Flóra a leghelyesebben számolt. Thököli a szultán legmagasabb kegyében
állt akkor, ismeretségben volt basákkal és vezérekkel, s gyakran egy
odavetett szó tőle többet segített, mint mástól a hosszú könyörgés. S
nagyon jól ismeré jellemét Flóra, midőn épen ő, kit Thököli annyira
megbántott, folyamodott annak nagylelkűségéhez, bizonyos lehetvén
felőle, hogy épen e miatt, bárhol legyen is Thököli, nem ismerend
előbbvaló kötelességet, mint egy hölgy kérelmét teljesíteni, ki iránt
ezáltal nemes nagylelkűséget, mintegy lovagias elégtételt tanusíthat, s
épen akkor, midőn a megszabadítandó nő ugyanaz, ki elválásuknak oka
volt.
Aranka összevissza csókolá barátnéját, midőn levelét elolvasá, s azután
elkomorult.
– Oh az én levelem nem lesz ilyen szép, szégyenlem megmutatni.
Flóra kedves szemrehányással tekinte barátnéjára, mire Aranka átengedé
levelét Flórának, piros rózsává pirulva, míg az azt végig olvasá.
«Nemesszívű Feriz! Mikor még mindketten gyermekek voltunk, akkor te azt
állítád, hogy szeretsz (itt utána tevé zárjel között a leányka: «mint
testvéredet», s nagyon jó volt, hogy zárjel közé tette), ha emlékezel
még e szóra, most bizonyítsd be azt. Legkedvesebb barátném Sturdza Mária
Budán van, Hasszán basa fogságában. Nekem nincs reményem másban, mint te
benned, hogy őt kiszabadítod. Te rólad annyi szépet hallottam. Ha látni
fogod őt, a kiért könyörgök, esdeklő arczával, kisírt szemeivel,
gondold, mintha én volnék ott, s ha vissza adod őt nekem, s keblemre
ölelve őt, mosolygó szemébe nézhetek, én is rád fogok gondolni.