Fatális nap Magyarország történetében!
Három év előtt ugyanezen napon esett el Belgrád.
Ez még csak intés volt az Isten kezétől. Még volt idő az intést
átérteni: magába térni, felkészülni. Senki sem hallgatott rá.
Most aztán következett a második lesujtás, ugyanazon napon. Ugyanattól a
kéztől.
A magyarok Istene megharagudott ránk.
«Ez a nemzet éltet nem érdemel! – Egy új magyar nemzetet kell a helyébe
teremteni!»
Senki sem akarta már bevenni az okos szót.
Voltak idegenek a magyar táborban, a kik már forogtak nagy
hadjáratokban, Gnojenszky Lénárd, a lengyel dandár vezére, azután
Schlick István, a morva hadcsapatok ezredese. Gnojenszky azt javasolta,
hogy a táborral együtt járó kocsikból szekérsánczot kell alakítani, a
mely mögött a gyalog lövészek az ellenség oldaltámadását visszaverhetik.
Schlick azt a tanácsot adta, hogy a Mohácstól jobbra elnyúló magas
dombokat foglalja el a magyar derék sereg, a honnan ágyútelepeivel az
ellenség támadását könnyen visszaverheti. Nem fogadták meg a
tanácsaikat: a csatatért uraló dombokat őrizetlen hagyták. S azok mögött
gyülekezett Szolimán tábora.
Az ütközetet sürgette mindenki. Még pedig ott a sikon.
Mi történjék a királylyal?
Brodarits azt kivánta, hogy a királyt egy ezred válogatott lovassal
állítsák a tábor szélére, a honnan balsiker esetén elmenekülhet.
A vezérek nem engedték ezt. A királynak ott kell lenni a sereg közepén,
hogy mindenki láthassa s lelkesüljön a láttára.
A kalandosok közül a kis Héderváry Lőrincz ajánlkozott rá, hogy ő
fölveszi a király pánczélját, sisakját s a király helyett fog
szerepelni.
Ezt sem fogadták el. Ki talál sülni a kegyes csalás s ez nagy
elkeseredést fog támasztani. Végre azt határozták el, hogy ezer vértes
vitézt állítanak a király mellé, a kinek a személyét a legderekabb
vitézek, Ráskay Gáspár, Török Bálint, Kállay János fogják megvédelmezni.
S ezzel azután megállapították a csatarendet; a számra csekély magyar
sereget hosszú vonalban elnyujtva, hogy az ellenség túl ne
szárnyalhassa. A sereg két osztályra volt szakítva, középen egy
puskalövésnyi széles hézagot engedve. A homlokzaton voltak felállítva az
ágyúk egy tömegben. A két szárnyon levő lovasságnak semmi szüksége sem
volt ágyúkra.
A királyt az utószakaszban helyezték el, ott voltak az esztergomi
primáson kivül a zágrábi, nagyváradi, pécsi, szerémi, zárai, boszniai
püspökök is. Mintha valami nagy requiemre készülnének. A királyi udvar
mögött állt még Drágfy, az ország zászlójával, Ráskay vértes lovasai
közepett.
Gyönyörű, derült hajnallal kezdődött a nap, mely a magyar ezredeket
hadirendbe fölállítva látta.
Báthory István nádor a királyt körülhordozá a csapatok arczvonalai előtt
s beszédet tartott a nemesekhez:
«Ime a király itt van közöttünk. Minden veszélyt megoszt velünk, még a
halálra is kész a hazáért, a keresztény vallásért és a ti feleségeitek,
gyermekeitek megvédelmezéseért. Ti is küzdeni fogtok a királyért, úgy a
hogy férfiak, a hogy magyarok küzdeni szoktak. Az ellenség, a ki reánk
jön, ugyanaz, a kit apáink annyiszor összetiportak, magunk is sokszor
megvertünk. Ismerjük, nem rettegünk a nagy számától. Az a magyar jelszó,
hogy az ellenséget nem mérjük singgel, ha óriás; nem számláljuk, ha
sokaság; hanem előbb levágjuk, azután mérjük meg, azután számoljuk meg.»
Lelkesedést költött mind a beszéd, mind a király megjelenése.
A többi vezérek is ott nyargalásztak a hadsorok előtt s lelkesíték a
csapatokat.
Azonban az ellenség nem akart mutatkozni sehol.
Miért nem mentek hát ők eléje? Miért nem foglalták el a halmokat, melyek
köztük és Szolimán között elnyúltak? Megfoghatatlan ez! Ha oly
türelmetlenül kivánták a megütközést, mért nem kezdték meg ők a
támadást? Ha abban bíztak, hogy a magyar taktika a gyors rohamra van
számítva, minek vesztegeltek egy álló helyben hajnaltól délig? Miért nem
küldték előre legalább kémszemlére a rendetlen mezei lovasságukat,
Szerecsen ijászait?
