… Csakugyan: könnyen megértik egymást az elnyomott nemzetek fiai…
A lengyel igy bucsuzott Bóditól:
– Gondolj rám, testvér. Én el nem felejtelek.
– Én se, testvér, soha, soha!…
Alig távozott a kapitány, már is egy uj látogatót jelentett be
Rimócziné:
– Egy ritkaszakállu, sovány ur, ugy tesz, mintha félne.
– Vezesse be.
… Az uj látogató belépett és habozva állt meg az ajtónál.
– Filax!
Bódi nem törődve felkötött karjával, kiugrott ágyából és hű nevelője
keblére vetette magát.
– Filaxkám, pajtikám, az Isten hozott!… Hol bujkáltál ilyen sokáig?…
Miért nem kerestél föl hamarább?
Filaxnak sirásra ferdült a szája, alig birt szólni érzelmeitől.
– Féltem, – dadogta, – hogy agyoncsap a tekintetes ur… De most már nem
bánom, ha agyoncsap is… Nem hagyhatlak magadra, mikor bajban vagy.
– Tudod?…
– Mindent tudok. Teli vannak az ujságok vele.
És menten kipakkolt öblös zsebéből vagy tizenkét lapot.
– Mit irnak a lapok? – kérdezte Bódi kiváncsian.
– A lapokkal meg lehetsz elégedve, – válaszolt Filax, s fölragyogott
apró szürke szeme, – megtettek téged nemzeti hősnek.
– És a cenzura türte?
– Csuda történt: türte.
– Alig érthető…
Filax hosszu orrára tette mutatóujját.
– Én azt hiszem: pedzem.
– Nos?
– Hát szoritják az ármádiát a poroszok.
– Abból semmi sem következik.
– Dehogy nem, – sunyitott Filax, – ha elfenekelik a hires ármádiát, nem
mernek többet hencegni. Félni fognak, hogy a tetejibe mászik a magyar
is.
– Gondolod?
– Nemcsak gondolom, de tudom… Most már csak azért drukkolok, hogy még
idején kikapjanak.
– Idején?
– Persze, még mielőtt érkezésük lenne kimondani rád az itéletet.
Bódi elnevette magát és megragadta a hű Filax kezét.
– Mi befolyása lehetne a háboru kimenetelének az itéletre?
Hát erre is felelt Filax:
– Az, hogy más biróság kezébe kerülsz, ha Schmerling bukik. Már pedig az
ármádiával együtt buknia kell Schmerlingnek is. És akkor egy
liberálisabb éra fog következni, mert megfenyitett zsarnoknak se
hatalma, se mersze…
Nem folytathatták a politizálást… Egy csupasz képü, cseh forma ember
lépett a szobába minden bejelentés nélkül.
– Fenessy Boldizsár urat keresem.
– Itt vagyok.
A jövevény meghajtotta magát.
– Én, – szavalta komikus méltósággal, – a rendőrség kiküldöttje vagyok
és a törvény nevében letartóztatom önt. Kövessen!
A Filax lelkére ólomsulylyal nehezedtek rá a kevély szavak. De Bódi csak
nevetett rajtuk. Szinte kedve szottyant egy kis tréfálkozásra:
– Mennék, barátom, – válaszolt a rendőrnek mosolyogva, – de nem tudom
fölhúzni a kabátomat.
– Muszáj!
– Hiába muszáj, ha nem lehet.
A polgári rendőr ráncba szedte széles, hivatalos képét.
– Miért nem lehet?
– Mert megdagadt a karom…
A hivatalnok meg akarta tapogatni a Bódi karját, de ez ellen már
tiltakozott a büszke fiu:
– Drei Schritt von Leib!… Követni fogom kabát nélkül.
A cseh ajkába harapott, de nem szólhatott. Kezet vetni arra, a ki követi
parancsát, nem volt joga. Mit volt mit tennie, megvárta, a mig Bódi a
Filax segitségével felöltözködött…
[Illustration]
Bódi, mielőtt elbucsuzott volna, lelkére kötötte Filaxnak, hogy, ha maga
nem akarja, bármi uton-módon tudassa szüleivel a vele történteket.
Különösen arra kérte, hogy kisérje figyelemmel az ezután történendőket,
a mikről a lapok esetleg nem is vehetnek tudomást. Legyenek mindenről
értesülve édes szülei, hogy legalább fölösleges aggodalmakkal ne
gyötörjék miatta magukat.
Filax könyezve igért meg mindent.
Bódi követte a rendőrt. Ingujjban. Mindössze egy plaidet vetett a
vállára.
*
… A Bódi ügye nem maradt a rendőrség kezében. Illetékességi szempontból
a katonai főparancsnoksághoz tették át a Schmerling-rendszer emberei.
Onnan visszaküldték holmi pótlások végett, meg visszakérték. A vers vége
az lett, hogy Bódi két évi börtönre itéltetett: szándékos emberölés
kisérlete, az államhatalom méltósága ellen elkövetett erőszak és egyéb,
még cifrább titulusu bünök miatt…
Teljesedett hát a lelkes fiu hő ágya: ha nem is szeleme erejével, –
lelke tüzével, vére hullatásával szolgált a hazának. Öklével vágta a
gunyolódók képébe: ne bántsd a magyart! S a legszentebb oltárra
legszentebb jogát: szabadságát tette föl áldozatul.