A cár beteg volt s a világ minden hirlapjában sürün lehetett olvasni
ilyen tetszetős apró történeteket:
… Mialatt a fehér cár, minden orosz országok császárja, akitől egykor
milliók reszkettek, tehetetlenül vergődött velencei csipkével diszitett
s gonddal, nyugtalansággal tömött vánkosán, a fehér palota
márványlépcsőin egy igénytelen alak lépdelt fölfelé, szürke kabátban,
furkós bottal és sáros csizmában. A lakájok el akarták állani az utját s
a hopmester azzal lépett elébe, hogy a cárhoz ilyen öltözetben nem
szokás beállitani. De az igénytelen alak csak annyit felelt, hogy: „A
frakkommal nem fogom meggyógyitani“ s egy jól irányzott oldallépéssel
elháritván az alkalmatlan hopmestert, belépett a beteg uralkodó
termeibe. Egyenesen a cár ágyához tartott s ott izgatottan nézegetett
körül. „Pfü, micsoda levegő ez! – kiáltott fel. – Nyissák ki mindjárt az
ablakot, ha eddig még nem volt annyi eszük!“ S ezzel kipökött a padlóra.
Amire a cár főhadsegéde, Boisberthelot gróf odasugott La Vieuville
Bertrandhoz, a szárnysegédhez:
– A cár élete meg van mentve!
Az igénytelen alak ezalatt levetette csizmáit, hogy közelebbről
dögönyözhesse meg a cárt, a csizmákat megőrzés végett átadta a cárnénak
s a következő pillanatban siketitő orditás hangzott fel: a minden
Oroszországok cárjáé, kit az erélyes massage szerencsésen fölserkentett
szomoru apathiájából.
Az udvarfiak és udvari dámák pedig csodálattal eltelve, adták
szájról-szájra a Boisberthelot gróf szavát:
– A cár élete meg van mentve!