Barbariccia _a zenekarból_. Vexilla prodeunt Regis Inferni!
Magister. Vexilla prodeunt! Őfelsége zászlói közelednek! Itt a nagy
pillanat! Gyorsan! Cagnazzo, Barbariccia! A reflektorokhoz! Malacoda,
szólj a zenekarnak! Scarmiglione, a dinamohoz! Alichino, a lendkerékhez!
Calcabrina, a kazánokhoz! Libicocco, a centrifugához! Draghignazzo, a
manométerhez! Ciriatto, az olajozókhoz! Graffiacane, a hanglemezekhez!
Farfarello, az áttételekhez! Rubicante, fel a gépmesteri hídra!
_Ahogy mondta, mind elrohantak, jobbra-balra. Most egyedül marad.
Egy-két lépcsőt lejön a zenekarba. A színfalak mögött megszólal_ _az
Ördöghimnusz. A nézőtéren át bevonul Sátán, a pokol királya, udvarával.
Elől jön az adjutáns, aki az imént kiáltott. Utána a két zászlótartó a
két feketevörös zászlóval. Utánuk egyedül a Sátán, talpig vörösben,
hatalmas szarvakkal, koronával a fején. A Sátán után a hét árk-ördög,
kis koronával a fejükön, kétágú villával a kezükben. Lassan vonulnak
előre. A két zászlótartó a zenekaron át a lépcsőzetre megy és
jobbról-balról feláll. A zene elhallgat._
Magister. Hódolattal üdvözlöm ő pokoli felségét, hatalmas uramat, aki
megtisztelte szerény munkám hajlékát.
Adjutáns. Őfelsége szívesen jött a nagyhírű találmányt megtekinteni.
Reméli, hogy nemcsak az ő megelégedését, de az egész pokolfajzat
dicsőségét fogja kivívni a mester találmánya. Őfelsége azt kívánja, hogy
minden felesleges ceremónia mellőzésével azonnal térjünk a dologra.
Magister. A felség óhaja parancs. Méltóztassanak helyet foglalni. _Az
udvar bevonul a zenekarba és helyet foglal a karosszékeken._ _A két
zászlótartó lemegy a lépcsőn és jobbról-balról a földre kuporodik._
Magister _felszalad a színpad közepére_. Úgy hát… Felséges uram, magas
kormány, engedelmükkel röviden ismertetni fogom találmányom lényegét. Én
egy emberrontó gépet csináltam. Műszaki neve: Psychocorruptor. Psyché:
az lélek. Corrumpere: annyit tesz mint: elrontani. Tehát:
«Psychocorruptor» azt jelenti, hogy lélek-elrontó. Az én gépem igazi
büszke ördögi gondolat. Beledobsz egy ártatlan, tiszta, becsületes
embert és egy óra mulva másik végén kijön egy kész gazember. Ez az
egész. Hogy mi volt vele a célom? Semmi. Szeszélyből csináltam, mint
Edison a grammofont. Ötletből, viccből, nyugtalanságból, gonoszságból,
zseniből! Ördögi feladat: rontani. A jóból rosszat csinálni. És ezt
produkálja ez a hatalmas malomgép, amely itt lent türelmetlenkedik a
lábunk alatt a nagy gépteremben. A jó emberből rosszat csinál. Ahogy
beledobod a jó embert, sorra őrli meg az illuzióit, koptatja a hitét,
szaggatja a tisztességét, megtöri a szeretetét, bepiszkolja a szerelmét,
megkeményíti a szívét, elveszi a becsületét, – megőrli, mint a malom,
mindazt, ami benne nemes, ami isteni!
Az udvar. Bravó!
