Nagyságos Rector úr!
Nagybecsű felszólításukra, hogy részt vegyek a tanügyi congressuson, van
szerencsém tisztelettel válaszolni, hogy ezt a lépést megtenni most nem
tartom érdemesnek. Eljutottunk ugyanis a realismus alkonyához, mikor
mindazok a nézetek, melyek tizenöt év óta az emberiség keblét
eltöltötték, megvetésre méltóknak kezdenek látszani. A szép, jó és igaz
eszméje a realismus alatt teljesen elválván egymástól, az erkölcsi érzés
mélyen hanyatlott, az eszmei helyett az anyagi jólét, az érzékiség, az
egyetemes léhaság tölti be egész valónkat, kihalt az igazság szeretete;
államférfiak és publicisták, ha úgy kívánja a politika, hazudoznak, vagy
mint az V. század sophistái csűrik-csavarják az igazságot; az
irodalomban gúnytárgya az egyetemes; a színpadon az apa, a férj, a
felsőség, az isteni és az erkölcs rovására nevetnek, az emberben az
állati elemet dicsőítik, a társadalomban az emancipált asszonyok, a
családban a nő és a követelő gyermekek uralkodnak. A vallásból
elenyészett az idealis lelkesedés s vagy léha közöny, vagy tehetetlen
lágy, mysticus érzés foglalta el helyét, melynek nincs ereje fellázadni
az általános demoralisatió ellen. A politikában megszünt az erkölcs
munkálkodni, hanem zsebelő társaságok zsákmányaivá lettek a centralisált
országok. Sok tekintetben hazugság lett ajkainkon a nemzet és haza
fogalma, melyeket szélhámos jellemek szeretnek kihasználni, vagy pedig
az üdvözlések és felköszöntések üres szólama vált belőlük, melyeknek
nincs értelmök. Kivált az ezredéves ünnepély számos gyülekezetében hány
százezer léha ajak veszi hiába e szent szavakat!
És mily szomorú képet nyújt a tanügy! Körülbelül igaza van
Brunetièrenek, a ki húsz évre datálja az oktatás hanyatlását. De
különösen az utóbbi években mélyen sülyedt az egész világ tanügye. Nem
az iskolák építését, az intézetek fölszerelését, tanszékek állítását, a
tanárok fizetését értem; mert e téren rendkívül sok történt. De mind az,
a mi eszmei, a mi erkölcsi, a mi az ifjúság tudás-vágyát, a tanárok
tudományos haladását illeti, csak mély sülyedést, egyetemes hanyatlást
mutat. Tíz-tizenöt év óta mit se hallunk és olvasunk mást a tanügyi
conferentiákon és a közoktatási folyóiratokban, mint a test neveléséről,
a tanítás könnyítéséről, a tananyag rövidítéséről, a gondolkozás nélküli
szemléltetés terjesztéséről, minden eszmeinek kiszorításáról, a
classicusok megvetéséről, hangversenyek, szinielőadások, tánczmulatságok
rendezéséről, a külsőség, a formaság, a csín gyarapításáról. De nemcsak
a fő- és középiskolák ifjúságának tudvágya hanyatlott, hanem maguk a
tanárok sem igazi tudósok, többnyire korlátolt realisták, a kik irtóznak
minden összefoglalástól, jámbor mesteremberek, a kiknek fogalmuk sincs
az erkölcsi, a metaphysicai tudományokról, melynek fölemelnék,
megkoronáznák tudásukat, vagy pedig elhanyagolva tudományos
foglalkozásukat mindenféle pénzintézetnél, részvénytársaságoknál és más
üzleteknél kereskednek.
Hogy vehessek én részt ily férfiak társaságában, hogy hirdessem én ily
anyagilag lekötött, erkölcsileg közönyös és fensőbb eszmei gondolkodásra
képtelen férfiaknak, hogy mindaz, a mit vallanak, lejárta magát, hogy
itt vagyunk az idealismus hajnalán, hogy nemesebb alapokon kell
felépíteni az egész tanügyet, mikor maguk a congressus vezetői a
legismertebb realisták, a kiktől éppen nem várhatni valami nemesebbet,
magasztosabbat. A congressus fő mozgatója buzgó polyhistor, ügyes kiíró
és átíró, fáradhatlan gyűlésező és üzletember; de minden idealisabb
felfogás iránt érzéktelen férfiú.
A mit a congressus ily vezetés alatt határoz, a mit a tanügy terén
üdvösnek, hasznosnak vagy szükségesnek kijelent, mindazt néhány év múlva
nagyrészt gúny tárgyává teszi az ébredő idealismus. Azt pedig, hogy a
kiállítás bacchanáliai közepette én álljak ki egy érzéketlen tömegnek az
új eszme tanai mellett apostolkodni; én hirdessem komoly gondolkodásra
alkalmatlan időben, hogy a mit határozni akarnak, elavult valami: igen
szép, de sikertelen kísérletnek tartom. Azért jobb lesz nekem magányomba
vonulva a szellemi világ nagy kérdéseiről elmélkednem.