Várták, hogy Szolimán támadjon.
A török vezéreknek aztán volt haditervük.
A mint délben Szolimán hadvezérei élén fellovagolt a Szentpéter
magaslatra, ott látta lenn a sikon a harczrendbe állított magyar tábort.
Megszámlálhatta az ezredeiket, végig tekinthette az egész csatatervüket.
Itt leszállt lováról s imádkozott Alláhhoz: «Alláh segíts! Nálad az erő
és hatalom; tőled jön oltalom és segítség! Allah vezesd diadalra
Mohammed hű népét!» Arczán könny csorgott végig az áhitattól. Vezérei és
harczosai szintén leszálltak a nyeregből s arczczal a földre veték
magukat a diadalért imádkozva.
Azzal ismét lovaikra szöktek a harczosok s megindíták a dandáraikat.
Az előhadat vezette Ibrahim nagyvezér a rumeliai ezredekkel, a
másodhadat Behram basa az anatoliakkal. Ezek mögött jött a szultán,
testőreitől s a puskás janicsároktól környezve. A janicsárok hada előtt
volt felállítva az ágyúk tömege, háromszáz ágyú egy vonalban, lánczokkal
egymáshoz kapcsolva.
A török hadsereg még mindig nem támadott. Kiszámított tervből tette. Egy
nagy lovas hadtest, Bali bég vezénylete alatt a várakozás óráiban
megkerűlte a magyar hadsereg állását a jobb szárnyon. A magyar sereg
abban a veszélyben forgott, hogy körülkerítik s elfogják ütközet nélkül.
Az égen vészterhes felhők emelkedtek a keleti láthatáron, a gomolygó
hófehér fellegekben czikázó villámok dörgése kezdett a távolban
hallatszani. Az égiek is beleszólnak a földiek harczába.
Délután három órakor a mohácsi völgyből előbukkanó spahik sisakjai
jelenték, hogy oldalt jobb felül jön erős támadás.
Jó lett volna most, ha a lengyel tanácsolta szekérsáncz fel lett volna
állítva. Abból vissza lehetett volna verni az oldaltámadást.
Tomory Pál rögtön észrevette a veszélyt s vágtatott a király
osztályához.
Tartalék seregről nem volt gondoskodva. Egyedül a király védelmére
rendelt vértesek, Ráskay alatt voltak a hadrend megbontása nélkül Bali
bég ellen küldhetők. A király parancsot adott Ráskaynak, hogy siessen az
ezredével a támadást visszaverni.
Ezer emberrel negyvenezeret!
«Most már csak a döntő roham segít! kiálta Tomory, s azzal a maga
táborába lovagolva, megfuvatta a tárogatókat a hadközépen, erre
megszólaltak Perényi Péter hadi kürtjei is a balszárnyon, s azzal
felzendült a hármas kiáltás az egész hadrendben.
«Jézus! Jézus! Jézus!»
Ekkor tették föl a király fejére az ezüst sisakot.
A szemtanú krónikás feljegyzé, hogy a király arcza halálsápadtra vált,
midőn a sisakot a fejére csatolták.
Az égzengést túldörögte a vágtató paripák robaja, az ádáz csatakiáltás.
Őrültség volt, a mit a magyar e napon tett; de a hősi szívnek dicsőséges
próbája. Tizszerte erősebb ellenségnek, halállal daczoló, sorssal nem
alkuvó szemben támadása.
Csak egyszer lőtték ki a magyarok ágyúikat: azontúl a kardjukra bizták a
harczi munkát.
A trombiták riadójára a magyar hadsereg balszárnya Perényi Péter
vezénylete alatt, a dereka Tomory Pállal az élén vágtató rohamban zudult
Ibrahim nagyvezér ruméliai hadseregére s az elszánt rohamban keresztül
törte annak arczvonalát s dühös kardviadallal megfutamítá a török
sereget, hanyatt homlok Behram basa anatoliai seregére vetve azt.
A kezdet szerencsés volt s Tomory hadvezéri tehetségének becsületére
válik. Ő egyenlő erővel támadta meg a török tábornak egyes hadosztályát
s azt letörte.
A törökök még nem használták roppant tömegü tüzérségüket. Az ő ágyúik a
lovas hadrend mögött voltak felállítva. A ruméliai hadsereg megbontása a
török hadderekat is veszélybe hozta.
Ekkor Báthory Endre oda vágtat a királyhoz.
– Mienk a győzelem! Velünk az Isten!
A villámok már ott nyilaztak az elborult égen.
