A király leszállt a koporsóhoz vezető lépcsőkön a baráthoz.
– Istenhez folyamodtam nagy szorongattatásomban és ő ime meghallgatott
engem. A megboldogult lélekhez fohászkodtam és ő meghallotta fohászomat.
Te vagy az, a ki segítségemre küldve lettél.
A két férfi azután hosszasan merengve nézett egymás szemébe. E néma
szembeszéd alatt azt tudakolá a barát a királytól, «mit siratsz te a
halott királynédon, a kinek a halálhire rád nézve csak örömhir?» A
király pedig azt kérdé a baráttól, «miért jösz te éjnek éjszakáján ide,
az én királyném fölött virasztani? Mi volt ő te neked?»
Megtalálták-e a választ egymás tekintetében?
Fráter György megtalálta s ki akart térni előle.
– Fölséges úr! Én csak az igazságot védelmeztem, s kötelességemet
teljesítettem.
– Az én lelkemet nagy nyugtalanságtól szabadítád meg vele. Én téged
kinevezlek a leendő királyné gyóntató atyjává.
S azzal saját melléről leöltve a nehéz arany lánczot, azt a szerzetes
vállára kapcsolá.
– Van szüksége az én fehér csuhámnak erre az arany lánczra?
– Ennek az arany láncznak van szüksége erre a fehér kámzsára.
– Hogy-hogy lehetnék én azonban a leendő királyné gyóntatója? holott
nekem vissza kell térnem az én hazámba, a hol zárdafőnök vagyok.
– Mától fogva több vagy, mint sajóládi apátur. A mai szent napon
szerzetes testvéreid, a czensztochovoi pálosok conventet tartának,
mindnyájan meg voltak hatva a királyné fölött tartott halotti beszéded
ékes és tudományos voltától s az apáturság vacantiában lévén náluk,
téged választának meg czensztochovói apáturrá, valamennyi szavazattal.
A czensztochovoi apáturság volt a pálos rend leggazdagabban
javadalmazott zárdája. Ezt még a Magyarországon székelő főapátur is
promotiónak tartá.
– Saját érdekemért elhagyjam-e a hazámat?
– Hazád érdekéért kell azt tenned. Te tudod azt jól, hogy Lengyelország
nyugalma Magyarországnak oltalma. Azért jöttél ide a királyné űgyét
védelmezni. Folytasd a munkádat. Láttad ma azt a pompát, a mit a lengyel
főrendek és főpapok összehalmoztak a sírba szálló királyné tiszteletére,
hallottad az utczákon a nép zsolozsmáinak égretörő hangjait: ez mind egy
protestatió volt az új királyné ellen. Ugyanezek a mágnások, nemesek és
parasztok átokkal és szitokkal fognak a királyi vártól a wawel-templomig
a díszhintó után rohanni, mely Sforza Bonát a menyegzői ünnepélyre
viendi, s a kik Jadviga királyné koporsóját virágokkal áraszták el, azok
szalmakoszorukat és az utczák szemetjét fogják az utána következő
királynéra szórni. És az összes lengyel főpapok között nem lesz egy sem,
a ki ez esküvőnél pontifikáljon és ráadja az áldást. Én ismerem az én
népemet. Te az ég által lettél küldve a mi megszabadításunkra. A
czensztochovoi kolostorban te, a főapátur egész csendben, minden világi
pompa nélkűl, elvégzed a szertartást. Mint nem e nemzet szülötte, nem
törődöl a lengyel nemesség indulatoskodásával. És megmented a trón
iránti tiszteletet.
Fráter György végig tekintett az egész helyzeten.
A király kénytelen bünös szerelmét törvényesíteni. Sürget az idő és a
természet. Nincs haladék a népharag lecsillapultát bevárni. S a
lengyelnél a nép érzülete alkotó és romboló erő. A szeretett királyért
százezernyi hadsereg tömörül össze, s megy vele minden poklokon
keresztül, legázol tatárt, muszkát, oláhot, de a megvetett királynak
nincsen tábora, egy szégyenfolt cseppenjen a biborpalástjára s a kész
százezernyi tábor szétrepül, mint egy ködkép.
– Elfogadom a testvérek választását.
Igy lett Fráter György a leggazdagabb, a legtekintélyesebb pálos-zárda
apáturává.
Nyolczadnapra Jadviga királyné temetése után végbement a királyi pár
esküvője a czensztochovoi monostor Szent-György templomában. Fráter
György volt a szertartást végző pap.
Egy hónapra ezután ismét ünnepélyes szertartást látott a pálosok
kolostora, keresztelőt. Ismét Fráter György volt az egyházi szertartást
végző pap, aki Zsigmond király és Sforza Bona királyné ujszülött leányát
a keresztségben «Izabella» névvel adományozá.
