*
Kis, lármás téren fésüket árul egy kikiáltó. Eltörhetetlen fésüket. A
világ legeltörhetetlenebb fésüit. Nálunk beérik a szóval. Az olasz
azonban nem. Ez a kereskedő vékony deszkát tartogat magánál és reggeltől
estig villámgyors ütemben paskolja fésüit a deszkához. Tessék megnézni.
A szó semmi. A gesztus minden.
Az idegen elámul, mennyi gesztust használ a mindennapi életben az olasz.
Mindent megmutat. A pincér még az olaszok számára is az ujjával jelzi,
hogy csak egy feketét hoz, nem kettőt. _Grasso_ pedig mindig a szívére
szoritja a kezét, mikor a színpadon szerelmet vall.
Érdekes, hogy Shakespeare az olaszok e sajátságát már a XVII. században
észrevette. Arra a pompás jelenetre gondolok, mellyel a velencei mór
elbúcsúzik a világtól. Nem magáról beszél, hogy halni készül, nem a maga
haláláról, hanem egy török rabszolgáról, akit a háboruban megölt.
„Torkon ragadtam a metélt ebet
S leszúrtam igy.“
Erre megöli magát. Magán mutatja meg, hogy ölte meg a török katonát.
Illusztrálja a halálát. A halála is egy gesztus: olasz halál.
*
Éjfél van, csak néhány hazatérő mozog a szegényes holdfényben. Róma most
majdnem vidéki város. A pálmafák alatt tátott szájjal koldusok alszanak,
tikkasztó hőségben. A Tiberis még most is olyan sárga, mint az oroszlán.
Romok mellett haladok el. Éjjeli madarak repdesnek, hatalmas, fekete
macskák pukkaszkodnak. Szemeik ugy villognak, mint a kézi
villamoslámpák.
Két különös ember megy előttem lassan. Az egyik egy cicerone, aki
angolul beszél valamit. A másik egy angol. Rátekintek és látom, hogy
vak. Mit keres itten?
Az olasz föld oly gazdag, hogy még a vakoknak is kincseket tartogat.
Lehet itt sütkérezni a napban. A lármás halpiacokon zsibongás, szavak
cifra zavara. Még a szaginyenc se marad egészen koldus. A kikötők
kátrány- és kötélszaga, az olaj és a hal bizarr arómája s az évezredes
hervadás illata valahogyan összeölelkezik itten, a fül, az orr, az íny
lassanként visszaállithatja magának azt, amit a szem nem lát. Olykor
meg-megáll a vak angol, a ciceronéje karján, kezét ráteszi egy kőre. Az
ujjaival nézi Rómát.
(1901.)