János. Hát tudod-e, mit csináltam, mikor nagymessziről megláttam a fák
közt, hogy ő az? Mint a macska, gyorsan felmásztam egy nagy fára,
elbujtam a sűrű lomb közé, odabujtam előle. Eltrappolt a fa alatt,
jobbra-balra nézegetett, engem keresett, láttam jól. Aztán, hogy nem
talált, megfordult, eltűnt, visszavágtatott a kastélyba.
Ilonka _meghatottan_. Drága, jó, hűséges uram.
János. Nem adnálak én téged a világ legszebb grófnéjáért sem, édes jó
feleségem! Büszke vagyok a férfi-tisztaságomra. Nem láttam én még nőt se
fürödni, se táncolni. Nem is fogok.
Ilonka. Te drága, komoly! – Hát aztán mit csináltál?
János. Templomban is voltam, imádkoztam, hogy áldja meg a jó isten
gyermekáldással a mi házasságunkat, aztán takarékba tettem egy kis
megspórolt pénzecskét, hiszen tudod, édesem, arra spórolok, hogy
vehessek neked egy zöldköves gyűrűt, amire úgy vágyol…
Ilonka. Köszönöm, édes uram, előre is.
János. Smaragdkő lesz benne.
Ilonka. Nem kell smaragd. Van egy szép, olcsó zöld kő is: a beryll. És a
gyűrű ezüst is lehet. Nem cifrálkodni akarok én vele… Csak emléknek
kérem, amit a koporsómba is elvigyek. Mikor kislány voltam, nálunk
odahaza… egy pincében… egyszer kiástak egy régi, régi csontvázat…
asszony volt. Az ujján gyűrű volt… akkor úgy sírtam… még akkor is rajta
volt szegénykén az emlék, valakitől, akit szeretett… Csak ezért kérem
tőled.
János. Megkapod édesem. Egyelőre, hogy lásd, hogy ma is gondoltam rád,
vettem neked a búcsún egy szép mézeskalács-szívet, aztán hazajövet olyan
boldog voltam, hogy a halálra kellett gondolnom, – mert hogy el ne
bízzuk magunkat, és igazi jó kereszténynek mindez itt lenn csak rút
siralomvölgye, mert a mi igazi életünk odaát van, a másvilágon.
Adjutáns. Hát kérem, ez nagyszerű.
Magister. Magam is azt hiszem. Eddig semmi hiba nincs benne.
Ilonka. Derék ember vagy, én édes jó uram, de kapsz is olyan rakott
káposztát, mint senki fia ezen a világon!
János _kitörő boldogsággal_. Rakott káposztát! Oh, te kedves, jó
asszony! De nem eszünk belőle sokat, mert a falánkság bűn.
Mértékletesség!
Ilonka. Mindjárt készen lesz. Idáig hozza a szellő a szagát. Én
csináltam.
János. Aztán hogy csináltad édesem?
Ilonka. Hát vettem, angyalom, egy kiló káposztát, megdinszteltem tejben.
Egy kiló fiatal sertéshúst apróra vágtam, de nem őröltem, csak nagyon
apróra vagdaltam, pörköltnek megcsináltam. Aztán egy csésze rizskását
tejben megdinszteltem. Na már most a nagy lábasba tettem a káposztának a
felét, fölibe terítettem az egész pörköltet, szépen lesimítottam, a
fölibe teregettem a finom, puhára dinsztelt tejes rizskását, azt is
lesimítottam, erre terítettem a káposztának a másik felét. Namár mostan
ezt az egészet félliter jó friss vastag tejföllel nyakonöntöttem és be a
sütőbe az egészet. Ott aztán elkezdett csöndesen suttogni, levedzeni,
rotyogni…