Egy új könyvet teszek a t. olvasó elé, mely csupa ismétlésből áll.
Igazán örökös ismétlés! De mentsen ki maga az erkölcsi világ törvénye,
mely annyira egyszerű, hogy lehetetlen a bölcsészek és más gondolkodók
nehézkes, homályos vagy az adott helyzetből és időből kiinduló
magyarázatait figyelmemre méltatnom. Ők, mint saját koruk gyermekei
czáfolgatták a letünt idők úgynevezett tévedéseit. Socrates, Plato
czáfolgatták az V. század sophistáit, eszményi koruk érveivel állottak
elő, melyeket utódjuk, az ideal-realismus nagy képviselője, Aristoteles,
szedett szét és téveseknek mutatott be. A jó Aristoteles állítólagos
tévedéseit pedig realisabb tanítványai tárták fel a bámuló világnak. Így
folyt ez az ember szellemi, erkölcsi, aestheticai és gazdasági életében.
A haladás egy-egy hullámában a kezdő idealistákat a szép, jó és igaz
egységének lazulásával megtámadta a fölpezsdülő rationalista irány,
ennek képviselőit háttérbe szorította a nemzeti realismus, melynek végén
egyeduralkodó lett az individualismus. Tehát nem azt kell kutatnunk,
miben tévedett Renan, Cousin, Hegel, Kant, Locke, Hobbes, Des Cartes és
más gondolkodó, hanem hogy mennyire tudta kifejezni korának uralkodó
eszméjét, miért tetszettek tanai saját korukban és az idő haladtával,
miért módosultak a rendszerek, elméletek?
Csak e munkában lehetséges a legteljesebb objectivitás, az igazi
tárgyilagos hang. Való ugyan, hogy én is ember vagyok, tehát az uralkodó
eszme nyomása alatt az idők árjának tanaihoz kisebb-nagyobb vonzalmat
érezek; de az erkölcsi törvény ismeretével meg tudom érteni és
méltányolni más idők szellemét is. Épen e törvény ismerete tanít meg
bennünket arra, miért volt népszerű ez a bölcsész, theologus,
államférfiú, történetíró, művész, költő, tudós, gazda, kereskedő stb. a
maga korában. Nekünk tehát semmi közünk Plato és Berkeley, Locke és Kant
nézeteinek czáfolatához; legfölebb azt vitathatjuk, mennyire egyeztek
meg az idealismus vagy realismus azon időszakával, melyben köztudomásra
jutottak.
Vagy ha nemzetünk életéből akarunk példát idézni, nekünk nem feladatunk
Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferencz, Tisza Kálmán, Apponyi és
Ugron stb. egymás elleni vitáiban a feltétlen igazságot keresni, mert
ilyent még csak a physica, logika és mathematica körében találhatni,
hanem politikai sikereik vagy bukásaik okát eszmei és közvetlen okokból
kimagyarázni s így teljesen objectiv történetet írni. És az idők árja
annyira körülszabja, meghatározza ítéletünket, hogyha akarnánk se
tudnánk hizelkedni, az egyik vagy másik részére hajlani a nélkül, hogy
bármelyik olvasónk észre ne vehetné önkényes vagy önkénytelen hibánkat.
Ennek folytán tudomány lett a theologia, a bölcsészet, a politika, az
összes történetírás, szóval az ember erkölcsi világa. Ma ugyan még nincs
kikutatva, részleteiben átvizsgálva ez a világ, nem egy tévedésemet kell
kiigazítani, tudásom számtalan hiányát kiegészíteni; de mihelyt úrrá
lesz az erkölcsi törvény ismerete, mihelyt ezer meg ezer tudós száll le
a részletekbe, nemcsak az én hiányaimat fogják pótolni, tévedéseimet
kiigazítani, hanem magát a világ egész történelmét meg fogják
korrigálni.
