Claribella. Este a hotel halljában. A szüleimnél.
_Belép Ilonka a fazékkal._
Ilonka. Leroskadok már, édes istenem… jaj de elfáradtam, mondd, János,
miért teszed ezt velem?… Drága jó fiam, már egészen kiszárad a
káposztád, gyere már vacsorálni, az istenért, mit csinálsz velem,
odahaza sír a kisgyerek!… _Féltérdre borul előtte._
Claribella. Oh, a szegény koldusasszony. _Pénzt keresgél a
retiküljében._
Ilonka. Nem kell nekem pénz, drága, szép kisasszony. Az uramat adják
vissza, szegény, jó, elbolondított uramat várom haza, tessék nézni
kérem, neki csináltam ezt az illatos, jóféle, tejfölös, rakottkáposztát
vacsorára és mióta várom, de ő csak nem jön, nem jön… már tessék nézni,
hogy összeesik, összeszárad, már semmi szaftja nincs, oly régen várom…
_Jánoshoz, fájdalmasan, kedvesen._ Gyere haza édes uram, hiszen egészen
összeszárad, aztán nem fog neked ízleni, ha elromlik.
János. Fogja szegény asszony, itt van egy arany, aztán menjen isten
hírével. _Aranyat ad neki._
Ilonka. Nem kell nekem az aranyad. Tőled nem kell. Inkább éhenhalok, de
gyere vissza. Nézd, milyen messzire jöttem, a tengerig hoztam ide utánad
ezt a fazekat!
János _Claribellához_. Szegény koldusasszony, bizonyára őrült.
Claribella. Oh, szegény! Segítsünk rajta!
Ilonka _kedvesen_. Gyere haza, édes jó uram.
Claribella. Itt ezen a fényes helyen ilyen nagy nyomorúság!