_A gép zártan áll ismét, mint az imént a kortesjelenetnél. De most Mima
és János a gépen kivül, a gép előtt marad. Onnan mindketten lassan
előrejönnek, bal felé a színpad szélére. Ott leülnek, mint valami
meredek partról a zenekarba lógatják a lábukat. Halvány sugár kíséri és
világítja őket._
Magister. Vigyázz a sugárral! Pontosan kísérjed őket! Erősebb áram!
_Rubicante a szerkezethez nyúl, a gépből tompa berregés hallatszik, a
sugár hirtelen nagyon erősen világítja meg őket._
János. Alfonz boldogtalan lesz.
Magister _a lehunytszemű Mimára mutat_. Kapcsold be a hangját!
_Mimát sugár éri. Kinyitja a szemét és megszólal._
Mima. Az oly szép, mikor egy férfi boldogtalan. _Megöleli_. Esküszöm
cicám, esküszöm, hogy nem volt soha viszonyom Alfonzzal.
János. De édesem… nem kérdeztem.
Mima. Mégis esküszöm. Néha megharapta a kezemet, de tovább nem mentünk
soha. Esküszöm! Nem hiszed.
János. De hiszem.
Mima. Esküdj meg, hogy hiszed.
János. Esküszöm, hogy hiszem.
Mima. Ez nem elég. Esküdj meg, hogy nem volt viszonyom vele.
János. Esküszöm.
_Jelzőharang._
Mima. Látod, így szép, ha hiszel bennem. Akkor mindjárt nekem is van
bizalmam. Mi egyszer együtt nyaraltunk vele.
János. Kivel?
Mima. Alfonzzal. Én az uramat akkor gyűlöltem. Én akkor meg voltam
bolondulva. És mindössze azon az egy nyáron, akkor is csak egy hónapig
volt vele viszonyom. Esküszöm. Most megint nem bízol bennem. Nem hiszed.
János. De hiszem.
Mima. Esküdj meg, hogy hiszed.
János. Esküszöm.
Mima. Ez nem elég. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele
viszonyom.
János _lehajtja a fejét_.
Magister _harsányan_. Rakjatok a tűzre!
Rubicante. Nyisd ki!
_A vasajtók kinyílnak. Mindenütt raknak a tűzre. Az ajtók nyitva
maradnak._
Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele viszonyom!
János. Az imént… megeskettél… az ellenkezőjére.
Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt vele viszonyom.
János _hallgat_.
Magister _izgatottan, harsányan_. Még egyszer rakjatok a tűzre!
_Megint raknak a tűzre. A tűz iszonyúan világít._
Mima. Esküdj meg, hogy csak egy hónapig volt viszonyom vele.
János _megadva magát, szégyenkezve_. Esküszöm.
Magister. Na végre!
_Jelzőharang._
Fiókák _felsikoltva_. Hejj!
Rubicante. Csukd be!
_Minden vasajtó becsapódik._
Mima _feláll_. De most nem ez a fontos. Mi lesz velünk kettőnkkel?
János _előtte térdel_. A feleségem leszel.
Mima. Ne szavald ezt ilyen ünnepélyesen, ez egészen természetes.
János _lelkesen_. A hitvesem leszel.
Mima. Nem a hitvesed leszek, kérlek, ne cifrázd. Te elveszel engem, mert
kutyakötelességed, te egy rendes ember vagy. Ha nem tennéd, gazember
volnál.
János. Miért bántasz? Nem hat meg ez a halálos szerelmem?
Mima. Bocsáss meg, cicám, én szép vagyok, fiatal vagyok, – akkor volnék
meghatva, ha vén, csunya dög volnék és _te_ mégis imádnál. De így… légy
te meghatva.
János. A porban térdelek előtted.
Mima. Az semmi. Nekem repülés kell. Ki a porból. A csillagokig fel,
bűnben, élvezetben, szilajságban! _Simogatja a fejét._ Nem vagy elég
gazdag.
János. Most indul el a pénzem. Ma indul el a tőzsdén a karriérem. Oh,
hogy gyűlölöm a tőzsdét… Ezt a gaz rablást!
Mima. Ne gyűlöld! Milliárdok kellenek. Nem tudok szegény lenni. Aki
szegény, annak szaga van. Ne légy szegény! Hatalmas légy!
_A gépből halk, morajló zúgás hallatszik._
Magister. Négyes kapcsoló! Tőzsde! Előre!
_Az összes ördögök a szerkezetekhez nyúlnak, a moraj erősbödik._
János. Mi ez a zúgás?
Mima _felragyogó arccal_. Figyelj csak. A tőzsde! Ma van a nagy nap. A
te részvényeid napja!
