Mima. Anyja voltam a gyerekednek.
Alfonz. Az meghalt.
Mima. A vérpadra juttatsz?
Alfonz. Inkább te, mint én!
_János már nyitvatartja az ajtót, Alfonz most kirohan._
János. És most… mi ketten, édes. _Fájdalmas hangon, végig._ Nyugodtan és
hidegen, ahogy hozzánk illik. Te meg fogsz engem érteni. Hiszen az imént
magyaráztad meg, hogyan kell megölni azt, akit szeretünk. Én téged
szeretlek. Most statárium van Párisban. Te gyilkosságra bujtottál fel
valakit. Huszonnégy óra mulva a La Roquette-téren levágják a fejedet. És
_majd én_ leszek az, aki még azután is szeretni foglak. Jó?
Mima _halkan_. Ha még egyszer… csak egyszer az ágyamba jönnél.
János. Soha.
Mima. Ha még egyszer, utoljára megcsókolhatnálak.
János. Nem.
Mima. Ha még egyszer… megérinthetném a kezedet.
János. Nem.