Építik Mátyás király palotáját. Szobákat nyitnak, falakat törnek,
ajtókat építenek a Várban; lehetséges, hogy az őszt és a telet hű
magyarjai között tölti majd negyedik Károly. Buda földrajzi helyzeténél
fogva is a legalkalmasabb a királyok tartózkodási helyéül. A leghívebb,
a leglojálisabb ország kellős közepén emelkedik a hegy, amelyre már
Árpád-királyaink a szentek és hősök családjából megtelepedtek. Egyformán
távol a lángbaborult országhatároktól, egy nagy termékeny rónaság
közepén emelkedő kies hegyvidéken, források, királylegendák, áhítatos
emlékezetű erdők tájékán, a nemzetek leghívebbjének, a magyarnak szívén
nyugvó Várban; barátságos és biztonságos az élet, bármi végzet kúszálja
a történelem fonalát.
*
Vajjon, milyen az a királyi lak, ahol fiatalemberek boldogsága,
kisgyermekek növekedése és magyar reménységek laknak, mint énekesmadarak
a kalitkában? Egy reggeli újságban olvasom, hogy a hírlapírót nem
engedték be a házba, holott még nincs itt a király és kedves családja.
Ha igazat mondanak a legendák, az efféle átalakítás bécsi szokás, a
Burgból való hagyomány, ahol századokon át pontosan megjelentek a
szobákban a kőmívesek, miután a halott császárt elvitték a barna
barátokhoz. Udvari szertartás ez, mint a többi ezerféle ceremónia,
amelyeknek Nepalleck lovag a tudósa. Bár nem volt szükség semmiféle
átalakításra a jól megépített szobákban, a kőmíves konokul ásni kezdte a
falat, kaparni a vakolatot, keverni a meszet, mert ő csak annyit tudott,
hogy új császár jött a régi helyére, tehát építeni kell. Valamikor
megnéztem a királyi palotát, amikor fiatal és kíváncsi voltam. A tágas,
falszőnyeges, szellős, kevés bútorzatú termek a schönbrunni nyári
kastélyra emlékeztetnek, míg a Burg szobái Bécsben sokkal setétebbek,
ódonabbak, a keskeny, itt-ott zöldre festett ablakok mögött szinte
stilizált történelmi homály borong. Budán tágas, kényelmes és szellős
volt minden; a lépcsőház, a folyosók, az ajtók bőre szabottak, sok
vendégre berendezve, sok szabadságra és levegőre. (Csak a titkos lépcső,
amely Ferenc József lakosztályához vezetett, az volt olyan keskeny, hogy
a Burg-császárok romantikája jutott az ember eszébe. Nem csoda, hogy
eltévedt itt a szegény Blaháné, mikor magyar nótákat énekelt egy este a
királynál.) Negyven és egynéhány év előtt, egy nyáron a királyné,
Erzsébet, egyedül lakott a Várban és nem félt a földigérő tükröktől, sem
a tágas ablakoktól, amelyekbe szinte belenézett a pesti Dunasor, mintegy
kíváncsi szomszéd: mit főznek a királyéknál? Ferenc József a harctéren
járt, Andrássy Gyula hordozgatta a híreket Erzsébetnek és ugyancsak
ügyesen kellett forgatni a szavakat, amíg a vesztett hadjárat történetét
apránkint, töviről-hegyire elbeszélgette nyári délutánokon. Korántsem
volt olyan hálás és könnyű szerepe a göndörhajú, kissé ragyás grófnak,
mint egy esztendő előtt, amikor ünnepelni, körülrajongani, dicsőíteni
hozta Ferenc Józseféket Pestre. A szép Andrássy ezen a nyáron ugyancsak
próbát tett diplomatikus símaságáról és udvarlói tudományáról.
(Erzsébetbe szerelmes volt minden valamirevaló férfiember
Magyarországon). A királyné hátrafont kézzel, lehajtott fejjel, bánatba
merülve járt végig a szobasoron; tulajdonképen az volt a hivatása, hogy
megőrizze Magyarországot a csatamezőn lévő férje számára. Azért jött ide
szép szemével, karcsú alakjával, merengő homlokával és térdigérő
hajával, hogy a magyaroknak valahogyan eszükbe ne jusson megismételni a
negyvennyolcadiki eseményeket. Mária Terézia, ez a széles csípőjű,
megtelt, vállas, derekas bécsi asszonyság példát adott a
Habsburg-hölgyeknek, hogyan kell bánni a magyarokkal, ha veszedelem
fenyegeti a birodalmat, a császári trónust. Egy könnybeborult női
tekintet elegendő, hogy az elkeseredett hazafi félretegye a honfibút.
Wittelsbach Erzsébet, bár előkelőség, gőg és magányos kedv dolgában nem
sok térelőnyt vehetett bármely osztrák főhercegnőtől, kifogástalanul
megfelelt küldetésének azon a nyáron, amelyet a budai palotában egyedül
eltöltött. A gyerekek még kicsinyek voltak, Gizella, Rudolf a
hűvösvölgyi Kochmeiszter-féle villában szaladgáltak a kerti bokrok
között. (Báró is lett a házigazda.) Erzsébet hol Deák Ferenccel, hol
Andrássy Gyulával kísértette el magát a Vérmezőn át, a csendes budai
utcákon a gyermekek látogatására. Deák cúgos cipőjére harmonikában esett
a vitézkötéses pantalló és szárnyas, bő, zsinóros kabátját kifeszitette
a szél, mint egy vitorlát. A cövek-alakú, széles magyar, mint az ország
gondnoka, megbízottja és védelmező gondolata baktatott a fiatal nő
mellett. Összecsavart esőernyőjével bizonyosan elverte volna Türr
Pistát, ha valami bolondot cselekszik vele ezen a nyáron. Míg másnapokon
Andrássy lengett, mint egy illemtanár struflis, fehér nadrágjában,
meggymaggombos frakkjában a gyönyörű menyecske mellett, ugyanaz az
Andrássy, aki szíve mélyében sohasem felejtette el a debreceni
országgyűlés határozatát a Habsburgokról. Ámde, mit nem tesz meg az
ember egy fiatal nő kedvéért! Az ország karcsú daliája mint az
önfeláldozó, csipkekendő után vadállatok közé rontó, utolsó lovag
kísérgette az elhagyott vízivárosi utcákon a merengő királynét. Aztán
ősz lett, a hadjárat végképen elveszett, Erzsébet Gödöllőre utazott
hosszú esőket hallgatni, Heine-verseket olvasni, magányosan lovagolni és
a közelgő „magyar lánnyal“, a kis Mária Valériával álmodni. A
gavallérokat rókavadász-frakkban látta viszont, csak Deák nem hagyta el
többé fogadói kvártélyát a legszebb női szemek kedvéért. Talán rájött az
öregúr, mint a végén minden férfiember, hogy nem érdemes mindenféle női
dolgok elmulasztása céljából a kanapéról felkelni.