hagyni kezük ügyében semmit, a mi
törékeny és értékes. Szobájuk legyen egyszerű és tartós butorokkal
berendezve, ne legyenek benne tükrök, porczellán tárgyak, csecsebecsék.
A mi az én Emilemet illeti, a kit falun nevelek föl, a szobájában nem
lesz semmi, a mi egy paraszt szobától megkülönbözteti. Mire való volna
annyi gonddal földiszíteni, mikor olyan keveset fog benne tartózkodni?
De csalódom, ő maga fogja földiszíteni és pedig meg fogjuk látni, mivel.
Ha a gyermek minden elővigyázatosságotok daczára valami rendellenességet
csinál, összetör valami hasznos tárgyat, ne büntessétek saját
hanyagságtok miatt, ne dorgáljátok; ne halljon egyetlen szemrehányó szót
sem, még azt se mutassátok előtte, hogy bánatot okozott nektek; tegyetek
egészen úgy, mintha az a tárgy önmagától törött volna össze; higyjétek
végre is, hogy sokat tettetek, ha meg tudtátok állni, hogy ne szóljatok
semmit.
Ki merjem-e itt fejteni minden nevelés legnagyobb, legfontosabb,
leghasznosabb szabályát? Azt t. i., hogy nem kell időt nyerni, hanem
vesztegetni kell az időt. Közönséges olvasóm, bocsásd meg nekem
paradoxonaimat: az ember kénytelen paradoxonokat csinálni, ha
gondolkodik és mondhattok bármit, inkább vagyok a paradoxonok, mint az
előitéletek embere. Az emberi élet legveszedelmesebb ideje a születéstől
a tizenkét éves korig való idő. Ez az az idő, a mikor a hibák és a bünök
csiráznak, a nélkül, hogy volna eszköz kiirtásukra s mire az eszköz
előkerül, a gyökerek már oly mélyre hatoltak, hogy nincs idő
kitépésükre. Ha a gyermek egyszerre ugorna át anyja emlőjéről az
értelmes korba, a nevelés, melyben részesítik, megfelelhetne neki, de a
természetes haladás szerint teljesen ellenkező nevelésre van szüksége.
Az kellene, hogy semmit se tegyen lelkéből addig, a míg minden képessége
nincs kifejlődve, mert lehetetlen, hogy észrevegye a fáklyát, a melyet
mutattok neki, addig, a míg vak és hogy az eszmék végtelen mezején olyan
utat kövessen, a melyet az ész a legjobb szemeknek is olyan nehezen
észrevehetően jelöl ki.
Az első nevelésnek tehát tisztára negativnak kell lennie. Nem abban áll,
hogy tanítsuk az erkölcsöt, vagy az igazságot, hanem csak abban, hogy
megóvjuk a szívet a büntől és a tévedés szellemétől. Ha képesek volnátok
nem tenni semmit és nem engedni semmit, hogy történjék, ha egészségesen
és erősen tudnátok vezetni növendéketeket tizenkét éves koráig a nélkül,
hogy meg tudná különböztetni, melyik a jobb keze s melyik a bal, az első
leczkétől fogva megnyilnának megértésének szemei az ész számára;
előitéletek nélkül, szokások nélkül lévén, nem volna benne semmi, a mi
ellensúlyozza gondoskodásotok hatását. Hamar a legbölcsebb emberré lenne
kezetekben és miután azon kezdtétek, hogy nem műveltetek semmit, a
nevelés csodáját művelnétek.
Tegyétek a szokásnak visszáját és csaknem mindig jól fogtok cselekedni.
Az apák és a tanítók, mivel nem gyermeket akarnak a gyermekből csinálni,
hanem tudóst, sohasem dorgálnak, rendreutasítanak, korholnak,
hitegetnek, fenyegetnek, igérgetnek, oktatnak, okoskodnak elég korán.