Az itt közlött czikkek többnyire apróbb dolgozatok, melyek a vallási,
erkölcsi, politikai, irodalmi, tanügyi és gazdasági élet egy-egy
kérdését világítják meg s vezérfonalul akarnak szolgálni arra, hogy az
erkölcsi törvény ismeretével maga a t. olvasó is nyugodtan, elfogultság
nélkül ítélhessen meg bármely értelmi, erkölcsi, aesthetikai és
gazdasági tüneményt. E törvény ismerete oly kulcs, melylyel nemcsak a
sötét idők labyrinthjait, a történeti mult hatalmas mausoleumait
nyithatjuk meg és pillanthatunk be a letünt korok történelmi hőseinek
szívébe, hanem a jelenkor hírneves szereplőinek igaz érzését,
gondolkodását is feltárhatjuk, sőt a közeli vagy távoli jövő sem lesz
egészen homályos előttünk. Rávonatkozó jövendöléseink nem egy geniális
szellem elmefuttatásai, hanem legalább nagy vonásokban biztos alapból
kiinduló visiók.
Öt év óta minden gondolatom e törvény kifejtése és ismertetésére
irányult. Úton-útfélen szóval és írásban magyaráztam kevés hallgatómnak
és olvasómnak; mintegy harminczezer füzetet és kisebb kötetet nyomattam
és jórészt szétszórtam ismerősök és ismeretleneknek, csakhogy olvassák
és vallják; a mi tetemes költséggel járt és sokszor magam is bámulom,
honnan fedezhettem kiadásaimat, mivel egy-két barátomat kivéve, senki
sem járult hozzá, senki sem könnyített nehéz helyzetemen. Óh hányszor
keseredtem el munkaközben, hányszor fogott el a bosszúság, mikor hiába
házaltam kéziratommal a kiadóknál, lapok- és folyóiratoknál; hányszor
tettem föl, hogy nem írok többé, hanem legfölebb, mint Socrates, szóval
hirdetem tanaimat; eljárok a társaságba és ott magyarázom fűnek-fának,
de csakhamar csalódva tértem vissza íróasztalomhoz, mert hiába
beszéltem, kevés ember vagy épen senki sem értett meg.
Őrültség! kiált fel a realista, kinek nincs érzéke ily összefoglaló
hatalmas rendszerhez, a legnagyobb fölfedezéshez, melyre idáig emberi
elme az erkölcsi élet terén juthatott; ezt az őrültséget azonban
megmagyarázza, érthetővé teszi előttem az isteni törvény, mely
ellenállhatlanul kerget, hogy hirdessem az igét, melylyel épen engem
áldott meg!
Szerencsémre ma már van egy kis vigasztalásom. Szemlátomást jelentkezik
az idealismus s vele nő embertársaim összefoglaló tehetsége. A kik idáig
csak elemezni, szétszedni, megkülönböztetni tudtak, most a legmesszebb
eső dolgok rokonvonásait, közös jegyeit föl kezdik ismerni vagyis
összefoglalnak, a mi okvetlenül szükséges, hogy az erkölcs, a becsület,
a tisztesség, az isteni és erkölcsi világrend fogalmához legyen
érzékünk. Egy idő óta tapasztalom, hogy nem süket füleknek beszélek és
nem korlátolt realistáknak írok. Ha kezdettől fogva megdöbbentették a
hallgatót és olvasót vallási, bölcsészeti, erkölcsi, jogi, politikai,
irodalmi, gazdasági stb. fejtegetéseim, most már akad olyan is, a ki
megérti és az adott nyomokon tovább halad; az egyetemen pedig egy jeles
tanár, kitünő történetíró és alapos tudós lelkesedéssel hallgatott
előadásokat tart az erkölcsi törvény szellemében. Az ő spartai jelleme
és tisztelt tudománya lesz az erkölcsi törvény általános
megismertetésének legnagyobb biztosítéka. Éljen sokáig és érje meg, hogy
a tan, melynek lánglelkű hirdetője és geniális alkalmazója, nemsokára
elfoglalja helyét a gondolkodók elméjében.
Budapesten, 1896. október 15.
_Bodnár Zsigmond._