_Még egy vasfedő nyílik, ezáltal a szoba megnagyobbodik, függöny
látszik. A függöny mögül megjelenik Alfonz, csinos, elegáns, hideg és
gonoszarcu fiatal férfi. Vár, míg a nagy csók véget ér. János meglátja
és harcrakészen néz rá._
Alfonz. Bravó! Ez szép, forró, őszinte csók volt!
János _izgalommal_. Ön a férje?
Mima _gyorsan_. Hála istennek, nem. Még csak az kellett volna. Ez a
legjobb barátom. _Szenvedélyesen_. A legjobb barátom. _Bemutatja_.
Alfonz!
_János kezet fog Alfonzzal._
Mina. Szeresd Alfonzot, édesem, szeresd nagyon. Hogy jöttél be ilyen
titokban?
Alfonz. Hátul, a tapétaajtón.
Mima. Hogy megijesztettél. _Jánoshoz_. Szeresd Alfonzot, ő neked is jó
barátod lesz.
János. Én mindenkit szeretek.
Mima. Én nem. De őt szeretem. Ő minden bajból mindig ki fog segíteni
bennünket. Ő gonosz, okos, ügyes, hideg, aljas és szép.
Alfonz. Ön most a szeretője a nagyságos asszonynak?
János. Én őt sajnáltam és ő felkorbácsolta az érzékeimet. Azt a piszkos
szót visszautasítom!
Alfonz. Szereti.
János. Most igen.
Mima _elejti a pénzköteget_. Jaj! Leesett a pénzem.
_Mind a hárman lehajolnak a pénzért._
Alfonz. Milliók és milliók. Ezt a sok pénzt ön adta neki?
Mima _igen gyorsan_. Nem ő adta, nem tőle van. Esküszöm.
János. De igen, én adtam.
Mima _szemrehányóan_. János!
János. Nem hazudhatom.
Alfonz. Nem hazudhatik?
János _határozottan_. Nem.
Alfonz. Inkább lovagiatlanul közhírré teszi, hogy pénzel egy férjes
asszonyt?
János. Tiszta érzéssel adtam. Nem akarok érte semmit. Hazudni pedig nem
tudok.
Mima. Majd megtanulsz, ha engem akarsz szeretni!
_Élesen szólal meg az előszobacsengő._
Mima _rémülten_. Csöngettek! Ez az uram! Bujj el!
János. Nem bujok el, mert nem vétettem semmit.
_Ujabb csöngetés._
Mima. Bújj el, az istenért, tönkre akarsz tenni? Alfonz, segíts!
Alfonz. Jőjjön ide a függöny mögé… _Megfogja a karját, hátrahúzza a
homályba._