Télre fordult az idő. «Itten van már Simon Judás: Jaj te neked
inges-gatyás!» Azt tartja a magyar közmondás. János királynak a hadai
nagyon megcsappantak. Hóban, sárban nem szeretnek verekedni. Annyi
fegyveres népe volt csak, a mennyivel Lippa várát megvédelmezhette. A
lengyel segédcsapatok száma is leolvadt háromszázra. Mivelhogy a
lengyelek többnyire az asszonyaikat is magukkal hordták a hadjáratba:
ott ült az asszony az ura mögött hátul a nyeregben; asszony nélkül ők el
nem lehettek; tehát ha az asszony haza kivánkozott, annak a szava bizony
erősebb, mint a kapitányé: hát csak meg kellett fogadni.
Volt ugyan még egy dandára János királynak Nagyváradon, a hűségben
megmaradt Czibak Imre alatt. Czibak Imre hatalmas egy vezér volt, a
minek mértékét adja az a róla feljegyzett adat, hogy mikor a király
asztalára tizenhat sült kappant felhoztak, abból Czibak Imre maga
nyolczat meg tudott enni. Nem mindennapi ember volt!
Csak az volt a nagy baj, hogy Lippa és Nagyvárad között esett
Világosvár. Azt pedig Balika rácz vezér tartá megszállva. Ez viszont
Ferdinánd király híve volt. Ez által János király és Czibak Imre
egymástól el voltak zárva.
Bevenni az ellenséges várat, ostromló sereg kellett volna: meg ágyú.
Ágyút ugyan kapott Zápolya Lippa várában hat darabot, de azokkal senki
sem tudott bánni.
Hát a mit ágyúval, hadsereggel ki nem lehetett vívni, azt elvégezte
Fráter György papokkal és asszonyokkal.
Világosnak csak azt a várat nevezték, mely a meredek hegytetőn épült: a
hegy lábánál elterülő város neve volt «Siri».
A várat bevehetlenné tették a természetalkotta meredek sziklafalak; a
sziklába vágott alagút vezetett fel egész a kapujáig; a külső
tekervényes útat mély árok zárta el a kapunál s ahhoz egy felvonó híd
vezetett, a kapu bástya lőrései csatakigyókkal és szakállas puskákkal
voltak megrakva.
Mikor Czibak Imre a fekete czárt tönkre verte a Maros mellett, annak
egyik alvezére, Balika, ide menekült Világosvárba, a Cserni Jován által
összerabolt erdélyi kincsekkel együtt. A sok ezüst, arany marhán kivül,
még több száz szép fiatal özvegyasszonyt is hurczolt magával a fekete
czár, a kiknek a férjeit útközben leölette. Ezeket is oda vitte magával
Balika. Papot, urat megöletlen, templomot kifosztatlan nem hagyott
Balika, a meddig a keze elért. A Siri város templomában sem maradt meg
más, mint egy Péter nevű kántor. Ez énekelt, imádkozott a nép előtt; de
egyéb szertartásokat nem végezhetett. Pedig a jobbágynépnek nagy
óhajtása volt az egyházi malaszt után, mely nélkül ember nem élhet.
Balika nagy szolgaságban tartá a jobbágyakat. A mit termesztettek, annak
a javát elvette tőlük s felhordatta a várába; ott a buzát a száraz
malomban ő velük őröltette meg, s éjjel-nappal ötven jobbágynak kellett
hajtani a taposó-malmot, mely a száz ölnyi mély várkútból a vizet
felhajtotta; s azoknak is maguknak kellett a saját élelmükről
gondoskodni.
Fráter György, kitanulván ezeket az állapotokat, azt fundálta ki, hogy
János király által kineveztetett egy Mihály nevű papot az üresen levő
siri-i eklézsiába plébánosnak. Ezer forint lett igérve a papnak, meg a
gyulafehérvári prépostság, ha a tervet szerencsésen dülőre viszi.
Ez a Mihály pap legelőször is maga körül gyüjté a város presbitereit, s
elmondatá az ő sűrű panaszaikat a sok nyomorgatások felett, melyeket a
Balikától s az ő martalóczaitól el kell szenvedniök. Se marha, se szép
leány nincs biztosságban tőlük; de még az oltári szentség sincs.
– No látjátok: ennek mind a Báthory István az okozója, a ki Ferdinánd
királynak a nádorispánja, Világos várának pedig földesura. Ő küldte ide
a Balikát. Ha ti a János király hűségére térnétek át, akkor a Balikától
megszabadulnátok; jó kegyelmes várurat kapnátok.
A vének bevették a jó szót s hűséget esküdtek János királynak.
