Mima _egy pillanattal ezután jön be_. Itt vagy?
Alfonz _az ágy alól_. Itt.
Mima. Mindjárt jön. A hátsó traktuson, ablakon mászattam be, hogy ne
lássa senki, mikor idejön. Psszt! Vigyázz! Hallom a lépését. Itt van!
János _belép_. Itt vagyok, szívem. Nem látott senki.
_Mikor Mima beszélni kezd, közben egyszer egy pillanatra elfordul, akkor
János az ágy alá les és titokban előveszi revolverét, megvizsgálja és
ismét visszateszi kabátja zsebébe._
Mima. Itt vagy nálam. Az én börtönömben vagy. Most már innét soha többé
nem mégy el. Nem mégy vissza soha többé a gyönyörű német kisasszonyhoz.
_Megöleli_. Soha többé. Csókolj meg.
János _szeliden megcsókolja_.
Mima. Szeretsz?
János _sírvafakad_. Szeretlek.
Mima. Miért sírsz? Csókolj meg jobban. Nagyon. _Csók_. Még jobban. Úgy
hogy vérezzen az ajkam. _Csók_. Így. És most… ülj le oda az ágy szélére.
_Nagyon fájdalmasan._ Isten veled.
János. Isten veled, – de nem úgy, ahogy te gondolod. _Előveszi a
revolverét, az ágy alá szegzi._ Tudom, hogy odabujtál az ágy alá. Meg ne
mozdulj. Ha azonnal ki nem dobálod ide a lábam elé a két késedet és a
revolveredet, minden golyót beléd eresztek. Egykettő!