– No bácsi, végre elértük czélunkat. Lesz nekünk is gymnasiumunk,
nemcsak maguknak. Hej, be szeretnék még egyszer kis leány lenni, hogy én
is járhatnék e gymnasiumba! Az elsőt természetesen a nőképző-egylet
állítja fel, ez megfelel nemes hagyományainak, de ma-holnap lesz több
is. Hiszem, hogy Kolozsvár, Pozsony, Kassa, Debreczen, Arad és ki tudja,
hány más város, államsegélylyel vagy anélkül sietnek felállítani a
leánygymnasiumot. Legolcsóbb lett volna a leányokat is beereszteni a
fiuk iskolájába, úgy mint Amerikában vagy Ausztráliában teszik, de
minket még visszatart a régi czopf. Elképzelem, hogy tizenöt-húsz év
mulva, hány orvos, hány ügyvéd, bíró, hány tisztviselő, talán
országgyűlési képviselő s idővel miniszter is válik belőlünk. Hej bácsi,
végre beáll az emberiség aranykora! Idáig a költők a paradicsomba, az ős
időkbe igtatták be az aranykort, pedig csak a jövőbe helyezhetjük, a
jövő századokban virrad fel a szegény szenvedő emberiségnek.
– Jó kedvvel ébredtél fel, édesem. Én már nem lelkesedem a te
leánygymnasiumodon, pedig még egy tizeddel ezelőtt nekem is tetszetős
gondolat volt a nők egyetemi műveltsége.
– Persze, mert vénűl a bácsi, szürke a haja, rá se pillant már az
asszonyokra, legfölebb tréfál vagy gáncsoskodik velünk.
– Nem úgy van, édes fiam. E jelenségnek másutt van a magyarázata.
Vénségemtől vagy fiatalságomtól nem függ az én rokonszenvem valamely új
eszme iránt. Bárminő vén legyen az ember, de ha összhangban van a lelke
az idők árjával, tetszeni fognak a fölmerülő és divatos érzések,
gondolatok.
– Hát akkor mi az oka, hogy bácsi nem rajong a leánygymnasiumért? Pedig
rajongani kellene!
– Igen egyszerű oka van. Most már beköszöntött az idealismus. Minden
téren találkozunk vele a politikában, a vallásban, az erkölcsi, a
családi élet terén, az irodalomban, sőt a szinpadon is. Például «_A
garasos alispán_» már pedzi gondolkodásunk új irányát.
– Mi köze az idealismusnak a leánygymnasiumhoz? Nagyon megélhetnek
egymás mellett. A leánygymnasium épen úgy virágozhatik az idealismus
alatt, mint más iskolák. Bácsi mondotta, hogy az idealismus napjaiban
jobban tetszenek az erkölcsi, bölcsészeti, a történeti tudományok, a
realismus alatt pedig a természeti, földrajzi stb. szóval a realis
ismeretek. Harmincz év óta csak nevetnek a tudósok, ha a bölcsészetet
emlegetik, minden jogász mosolyog, ha jogphilosophiárol van szó és így
tovább. Most mindez megváltozik. Rajongani fognak az általános
eszmékért, az egyetemes elvekért. Az egyetemi tanárok bölcsészete
megszűnik természettudomány lenni, a történelem nem lesz adatok halmaza,
való és mesés események kedves elbeszélése, hanem eszmei kapcsok,
felsőbb okok keresése. Mindezeket sokszor hallottam a bácsitól, már úgy
tudom, mint maga, de az nem megy a fejembe, miért nem tanulhatnák ezeket
az idealis tudományokat épen úgy a magyar leányok mint a fiuk. A magyar
leánynak van annyi esze, mint a magyar fiúnak. Sokat írtak az asszonyok
gyönge testalkatáról, hosszú hajáról és rövid eszéről, de mindezeket
megczáfolta a civilisatio. Most legfölebb vaskalapos tudósok mernek
efféle kifogásokat állítani fel a leánygymnasiumok ellen.
– Nem ez a magyarázata, édes fiam. A férfinak és nőnek meg vannak a
maguk nemi eltérései, különbsége szellemi és testi életökben egyaránt. E
különbségek még nem képesek megakadályozni, hogy Pepi nénéd kitűnő
polgármestere ne legyen Budapest fő- és székvárosának, vagy Máli hugom
nem írhatná meg férje pörös aktáit, a hogy eddig is meg tudta írni.
Jeles orvos lehet az asszonyból is. A XV. század közepe táján igazán
realis időkben egy bolognai jogtanár özvegye foglalta el férje
tanszékét. A görög-római világban, kivált a realisabb napokban, számos
nő foglalkozott bölcsészettel és más tudományokkal. Számtalan példát
idézhetnénk arra, hogy a nő jelesen megállotta helyét a tudomány, az
irodalom, a művészet, a bölcsészet, a politika és a gazdaság terén. Az
én lelkesedésem hiányának egészen más oka van. Te, a kinek annyit
beszéltem az erkölcsi világról, magadtól is kitalálhatnád.
– Sejtem ugyan, mit akar bácsi mondani, hol keresi e tünemény okát, de
mégis szivesen hallom magyarázatát, noha igazán megvallva, nem hiszem,
hogy úgy legyen.
