– A keresztnél találkozunk.
A két férfi oly halkan beszélt, hogy az egész társaságból senki sem
vette őket észre, egyedül Feriz bég, ki bár a terem tulsó szegletén állt
összefont karokkal, sas-szemeivel minden arcz-, minden ajkmozdulatát
elfogá mind Béldinének és leányának, mind a két férfinak s midőn azok
egymás kezét megrázva, jelentő pillantásokkal váltak el egymástól,
egyszerre eléjök lépett s megszólítá őket egyenesen.
– Ti Aranka miatt párbajt akartok víni?
– Minő kérdés ez? szólt a herczeg visszautasítólag.
– Az nem fog párbaj lenni, monda Feriz, mert hárman leszünk hozzá.
Azzal megfordult és eltávozott.
– Milyen bohók ezek a komoly emberek, mondá magában Thököli; keresik
maguknak a szomoruságot. Egyetlen szóval felvidíthatnám őket, de csak
hagyom, hogy el ne rontsam a mulatságot. Ah, ilyen párbaj sem a hires
kerek asztal, sem a szerelmi tribunal, sem az assemblée galante
évkönyveiben elő nem fordul: három egymás ellen, – mindegyik kettő
ellen! Ez fölséges lesz.
E pillanatban a posta, ki a leveleket hozta, oda furakodék Thökölihez,
mondván, hogy két sürgetős levelet hozott számára.
– Jól van; csak tartsd magadnál, majd holnap elolvasom. Ma nem rontom el
a napomat unalmas dolgokkal.
S azzal egész késő éjszakáig a legvigabban mulatott a poharazó
férfitársaság közt, csak éjfél után térve szobájába s meghagyva a
levélhozó csatlósnak, hogy a mint a hajnalt pirkadni látja, siessen őt
felkölteni.