Minden elcsendesült már, a világ folytatja rendes futását, csak ott a
távol kéklő hegyek között él még egy nő, ki semmit sem tud a külvilágról
s ki minden este felhág a magas hegyek ormaira, melyek kunyhóját
körülveszik s epedve, vágyva néz el Stambul felé, szemeivel kisérve a
hosszú kanyargó útat, mely a távolba visz el: ha nem jő-e még rajta,
kire ő vár?
Minden este szomorúan tér vissza hajlékába s midőn vacsorához ül,
magával szemközt tányért, poharat tesz, úgy várja azt, a ki nem jő.
Éjszakára Halil vánkosát maga mellé teszi és gyermeküket kettőjük közé,
hogy ott találja azt, ha megérkezik.
Így foly nap nap után.
Egy reggel megzörgetik ablakát. Örömmel ugrik föl ágyából, hogy azt
felnyissa.
Nem Halil az, hanem egy galamb. Posta-galamb, – levelet hozott.
Gül-Bejázé fölbontja a levelet, elolvassa azt – és másodszor is
elolvassa – és azután harmadszor is elolvassa; s midőn harmadszor is
elolvasta, elkezd mosolyogni és azt suttogja magában:
– Ő mingyárt itt lesz.
E percztől fogva csendes őrület fogta el a nő elméjét, egy neme a
hallgatag monomániának, melyet elébb nem venni észre, mint a midőn
rögeszmére kerül a sor.
Alkonyatkor ismét kiment az útra, mely a völgyből kivezet. Öreg
szolgájának megmutatá a levelet, mondva, hogy ebben az van, miszerint
Halil ma érkezik meg, tehát jó vacsorát készítsen. Az nem tudott olvasni
és elhitte.
Egy óra múlva nagy örvendve jön haza a nő: szinte kipirulva a sietésben.
– Nem láttad őt? kérdé a szolgától.
– Kit asszonyom?
– Halilt. Ő megérkezett. Más úton került el, már idehaza van.
A szolga azt hivé, hogy tán titokban jött meg Halil s ő is örömmel
követé a szobába a nőt, hol két személy számára volt ismét terítve.
– No látod, hogy itt van ő, szólt Gül-Bejáze, az üres helyre mutatva s
oda rohant, átölelt egy láthatatlan alakot, forró csókjai hangzottak a
levegőben, ittas szemei gyönyörködve nézték a semmit…
– Nézd gyermekedet, szólt felemelve fiát, emeld karodra. Így. Ne csókold
oly erősen, mert alszik. Látod: fölcsókoltad. Szakálladtól fölébredt,
ringasd egy kissé. Szeretted őt ringatni máskor. Így, tartsd öledben.
Fáradt vagy? Várj, poharadba töltök. Úgy-e, minő jéghideg a víz? most
hoztam azt a forrásból.
Azután ételt rakott férje tányérjára s örült, hogy az milyen jól esik
neki.
Vacsora után karjába ölté karját s nyájasan suttogva, beszélgetve
kivitte őt magával a kertbe, a holdvilágos estre; a jámbor szolga
könyezve nézte őt, mint sétál végig egyesegyedül a fák között s a közben
úgy tesz, mintha valakivel suttogna, beszélne. Kérdezősködik tőle és
feleleteket vár, regéket mond neki. Elmondja, mi történt vele a mióta
elváltak, megmutogatja neki apró madarait, virágait, azután oda hívja a
lugasba, leülteti maga mellé, kaftánját odább húzza, hogy rá ne üljön,
hogy egészen odasimulhasson mellé s akkor suttogva, epedve beszél vele,
s oly boldogan, oly szemérmes örömmel tér vissza s csak lopva vet
egy-egy szerető tekintetet felé. – Kihez?
Odabenn megveti neki ágyát, vánkosát feje alá igazítja; fehér, puha
karját feje alá teszi, odaszorítja kebléhez, megcsókolja s azután
gyermekét odafekteti kettőjük közé s csendesen elalszik, még egyszer
megszorítja kezét. – Kinek?
Másnap reggeltől estig ismét várja, alkonyatkor újra kimegy az útra s
midőn visszajön, ismét ott találja már lakában. Boldog tébolyodás!
Ez így foly napról napra.
Reggeltől estig végzi a nő szokott munkáit, szomszédjai, ismerős emberek
nem vesznek rajta észre semmi változást; de a mint a nap lemegy,
eltávolít magától mindenkit, kerül minden társaságot, mert már akkor
Halil ott várakozik reá a kis kertre nyíló szobában.
Pontosan megjelen előtte, a mint a nap lemegy. Oly megszokott dolog ez
ránézve. Úgy intézi minden dolgait, hogy akkorra üres ideje legyen. Néha
igen jó kedve van Halilnak, máskor meg igen szomorú. A nő számtalanszor
elmondja ezt öreg szolgájának; néha azt is megsúgja neki, hogy Halil
nagyra törő tervekben fáradozik, de ne szóljon felőle senkinek, mert az
könnyen Halil életébe kerülhetne.
Szegény Halil! Azóta régen omlatag por az ő teste, melynek a halál többé
nem árt.
És így vénül meg, így hervad el a «Fehér rózsa». Egy éjszaka sem marad
el házából a kedves vendég. Évekig, hosszú évekig eljár az hozzá minden
este.
S midőn fia megnő, esze-biróvá lesz, megférfiasodik, minden este hallja
anyját egy láthatatlan alakkal beszélni és minden este hallja mint
mutatja őt be e láthatatlan alaknak s készteti, hogy őt üdvözölje, mert
ez neki édes atyja. És dicséri a fiút atyja előtt; milyen bátor és
milyen jó szívű; és összehasonlítja arczaikat. Szakasztott édes atyja;
csakhogy Halil már öregszik, szakálla fehéredni kezd. Vénül Halil.