Tegyetek okosabban: legyetek okosak és ne okoskodjatok tanítványotokkal,
különösen ne azért, hogy helyeselje azt, a mi nem tetszik neki, mert ha
így mindig beleviszitek az okosságot a kellemetlen dolgokba, csak azt
éritek el vele, hogy unalmassá teszitek előtte és már korán elveszitek
hitelét egy olyan lélekben, a mely még nincs a megértés állapotában.
Gyakoroljátok testét, szerveit, érzékeit, erőit, de hagyjátok a lelkét
tétlenül, a míg csak lehet. Óvakodjatok minden korai véleménytől, a
melyet itélete még nem tud felfogni. Tartsátok vissza, távolítsátok el
tőle az idegen benyomásokat és ne siessetek a rossz megakadályozása
végett tenni a jót, mert úgyis csak akkor jó, a mikor az értelem
megvilágítja. Tekintsetek minden halasztást előnynek; máris nagy
nyereség, minden veszteség nélkül haladni a czél felé; engedjétek
megérni a gyermekséget a gyermekben. Végül, a mi leczke szükségessé
válik számára, ne részesítsétek benne ma, ha veszély nélkül tudjátok
holnapra halasztani.
Egy másik megfontolás, a mely megerősíti ennek a módszernek a
hasznosságát, a gyermek sajátos géniuszának megfontolása, a melyet jól
kell ismerni, hogy tudjuk, milyen erkölcsi vezetés felel meg neki.
Minden szellemnek megvan a maga sajátos formája, a mely szerint
irányítani kell és fontos dolog gondjaink sikerére, hogy e szerint a
forma szerint irányoztassék, nem pedig más forma szerint. Okos ember
lévén, lesd ki sokáig a természetet, figyeld meg jól növendékedet,
mielőtt kimondod neki az első szót; engedd, hogy jellemének csirája
kezdettől fogva teljes szabadsággal mutatkozzék, ne kényszerítsd semmire
sem, hogy annál jobban láthasd a maga teljes valóságában. Azt hiszed, a
szabadságnak ez az ideje el van veszve számára? Ellenkezőleg, a
legjobban felhasznált idő lesz, mert így tanulod meg, hogy ne veszíts el
egyetlen pillanatot sem egy becsesebb időben; e helyett, ha elkezdesz
cselekedni, mielőtt tudnád, mit kell tenni, vaktában fogsz cselekedni,
tévedéseknek leszel kitéve, minduntalan vissza kell fordulnod, messzebb
leszel a czéltól, mintha kevésbbé siettél volna elérni. Ne tégy úgy,
mint a fösvény, a ki sokat veszít azáltal, hogy nem akar semmit
veszíteni. Áldozd fel az első életkorban azt az időt, a melyet
kamatostul fogsz visszanyerni előbbrehaladott életkorban. A bölcs orvos
nem rendel vaktában a beteg első láttára, hanem előbb tanulmányozza a
beteg temperamentumát, mielőtt rendel neki; később fog bele
gyógyításába, de meggyógyítja, míg a nagyon siető orvos megöli.
De hol helyezzük el ezt a gyermeket, hogy így nevelhessük föl, mint
érzéketlen lényt, mint valami automatát? A hold gömbjében tartsuk, vagy
egy elhagyott szigeten? Távolítsuk el minden emberi lénytől? Nem lesz-e
állandóan előtte a világban a mások szenvedélyeinek látványa és példája?
Nem fog-e soha látni korabeli más gyermekeket? Nem fogja-e soha látni
szüleit, szomszédjait, dajkáját, nevelőnőjét, inasát, sőt nevelőjét sem,
a ki elvégre mégsem angyal?
Ez az ellenvetés nyomós és alapos. De mondtam-e én, hogy ez a
természetes nevelés könnyű vállalkozás? Oh, emberek! az én hibám-e, hogy
ti nehézzé tettetek mindent, a mi jó? Érzem ezeket a nehézségeket, meg
is vallom őket: talán leküzdhetetlenek is, de az mindig bizonyos, hogy
ha ráadjuk magunkat megelőzésükre, legalább egy bizonyos pontig elejüket
vehetjük. Én megmutatom a czélt, a melyet ki kell tüzni magának; nem
mondom, hogy el is lehet érni, de azt mondom, hogy a ki leginkább
megközelíti, az éri el a legnagyobb sikert.
