Strindberg negyedik felesége egy szép napon megszökött az urától.
Amikor tudatták vele az esetet, a költő igen megboszankodott.
– Mit zavarnak?! – kiáltott fel epésen. – Hát már sohase lehet nyugodtan
dolgoznom?! Épp azt a munkámat irom, mely egyenest visz át a
halhatatlanságba; közel vagyok a befejezéshez, mely a nőkérdés
problémáját végérvényesen meg fogja oldani, és tessék, ilyen tégla esik
a fejemre!… mintha csak azért történnék, hogy ismét félbe kelljen
szakitanom a munkámat!…
– Valóban, uram, legjobb, ha nem szakitja félbe – szólt a hirvivő. –
Most már ugyis hiába volna.
– Nem értem ezeket a nőket! – szólt mélázva a mester. – Igen, igen, ön
nem fogja elhinni, hogy én, a női lélek mélységeinek a kutatója mondom
ezt önnek, és mégis igy van: nem értem őket!… Már a negyedik szökik meg
tőlem. Egy feleség, két feleség, jól van, de négy feleség! Én gyülölöm
őket és ők hagynak el engem! Érti ön ezt?
– Nem én – felelt a hirvivő.
_Tanulság:_
A csókot gyakorold, és ne magyarázd.