– Nem hiszed? Jól mondod, hogy nem hiszed és nem is hiheted. Idáig azt
tartottuk, hogy ha számos okkal, bizonyítékkal támogatunk valamely
állítást, azt el is kell hinnünk. Ez áll a természeti, a realis
igazságokra, melyeknek az a sajátságuk, hogy egyesek és érzékeinkkel
fogjuk fel. Az erkölcsi igazságok azonban nem ilyenek. Ezeknél
okvetlenül szükséges, hogy az uralkodó eszmeirány, az idők árja ragadjon
magával bennünket. A nagy erkölcsi igazságokat csak akkor tehetem
magamévá, ha gondolkodásom összefoglaló, általánosító, az egészből
kiinduló. Ez pedig lehetetlen máskor, mint csak az idealisabb napokban.
Mikor hatalomra jut az idealismus, mindnyájunknak kiszélesedik szellemi
látköre, rajongunk az egyetemesért, tisztelettel hajlunk meg a tekintély
elve előtt, áhitattal hallgatjuk az ősök dicső tetteit. Ilyenkor kezdünk
lelkesedni a történeti emlékekért, ilyenkor mondhatja Vörösmarty: «Régi
dicsőségünk, hol késel az éji homályban?» és ilyen gondolkodás hajnalán
dörögheti Berzsenyi: «Mi a magyar most? Rút sybaríta váz».
– Kedves bácsi, már megint belecsap a pathos hangjába. Ezeket a hazafias
frázisokat annyiszor hallottam, e helyett mondja meg minden teketória
nélkül, miért nem kellenek magának a leánygymnasiumok?
– De én azt szeretném, ha magad próbálkoznál meg a kérdés megfejtésével.
– Ám legyen meg az akarata: de ne gúnyoljon ki. Bácsinak egész
magyarázata a körül forog, hogy az emberiség egyszer csak elkezd
összefoglalóan gondolkozni, ilyenkor legszélesebb a látköre, de mindjárt
megindúl a lassú fokozatos szűkülés, összezsugorodás, azaz mindig jobban
gyarapszik megkülönböztető gondolkozásunk, vagyis a szélső idealismus
kitörése után mindjárt beáll és folyton erősbödik a realis visszahatás,
mely az alkotó részeknek kedvez. A család, a község, a társaság lényeges
alkotó része a nő, a feleség, az anya, azért, mihelyt jelentkezik a
realisabb gondolkodás, a visszaszorított alkotó részre nagyobb lesz a
figyelem, gyöngűl a házi, a családi tekintély, több gondot fordítunk a
nőre és a gyermekekre, lazul a nevelés-oktatás szigora, tanítással,
elméleti és gyakorlati képzéssel emeljük a nő és a gyermekek társadalmi
szinvonalát. Az idealis napokban azt kivánják a nőktől, hogy otthon és
gyermekeiknek éljenek, szigorú erkölcsöket, nemes, vallásos magatartást
követelnek tőlük, a realismus alatt szivesen közelednek a szabadabb
erkölcsű hölgyekhez is, kivált ha bájjal és szellemmel vannak
felruházva. Ilyenkor számtalan előnyben, kedvezményben részesítik a női
nemet, melynek egyik jelensége a sokféle leányiskola, különösen nálunk a
most felállítandó leánygymnasium. Bácsi, kérem, jól megmagyaráztam-e?
– Nagyon jól fiam. Én részemről úgy látom, hogy a megnyítandó
leánygymnasiumot néhány év alatt befogják zárni, mert nem akad
tanítvány. Az erősödő idealismus a család szentélyébe szorítja a nőt. Ma
már számtalan hirlap és folyóirat ostorozza a nőket, s
keményebbnél-keményebb czikkeket irnak a feminismus ellen, öt-tíz év
alatt még az orosz és angol, az észak-német és amerikai nők is eltünnek
az egyetemekről vagy legalább nagyon megapad a számuk, mert megvetés,
kisebb-nagyobb zaklatás vagy faggatás kiűzi őket. De igazi oka
távozásuknak az idealismus kitörése, mely saját bensejökben is érezteti
velök, hogy nem jó helyen járnak. Természetes, hogy mihelyt jelentkezik
a realis gondolkodás halvány sugara, ismét szerepelni kezd a realis és
az érzéki asszony, föllépnek a Sand George-ok és újabb hódításokkal
szaporítják régi diadalaikat.
– De mi lesz a világból, ha az alkotó részek teljesen egyenlők lesznek a
tekintélynek, az egésznek, a központi hatalomnak képviselőjével: ha a nő
egyenjogúsága törvénynyel lesz védve, ha felbomlik a házasság, ha létre
jön a szabad szerelem, ha győz a socialismus és a társadalom szétmálik
elemeire, ha a jog forrása nem a tekintély és a moral alapja, nem a
vallás, hanem kizárólag az egyed vagyis az alkotó rész, más szóval: nem
tör ki többé az idealismus, hanem szépen éljük világunkat örökké
élvezve, gyönyörködve, dolgozva és szórakozva a paradicsom édes, bűbájos
egyhangúságában?
– Ettől ne félj, ez soha sem következhetik be. Mikor annyira jut a
civilisatio, hogy az alkotó részek befolyása, ereje már megmérkőzik a
tekintély képviselőjének, az atyának, a férjnek, a felsőségnek, az
isteni és erkölcsi világrendnek az erejével: akkor összeomlik a
civilisatio, összetörik a társadalom és romjaiból egy új keletkezik,
melyben ismét a férj, az atya, a felsőség és az isten lesz az úr, mert a
társadalom fenmaradásának _talpköve a tiszta erkölcs_.