Egy börziáner hangja _a gép belsejéből_. Adok Kátait!
Második börziáner hangja _ugyanonnan_. Veszek Kátait!
_Moraj, zúgás._
János _feláll, izgatottan_. A Kátai részvény… Most vonul be a tőzsdére!
Oh, elveszett tisztaságom!
Mima _megragadja a karját_. Az én új, nagy, vad életem, veled! A forró,
meztelen rabszolgád lenni… pénzért, pénzért! Rettenetes gazdagságban
élni… Akarod?
János. Akarom!
_A zúgó moraj erősbödik, kihallani belőle szakadatlanul ezt a szót:
«Kátai!» «Kátai!»._
Mima. A hatalmad előtt térdelni… pénz, pénz kell! Félni tőled… mert
pénzed van… pénz! pénz! Felnézni rád, mint egy istenre, pénz… pénz! Puha
selymekbe csavarodni, neked, a pénzedért… aranytól csörögni… pénzzel,
pénzért… illattól ájulni… pénzzel, pénzért, pénz, pénz…
János _a morajt túlkiáltva_. Mások éheznek, milliók éheznek!
Mima _még jobban túlkiáltva a zúgást_. De én egy tündérkertben szaladok
eléd, mert pénzed van, damaszkuszi rózsák közt… fátyollal a testem
körül… nevetve, szerelmesen, úgy-e, az kell?
János. Oh szegény koldus testvéreim!
Mima _fokozva a hangját_. Drága pénzért… tiszta rózsaolajban fürödni…
neked! Aranypiros madarakat akarok… pénzért! tollas halakat… repülő
kocsit!
_A zúgás már nagyon erősödik. Kihallani a morajból ezeket a kiáltásokat:
«Kátai egy és félmillió!» – «Kátai! Kátai!» – «Veszek Kátait három
millióért!»_
János. Hogy zúg, hogy dagad, mint a tenger!
Mima. A mi gazdagságunk!
János. Pénz! Pénz!
Mima. Mit tudod te, mi az? Csak egy asszony tudja igazán szeretni a
pénzt!
János. Az én erőm!
_A zúgás erősbödik. Ilyeneket hallani: – «Kátait veszek!» –
«Négymillió!» – «Veszek ötért!» – «Hat!» – «Nyolc!» – «Tízmillió!»_
Mima. Hogy zeng a te királyságod… És az én rabszolgaságom! Pénz! Pénz!
_A zúgásból mint zenekíséretből most már a kiáltások egyre tisztábban
hangzanak: «Húszmillió!» – «Ötvenmillió» – «Kátai!» – «Adok hatvanért!»
– «Kátai!» – «Hetvenmillió!» – «Százmillió!»_
János _elragadtatva kiált fel_. Király vagyok!
Mima. Több vagy! Vezérigazgató vagy!
_A gépből harsogva: «Száztízmillió!» – «Százhúszmillió!» –
«Százharminc!» – «Kátai!» – «Negyven!» – «Ötven!» – «Veszek!» «Kátai!» –
«Százhatvanmillió!» – A vad ordítás a végsőkig fokozódik. Majd az éles
tőzsdei csengő lezárja a lármát: vége a börzeidőnek. Az ordítás gyorsan
lecsillapul. Az utolsó hangok, egyre halkabban: «Száznyolcvanmillió!» –
«Kétszázmillió!»_
Mima. A világ királya lettél.
János. Szerelmem!
Mima. Most a menyasszonyod vagyok.
_A zúgás egészen elhallgatott._
János _a nagy csöndben_. Áldva legyen a pénz, amiért téged nekem
megszerzett. Áldva legyen a pénz. _Zokogva_. Áldva legyen a véres, a
piszkos, a rettenetes pénz… áldva legyen… én, szegény koldusa a te
szerelmednek leborulok előtte… _Mima elé térdre borul sírva._
_Jelzőharang_.
Magister _diadalmasan mutat a térdelőre_. Pénzimádó lett!
Fiókák. Hejj! Hejj! Börzézett! Ajjajajjajjajj!
Mima. Kelj fel!
János _felkel, letörli könnyeit_.
Mima. Gyere az esküvőre!
_Balról egy ördög ugrik be, magasan tart Mima feje fölé menyasszonyi
koszorút. A koszorúról tengersok hosszú fehér fátyol hull alá. Egy
ördögfióka cipeli a nagy fátyol végét. Mima felnyúl a koszorúért és a
fejére illeszti, mintha megkoronázná magát._
_A gépből orgonaszó hallatszik. Boldog nászinduló._
Mima. Isten és ember előtt összekötjük testünket és lelkünket!
_Kezet fognak._