Különben egészen fiához hasonlítana.
És a fiú nagyon jól tudta azt, hogy az apját, Halil Patronát, régen,
régen, évek hosszú sora előtt megölték a janicsárok.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Az Erdbuhar és nimetullahita rendek a legszigorúbb életűek
a török szerzetek között; az elsőbbek minden héten két nap oly szigorú
bőjtöt tartanak, hogy nyálukat sem nyelik le; az utóbbiaknál ez csak a
próbaéveken át tart, azontúl élhetnek a világ örömeinek.]
[Footnote 2: Azon időkben keletkezett secta a görög szigetlakók között.]
[Footnote 3: A nálunk most divatozó asztaltánczoltatás és kopogó
szellemek csodáinak e faja régóta ismeretes volt az arab dervisek előtt
(1853).]
[Footnote 4: Ez tény Tepelenti Ali életéből, hogy fia háremeit, minthogy
azokra nagy befolyással voltak, az acheruzi tóba fojtatá.]
[Footnote 5: «Augsb. Allgem. Zeitung» 1820.]
[Footnote 6: A vecchabiták a mohammedán vallás eretnekei.]
[Footnote 7: A szultánok kincstára.]
[Footnote 8: Tény Ali basa életéből.]
[Footnote 9: Poujoulat. Histoire de l’empire Ottoman.]
[Footnote 10: Ezt mint igen fontos tényt hozzák fel Mahmudról a
történészek.]
[Footnote 11: Poujoulat. _Histoire de l’empire Ottoman._]
[Footnote 12: A históriai adatok itt ellenmondásban látszanak lenni, a
mit a török történészeti munkákban több helyen kénytelen voltam
észrevenni. Poujoulat szerint Alit nem biztatták kegyelemmel, s nejét
ugyanez a delvinoi basa leányának nevezi; az egykorú _Allg. Zeitung_
jelentései pedig azt állítják, hogy egyenesen a kegyelmi biztatásra adta
meg magát. – Ezt valószinűbbnek kellett tartanom. Ugyan itt a rábeszélő
nőt Vasilica, örmény hölgynek nevezik.
_J. M._]
[Footnote 13: A mozlemek nem tartják a franczia pezsgőt a vallási
tilalom alá foglalt nedvnek.
_J. M._]
[Footnote 14: E hét jelt kapják menyasszony-ajándékul.]
[Footnote 15: Hammer-Purgstall. Gesch. d. osm. Reiches.]
[Footnote 16: Hammer-Purgstall. _Gesch. d. osm. Reiches._]
[Footnote 17: Így hívták a szultán sátorát a nyilt piaczon, mely elé
szokták a kivégzettek fejeit hengeríteni.]
[Footnote 18: Megkülönböztetendő az Etmeidántól.]
[Footnote 19: Hammer-Purgstall, _Gesch. d. osm. Reiches_.]
[Footnote 20: Ugyanerről Decsi Ozmanographiájában is van említés,
csakhogy szerinte a törökök már a XVIII. század végére várták a jóslat
teljesülését.]
[Footnote 21: E tizenhárom nemzet azon idők szerint: török, szláv, oláh,
arnót, görög, örmény, zsidó, tatár, arab, syriai, drúz, kurd és
turkomán.]
[Footnote 22: Decsi: Ozmanographia.]
[Footnote 23: Mutatótáblák, melyek Mekka fekvését jelölik, a merre
fordulni kell a mahomedánnak, mikor imádkozik.]
[Footnote 24: Decsi: Ozmanographia.]
[Footnote 25: Musszli saját szavai a _Histoire des deux rebellion_
szerint.]
[Footnote 26: Ugyanaz.]
[Footnote 27: Sokak előtt talán felötlő fog lenni az, hogy Halil, ki
maga müzülmán volt, Gül-Bejázét nőül vevé s nem kényszeríté vallását
elhagyni. Felvilágosításul helyén leend Mahommed próféta
bizonyságlevelének ide vonatkozó czikkeit idézni: «XIV. A müzülmánokhoz
férjhez menendő asszonyok soha se kényszeríttessenek vallásuknak
elhagyására és közönséges isteni szolgálatjukban soha se
háborgattassanak. XV. Senki el ne tiltsa őket a templomaikba járástól.
XVI. Valaki ezen szabadság-levelemet megrontja, eltávozik Istentől és az
apostolok parancsolatitól stb. XVIII. És utoljára azt parancsolom, hogy
e törvényeket világ végzeteig egy müzülmán se merészelje megrontani.» E
levelet írta a seregek vezére, Ali Abu Thaleb fia, melyet tizenöt tanu
jelenlétében maga a próféta sajátkezüleg írt alá a mecsetben, a Hedzsira
második esztendejében, Moharrem harmadikán.]
[Footnote 28: Poujoulat Babtist, _Histoire de l’empire Ottoman_.]
[Footnote 29: Törökül: orosz.]
[Footnote 30: Hammer-Purgstall, Gesch. d. osm. Reiches.]
[Footnote 31: Igaz ugyan, hogy a janicsárokat keresztyén gyermekekből
nevelték eleinte, de már ezen időben apáról fiura maradt kaszt támadt a
hadosztályból.]
[Footnote 32: A kaftányosztás minden nevezetesebb szertartásnál
elmulhatatlan.]
[Footnote 33: Poujoulat szerint 16 ezer.]