_Az erdőszélen. Ugyanaz a kép, mint az első felvonásban. Csakhogy most
már beesteledett. Holdvilág. A harang szakadatlanul szól, szeliden, most
már mintha távolból hangzó estharang volna._
János _ülve alszik a padon_.
Ilonka hangja _messziről_. János! Édes uram!
_Szünet_.
János _nem felel, alszik_.
Ilonka hangja _közelebbről_. János! Édes uram!
_Nincs válasz_.
Ilonka _belép balról_. Nézz csak, elaludt. Nem csuda. _Nagy
szeretettel._ Annyit fáradt szegény egész nap.
Marcsa _parasztcseléd, Ilonka mögött belép balról._ Szinte kár
felkölteni, olyan édesen alszik.
Ilonka _kedvesen_. Megállj csak Marcsa… fel ne riasszuk. Majd úgy
költjük fel, hogy öröme legyen benne… hogy kellemes legyen az ébredése.
Hozd ki csak, fiam, a káposztásfazekat. De vigyázz, mert forró, meg ne
égesd magad!
Marcsa _kiszalad balra_.
Ilonka. Édes, jó, derék uram… isten áldja meg még ezt a kis álmodat is!
Marcsa _balról boldogan jelenik meg a fazekkal, kendőben fogja, mert
forró. A fazék gőzölög._
Ilonka. Add ide. _Átveszi tőle a fazekat._ Ez az ő legkedvesebb illatja…
evvel fogjuk felkölteni… _Letérdel eléje és kedvesen az orra alá tartja
a fazekat. A hold élesen világítja meg ezt a kis jelenetet, János
arcára, Ilonka arcára és a fazékra süt. A fazékon bádogfedő van._
Ilonka _halkan, Marcsához_. Nyisd ki!
Marcsa _lekapja a bádogfedőt a fazékról_.
_A káposzta dúsan gőzölög a holdfényben._
Ilonka. Csukd be!
Marcsa _visszacsapja a fazékra a fedőt_.
János _mint aki mély álomból ébredezik_. Káposzta… káposztaillat!
_Felébred_. Rakott káposzta… Mi az? _Feltámaszkodik, a szemét törli._
Ilonka _nagyon kedvesen, nagyon jóságosan_. Ébredj édes, jó uram, itt
van a te jó vacsorád, a te jó rakott káposztád, a szívemmel csináltam
neked, gyere, gyere szépen utána, gyere csak az illatja után… ott benn
vár a tiszta terített asztal… gyere csak szépen… gyere, gyere… gyere
csak szépen… _Elindul a fazékkal balra._
János. Hogy elaludtam ebbe a jó levegőbe… Ejnye, ejnye… Már harangoznak
is…
Ilonka. Gyere, drágám, gyere. _Csalogatja balfelé a fazékkal, mint ahogy
kukoricával szokták vezetni a baromfit._
_Elballagnak balra, elől Ilonka a fazékkal, utána János, leghátul
boldogan mosolyogva, Marcsa._
_A szín egy pillanatig üres. Az estharang szakadatlanul szól._
_A vörös függöny összecsukódik._
_A harangszó elhallgat._
Malacoda _magasra emelt orral, az eltünt kép után szaglász. Mély
meggyőződéssel._ Húszmillió évet adnék az életemből egy kis rakott
káposztáért! _Földhözvágja a nagyítóüveget és kisiet jobbra._
_Függöny._