János. Megvertem.
Mima _felsikolt_. Szereted!
János. Nem. Téged imádlak. És a feleségemet… a nászéjszakán… megvertem
az ágyában… mert nem akart hozzád engedni… véresre vertem…
Mima _boldogan felsikoltva_. Te! Igaz ez?
János. Igaz.
Mima. Igaz ez? _Vadul megöleli, csókolja._ Megverte… a mennyasszonyát…
_Csókolja_… miattam… _Csókolja_… Ez rossz cicám, mert ő most még jobban
fog téged szeretni és te… te szereted… láttam, mikor megcsókoltad… és
most, hogy megbántottad… még jobban fogod szeretni… nem birom… féltékeny
vagyok… ostoba voltam… én vagyok mindennek az oka! Miért vetted el?
Miért szeretted meg?!
János. Nem szeretem… Csak téged!
Mima. Nem igaz!
János. De igaz!
Pincér _italt hoz_.
János. Gyere, igyunk, igyunk mámort, felejtést! _Isznak. Alfonzhoz._
Igyál, te szomorú ember! Eleget voltál boldog, most én következem!
Alfonz _Mimához_. Ülj az ölébe. Csókold. Engem senki ne sajnáljon!
_Nagyot iszik._
Mima _Jánosra borul_. Gazdag vagy! Otthagyod! Velem jössz! Most már
örökre együttmaradunk. Szeretsz?
János. Imádlak!
Mima. Kívánsz?
János. Megtébolyodom érted.
Mima. Két nap, két éjszaka ki se jövünk a szobából!