Francia nő _tánc közben_. Hagyd ott azt a nőt! Én többet fizetek!
Mima _hirtelen_. Mindig evvel a nővel táncol, én nem birom ezt,
belehalok a féltékenységbe! _Sikoltva_. Alfonz!!!
Alfonz _tovább táncol_.
Mima _kiáltva_. Alfonz! Ne táncolj evvel, megtiltom! _Felugrik, eltépi
őket egymástól, a nővel összeverekszik._
Francia nő _sikoltozva elmenekül_.
_A zene most halkan szól._
Alfonz _brutális ütésre emelve öklét_. Miért nem hagysz békén?
Mima. Nem türöm, hogy ezzel táncolj.
Alfonz. Most vagy féltékeny, mikor megjött a szeretőd és örökre elvisz?
Mima. Most. Most és mindig.
Alfonz. Mit akarsz tőlem?
Mima. Hogy szeress és szenvedj!
_János elbóbiskol._
Alfonz _visszaroskad az asztal mellé_. Megölöm ezt a gazembert!
Meggyilkolom ezt a gazdag gazembert. Nem birom tovább. Megölöm.
Mima. Te csacsi. _Cirógatja_. Meg tudnád ölni?
Alfonz. Ezerszer. Ha ezer élete volna.
Mima. Ennyire tudnál szeretni?
Alfonz. Te boszorkány.
Mima. Milyen nagy érzés! Valakiért embert ölnek… _A két férfi közt ül,
most a félálomban levő Jánoshoz fordul_… A menyasszonyodra gondolsz!
János _kábultan_. Részeg vagyok a bortól, a fáradságtól, a szerelemtől…
tőled és a boldogságtól… csókolj meg! _Csókolóznak_.
Mima. Ha a menyasszonyodat szereted, meghalsz. Elvesztettelek. Oly
édesek és forrók ezek a tejillatu lányok, akik soká vártak. Mindent
tudok. Végem van.
Alfonz _sírva borul az asztalra_.
Mima _fájdalmasan_. Ne sírj, te gyerek. Még egy pár év és oly csöndesek
leszünk a temetőben. Igyál. Kihül a szívünk és nem fogjuk egymást
szeretni. Csak én foglak még ott is szeretni… _Jánoshoz fordul_… téged.
Mikor már csont leszek… akkor is foglak szeretni… _Alfonzhoz_. Ne sírj,
unlak, sose szerettelek, ezt az egyet szerettem, de ez most eljön velem,
az ágyamba és én még részegebbre csókolom, és ő józanra csókolja magát a
karjaimban és megcsömörlik és visszamegy a friss szűzhöz, akit megvert
és felcsókolja a könnyeit és felszakítja az életét és gyereket éget a
testébe és engem megátkoznak mind a ketten… _Jánoshoz_. Alszol?