… Ez az Izabella volt a gondviselés által elküldve, hogy egykor Zápolya
János felesége s aztán Magyarország uralkodó királynéja legyen.
Jegyzet. 1715-ben jelent meg Párisban Bechet Augustintól, az useri
templom kanonokjától írva egy nevezetes monografia e czím alatt:
«Histoire du ministere, du cardinal Martinusius, archevêque de
Strigonie, Primat et Regent du Royaume de Hongrie etc. Dedie A. S. A. S.
Monsigneur le Prince Ragotski. Avec Approbation et Privilege du Roy».
Martinuzzi bibornok, esztergomi érsek, primás és Magyarország
kormányzójának története. Felajánlva ő fensége Rákóczy fejedelemnek. A
király helybenhagyásával és szabadalmával. A szabadalom 1715 márcziusban
kelt, tehát még XIV. Lajos által lett helybenhagyva, ki azon év őszén
halt meg. A mű kiadója Jean Geoffroy Nyon.
Ez a munka a leghitelesebb adatokból van összeállítva s rendkívül
érdekes részleteket tartalmaz Martinuzzi életéből, melyek több helyen
értelmes helyreigazítással szolgálnak. Különös, hogy nagy
történetírónknak, Horváth Mihálynak erről a nevezetes monografiáról nem
volt tudomása frater György monografiájának megirásakor. Ebben az
mondatik, hogy a budai pálos kolostor főnöke fráter Györgyöt
Lengyelországban a krakkói kerületben levő czensztochovoi zárda
főnökévé, priorává nevezte ki. Ellenben Bechet igy adja elő ez eseményt.
«Ses grands talents le firent considerer avec distinction dans son
Ordre, Sa reputation y devint si grande, que l’Abbé du fameux Monastere
de Censtoconiano en Pologne étant décédé, quoique dans un autre Royaume,
et une Province eloignèe, les Religieux sé’tant assemblez en Chapitre
general pour s’élire un autre Superieur, ils jetterent les yeux sur
George, et d’une voix le choisirent pour leur Abbé.»
(Nagy tehetségei megkülömböztető tekintélyt szereztek neki az egész
Rendnél, jó hire oly nagy lett, hogy miután a hirhedett czensztochovoi
kolostornak Lengyelországban meghalálozott az apátfőnöke, bárha más
országba való volt is, s oly távoleső tartományba, még is az általános
káptalani gyűlésen az új főnökválasztásra egybegyűlt szerzetesek
Györgyre vetették a szemeiket s egyhangulag őt választák meg apátjukká.)
Tehát a lengyel szerzetesek választották meg és pedig apáturrá, nem
pedig a budai zárda nevezte ki perjellé Czensztochovoba. Ez a hirhedett
s királyilag dotált kolostor nem is lehetett filiája a budakeszi szerény
zárdának, melynek épülete ma is fennáll, mint egy sváb tehenész
gazdasági tanyája.
S a mit Bechet ír továbbit Martinuzziról, az ismét ez adat hitelességét
erősíti meg.
«Cette election honorable flattoit son penchant, cependant il en apprit
la nouvelle sans aucune emotion, et toujours il montoie sang froid en
pareilles occasions. Il semble, que les dignités et les honneurs
venoient au devant de lui, jamais il ne fit paroitre d’empressement pour
les acquerir et les remplit toujours avec une grande dignité. Dès quil
eut pris possession de son Abbaie, il en règla les affaires temporelles
avec une prudence, et les spirituelles avec un zèle admirable. Comme il
avoit on discernemans singulier a connoitre le caractère des esprits, il
distribua les emplois selon la portée d’un chacun. Jamais il n’exigea de
devoirs, dons il ne donna l’exemple, toujours le premier et le dernier
aux exercises de la regularité.»
(Ez a megtisztelő választás hizelgett az ő hajlamainak, azonban ennek a
hirét minden felindulás nélkül fogadta. Mindenkor hidegvért mutatott
hasonló alkalmaknál. Úgy tetszik, hogy a kitüntetések helyébe jöttek,
soha sem mutatta, hogy azoknak elnyerésében serénykedik, s azokat mindig
nagy méltósággal töltötte be. A mint birtokába vette az apátságot, annak
a világi ügyét nagy eszességgel hozta rendbe, s a lelki ügyeit bámulatos
buzgósággal. Minthogy különös tehetséggel birt a szellemi karakterek
megkülömböztetésében, a hivatalos teendőket kinek-kinek a hivatásához
alkalmazva osztotta ki. Soha sem követelt oly kötelességeket, a mikre
maga ne adott volna példát. S a vallásos gyakorlatoknál mindig ő volt az
első és az utolsó.)