Emlékezzetek meg arról, hogy mielőtt el mernők vállalni egy ember
formálását, előbb embert kell csinálnunk önmagunkból, önmagunkban kell
megtalálunk a példát, a melyet az, a kit nevelünk, maga elé tüzzön. A
míg a gyermek még ismeret nélkül való, van elég idő úgy előkészíteni
mindent, a mi a közelébe jut, hogy első tekintetébe csak olyan tárgyak
ötöljenek, a melyek látása neki való. Légy tiszteletreméltó mindenki
előtt, első sorban szerettesd meg magadat, hogy mindenki igyekezzék
kedvedre lenni. Nem válhatsz a gyermek mesterévé, ha nem vagy mestere
mindannak, a mi őt körülveszi és ez a tekintély sohasem lesz elegendő,
ha nem alapszik az erény megbecsülésén. Nem arról van szó, hogy fordítsd
ki az erszényedet és szórd tele marokkal a pénzt; sohasem láttam, hogy a
pénz megszerettetett valakit. Nem kell fösvénynek vagy ridegnek lenni,
sem panaszkodni a nyomor miatt, melyet enyhíteni tudsz, de akárhogy
kitárod a szekrényedet, ha nem tárod ki a szívedet is, a többieké mindig
zárva marad előtted. Az idődet, a gondoskodásodat, a vonzalmadat,
önmagadat kell odaadnod, mert tehetsz, a mit akarsz, mindig meg fogják
érezni, hogy a pénzed nem te vagy. Vannak az érdeklődésnek és a
jóakaratnak olyan tanujelei, a melyek nagyobb hatást tesznek és több
valódi haszonnal járnak, mint minden ajándék: hány szerencsétlennek,
betegnek van több szüksége vigaszra, mint alamizsnára! hány elnyomott
van, kinek a pártfogás többet használ, mint a pénz! Békítsd ki azokat, a
kik meghasonlottak egymással, vedd elejét a pörösködésnek, vezesd a
gyermeket kötelessége tudatára, az apát az elnézésre, mozdítsd elő a
boldog házasságokat, akadályozd meg az üldözést, használd fel, pazarold
növendéked szüleinek befolyását a gyöngék érdekében, a kik sehol sem
kapnak igazságot és a kiket a hatalmasok elnyomnak. Jelentsd ki magadat
fenkölten a szerencsétlenek pártfogójának. Légy igazságos, emberséges,
jótékony. Ne csak az alamizsnát gyakorold, hanem a felebaráti szeretetet
is; a könyörület munkái több bajt enyhítenek, mint a pénz; szeresd a
többieket és ők is szeretni fognak, légy szolgálatukra és ők is
szolgálatodra lesznek, légy a testvérük és ők a gyermekeid lesznek.
Ez is egyik oka annak, a miért Emilt falun akarom nevelni, távol a
szolgák csürhéjétől, a kik a legaljasabb emberek gazdáik után, távol a
város fekete erkölcseitől, a melyeket a máz, melylyel be vannak vonva,
csábítókká és ragályosakká tesz a gyermekre nézve, holott a falusi ember
bünei leplezetlenek és durvák lévén, inkább visszariasztják, mint
csábítják, ha nincs valami érdeke benne, hogy utánozza őket.
Falun a nevelő sokkal inkább ura a tárgyaknak, melyeket a gyermeknek meg
akar mutatni; hirnevének, beszédének, példájának olyan tekintélye van, a
milyet a városban nem birna szerezni; hasznos lévén az egész világnak,
mindenki igyekezni fog, hogy lekötelezze magának, hogy megbecsültessék
általa, hogy olyannak mutassa magát a növendék előtt, a milyennek a
mester szeretné, hogy valóban legyen és ha a bünből nem javulnak is meg,
tartózkodni fognak a botránytól; ez mindaz, a mire szükségünk van
czélunk érdekében.