Ekkor a király is megfuvatja a trombitákat s a második hadosztálylyal
megrohanja a szultán anatoliai hadseregét.
A kronikaírónak káprázott a szeme, a mikor e válságos perczek történetét
maga előtt látta. Azt mondja, hogy az anatoliai hadsereg a király
hadosztályának rohama előtt hirtelen kétfelé kanyarodott, eltakarodva a
háromszáz ágyú elől. Ez lehetetlenség. Hadászatilag épen úgy
lehetetlenség, mint lélektanilag. Hadi szempontból esztelenség az
ágyútelepeket fedezet nélkül hagyni; lélektanilag is lehetetlen, mert a
támadó ellenség rohama előtti félrevonulás okvetlenül futássá fajul el s
akkor a támadó fél ezt a futó ellenséget fogja aprítani, a ki a hátát
mutatja előtte.
De megczáfolja ezt az egész harcz lefolyása.
A király az első sorban vágtatott, testőreitől és a kalandosok
csapatjától környezve. Fel van róla jegyezve, hogy vitézül harczolt s
harczközben sebet kapott. Tehát ellenséges csapatnak kellett előtte
lenni, oly tömegben, hogy ő rá is jusson egy ellenfél, a kivel férfi
férfi ellen össze csapjon. Itt kapta a sebet. De ellenfele meghalt.
Czettrisz Ulrik, udvari tiszt, hogy a király sebet kapott, megragadta
lovának a zabláját s erővel tartá őt vissza a tovább rohanástól.
De a kalandosok vértes csapatja tovább tört előre, maga előtt hajtva az
ágyúk felé a megfordított ellenséget.
E válságos pillanatban adá a parancsot Behram basa a tüzéreknek, hogy
süssék ki egyszerre az ágyúikat, nem törődve vele, hogy kit ér a golyó:
törököt-e, vagy magyart?
A háromszáz ágyú bömbölése: a pokolbeli tűzláng lobbanása eldönté a
harcz sorsát. Vonagló testhalmok, ló, ember, összekeverve, jelölték a
csatatért. A hátúl jövő csapatok megriadtak.
De a kalandosok csapatja még az ágyúk során is keresztül tört: leaprítva
a pattantyusokat s egyenesen a szultán felé rohant.
Még a szultán testőr lovasságával is viadalba eredtek. Csoda harcz volt
az! A nemes vitézségnek felséges költeménye.
Még harminczhárman voltak, a mikor a szultán testőrcsapatján keresztül
törtek. Maga Szolimán is kénytelen volt kardot rántani feje védelmére.
Ekkor a gyalog jancsárok veték magukat a hős ifjak elé s széles
pallosaikkal elvagdalták a paripák lábainak inait: a lovagok földre
buktak s ott elnyomatva, összeapríttattak.
Egy másik csapat a török hadrenden áttörve, egész a tevék táboráig
hatolt előre, azt pedig Bali bég ezredei fogták hátba és lemészárolták.
Bali bég oldaltámadása fejezte be a katasztrófát.
A török ágyúk, s a janicsárok puskái még egyszer dördültek el a
felbomlott magyar hadseregre. Ekkor az «Úr» közbeszólott. Az égi
tűzsugár odacsapott le a harczolók közé, túlharsogva az ágyúdörgést s a
szakadó zápor kioltá a tüzérek kanóczait. Az égből aláomló felhőszakadás
eltakart törököt, magyart egyaránt, a dühöngő vihar kicsavarta a
kezekből a zászlókat. Futott, a ki még futhatott, a villámlobbanásnál
keresve az utat, s út helyett záporpatakokat talált mindenütt. A tomboló
zivatarban a győztes török had felhagyott az üldözéssel.
Kit is üldözött volna még?
Huszezer magyar holtteste fedte a mohácsi síkot. Elhullottak a
fővezérek, Tomory Pál, Zápolya György, Szalkán László, a primás, s vele
együtt öt főpap, köztük a tréfálkozó jós, Perényi Ferencz és ötszáz
főnemes. A magyar nemzet színe, virága le volt aratva.
A menekülők közt volt a király is.
Udvarnoka Czettricz Ulrik vezette a futását.
A budai útra törekedtek kijutni.
Útjokban volt a Csele patak. Egy hitvány csermely rendes időben, most a
felhőszakadástól megdagadt rohanó ár.
Czettricz Ulrik neki vágtatott az árnak, (a hidat elszakitotta már a
víz) s ő maga szerencsésen kikaptatott a tulsó partra.
A királynak a paripája azonban elhibázta az ugrást s a meredek partról
hanyatt vágódott vissza, maga alá temetve a királyt, a ki nehéz
fegyverzetében nem tudott a lova alól kiszabadulni, ott veszett a rohanó
árban.