_A függöny előtt most egyesegyedül a Magister áll, zordul összefonva
karjait a mellén._
_A zugás, dübörgés, harang, orgona, emberhang, sikoltozás most fojtottan
hallatszik, tompul. Egyszerre mennydörgésszerű hatalmas robaj
hallatszik, mely lassan elhal. Ugyanekkor az egész lárma nagyon
csöndesre, távolból hallatszó dübörgéssé csöndesedik, amely azonban
tovább szól, szakadatlanul._
_Rövid szünet._
_Aztán jobbról megjelenik a szomorú csapat. Mima kivételével az összes
babák, szorosan egymás mellett, mint egymáshoz láncolt rabok,
lehorgasztott fővel jönnek. Az ördögök vasvillákkal kísérik őket.
Átvonulnak balra, a lépcsőn le a zenekarba, a mélységbe, ahonnan jöttek.
Az őket kísérő ördögök velük együtt tünnek el._
Magister _miután elvonultak előtte_. _Gyűlölettel_. A jégbe valamennyit!
A leghidegebb jégre fagyasszátok vissza valamennyit, hogy millió évig is
elálljon!
_A csoport eltünik a mélységben._
_A hátsó zaj erőre kap, felzug, főként a harangot és az orgonát
hallani._
_Most jobbról, egyedül jön Mima, ugyanabban a fehér lepelben, amelyben
először megjelent, hátrakötött kézzel, Malacoda és Rubicante közt. Őt
csak az ördögfiókák kísérik, görnyedve, guggolva mennek mellette. Mima
némán, felemelt fővel, kibontott hajjal, sápadtan, lehunyt szemmel
lépdel, mintha élő-halott volna. Lassan megy ez a csoport is a többi
után. Rettenetes dübörgés, dörgés, csattogás a függöny mögött, mintha a
haldokló gép utolsó búcsút ordítana Mima után._
_Mikor Mima eltünt, a zaj lassan teljesen elcsöndesedik, csak a harang
szól, egyre halkabban._
János _szerényen jelenik meg jobbról_. Bocsánatot kérek, de hogy a
fenébe kell innen kimenni?