Ekkor Mihály pap meghuzatta a toronyban a harangokat, s felküldé a várba
Pétert, a kántort, izenettel Balikához.
A várbeliek elcsodálkoztak a szokatlan harangszón s kérdezék a
kántortól, hogy mit jelent az?
– Holnap Mária havának az ünnepe lesz; új pap jött a templomba. Misét
fog mondani s Úr vacsoráját oszt a hiveknek; azt jelenti az esteli
harangozás.
Erre a sok özvegyasszony odasereglett a Balikához, hogy őket bocsássa le
holnap a templomba, Siribe, hadd részesüljenek az Úr vacsorájában, a mit
már három év óta hasztalan áhítanak.
– Jól van, mondá a Balika. De nehogy aztán elszökjetek, majd mi is
veletek megyünk.
S azzal visszaküldé Mihály paphoz a Péter kántort, hogy csak a Balikáék
számára készítse el az Úr vacsoráját, mert ők áhítoznak utána.
Hát hiszen erre számítottak épen.
Másnap az első «készülő» harangszóra lejövének az asszonyok a várból
csapatostól; utánuk a Balika martalóczai vezérestől: állig
felfegyverkezve. A várban csak gyönge őrséget hagytak.
Szemben találkoztak az úton azzal az ötven jobbágygyal, a kik
hétről-hétre fel szokták váltani a várban robotolókat a malmoknál.
Mindegyiknek a vállán volt egy félig tölt zsák általvetve; a kezében meg
egy bot.
– Mit visztek abban a zsákban? kiálta rájuk Balika.
– Kölest viszünk a magunk élelmére.
– Minek nektek olyan sok köles egy hétre?
– Azt hallottuk, hogy jön János király a törökökkel, megszállja a várat,
hát hogy éhen ne veszszünk odafenn.
Balika ráhagyta.
A parasztoknak a zsákjában pedig a köles közé egy-egy jó éles fejsze
volt elrejtve. A mint azok a várba felérkezének, elővették a fejszéiket,
ráhúzták a botként hozott nyelekre; megrohanták az álmos várőrséget,
leverték valamennyit s elszedték a puskáikat. Akkor aztán ők voltak a
kerten belül.
De még titkot kellett tartaniok, hogy Mihály papot és az asszonyokat is
megszabadíthassák.
A mise és az úrvacsorája végeztével Balika harczosai megint
visszaterelték a fogoly asszonyaikat a várba. Azok ájtatos zsolozsmákat
énekelve bandukoltak az úton fölfelé; templomi zászlót vitetvén maguk
előtt. Közepettük járult Mihály pap, Péter kántorral. Mögöttük jött
Balika lóháton, nyomában a sok vitéz fegyveres.
Az asszonyok, a pappal és a kántorral szépen átsétáltak a felvonó hidon.
De midőn a Balika is rá akart léptetni a hidra, a lova egyszerre csak
megbokrosodott. S arra igen jó oka volt, mert a csapóhid elkezdett
fölemelkedni, s ment fel a lánczain vontatva a vezér orra előtt.
– Mit csináltok? gazemberek! ordítá dühösen a vezér. Ereszszétek le
tüstént a hidat!
A helyett pedig egészen felvontatták, míg teljesen elzárta a kapuboltot.
A toronyablakban pedig megjelent Mihály pap s kenetteljes hangon mondá:
– Menj el már békével, Balika, e helyről. Itt már eleget garázdálkodtál.
Ekkor vette észre Balika, hogy milyen pórul járt.
Dühös volt, fenyegetődzött: «No megállj, Miska pap! Ha megkaplak,
lehúzom rólad a reverendát, bőröstül együtt.»
A parasztok aztán nem szántak a fali puskákból oda lövöldözni közéjük.
Erre a martalóczok letakarodtak a hegyről, azzal a szándékkal, hogy
megszállják a várat s kiéheztetik belőle a parasztokat.
Csakhamar azonban előjött Fráter György a magyarádi hegyek mögül Czibak
Imre hajduival s kiverte Balika martalócz hadát még Siri városából is;
az elbujdosott az erdélyi havasok közé.
Ilyen szépen foglalta el Fráter György Báthory István erős várát
asszonyok és papok által.
A várban felhalmozott kincseket aztán szétosztá a nemeseknek,
polgároknak és templomoknak, a kiktől el lettek rabolva; a fogoly
asszonyokat is haza bocsátá a családaikhoz; a hű vitéz parasztokat
megjutalmazta, s az olcsón kivivott diadal hirével tért meg János
királyhoz.
És ez az egész diadal nem került egy halottjába sem a János király
seregének.