Magister _meghajol_. Fenn a földön vannak már régóta ilyen emberrontó
intézmények. A nagyvárosok. Az ártatlan vidéki jófiú felmegy Párizsba és
húsz év alatt Párizs elrontja. De ez húsz év. Az én gépem ezt egy óra
alatt végzi el. Rohamosan vágtat át az ember a malom rekeszein,
lélekzethez se jut, s a gép elvégzi hatvan perc alatt azt, amihez egy
romlott nagyvárosnak évtizedekre van szüksége. Félmillió évig dolgoztam,
felséges uram, ezen a gépen! Néha már-már kedvemet vesztettem, de akkor
eszembe jutott, hogy milyen istentelen gazságot csinálok, – és ebből
újra meg újra erőt merítettem. Ma végre itt áll készen a bemutatásra, az
első kísérletre. Felhasználtam hozzá mindazt, amit az emberi kutatás a
mai napig kitalált. Teremteni mi nem tudunk, felség. De amit más
teremtett, azt rosszra felhasználni a lángész szikrázásával, – ez a mi
dicsőségünk.
Az udvar. Bravó!
Magister. Nincs az az anyag, nincs az az erő, nincs az a gépészi
kombináció, ami ebben a malomban benne nem volna. Holt és élő anyag
keveredik benne egy csodaszörnyeteggé, melynek külseje érc, de belseje
izzik, nyüzsög, a mindentől ami benne van.
Adjutáns. Őfelsége azt kérdi, hogy mégis, milyen anyagokból és milyen
szerkezetekből van összetéve a malom.
Magister. Van ebben minden, felséges uram, de itt nem üres szó az, hogy
«minden», de minden, minden van ebben a gépben.
Ha felségteknek van türelme hozzá
Picinyke részét elmondhatom annak,
Mi benne ég, forr, mozdul, fordul,
Simul, hajlik, lendül, visít, csikordul!
Van benne vas, nikkel, réz, ezüst, bádog,
Gleccserjég, grammofonlemezen átok,
Kutyagyomorsav, drótkötél, kő, festék,
Festett képek, szép reggelek és esték.
Van benne durhigany, szén, selyem, fa, tolattyú,
Lánc, kapocs, anyatej, élő hattyú,
Platina, vér, higanygőz, tövis, éther,
Fogideg, esővíz, jódezüst, mikrométer,
Napfény, holdfény, sróf, kéksav, csepű, gyanta,
Ópium, brokát, cukor, zenebanda,
Kvarcfény, orgonasíp, mész, gőz, gáz, posztó,
Glicerin, cérna, kard, áramelosztó,
Keresztfejvezetéktartó, planéta,
Gummi, női haj, csalán, spirochéta,
Rubintengelyágy, békateknő, újbor,
Csikóbőr, pajzsmirigy, csigabibor,
Szakállszőr, porcellán, szijj, rózsabimbók,
Májmétely, kénsav, mákony, pisztoly, csimbók,
Alizarin, bőr, rozsda, drót, sár, túró,
Tartalékkapocságy, bróm, gyémántfúró,
Szög, nyirok, ólomszuperoxid, kókusz,
Tű, gyapot, zománc, kés, fékpofa, lókusz,
Gyöngyház, jég, kamgarn, finomszövésű,
Cső, lift, só, kén, fű, áramszedő fésű,
Lengettyű, sóhaj, tömszelence, kaptár,
Arany, hamuzsír, pálmabor, naptár,
Madártoll, kapcsolócsap, tányér, tálca,
Gyopár, tengervíz, gyapjú, rostélypálca,
Izzadság, zongora, ital, étel,
Falevél, fogaskerékáttétel,
Turbina, lószőr, olló, lencse, borsó,
Fenyőtoboz, kormánycsavarorsó,
Konnektor, kompresszor és kommutátor,
Kastély, palota, villa, kunyhó, sátor,
Kert, part, hegy, völgy, sírás és kacagások,
Felhők, szerelmek, kéjes halódások,
Ölések, ölelések, csalódások,
Minden, ami kapcsol, és ami bont…
Minden, ami kapcsolódik… és ami ront…
Minden van benne. Milliónyi szóval
Csak milliomodrészét mondhatnám el
Annak, mi benne ég, forr, mozdul, fordul,
Simul, hajlik, lendül, visít, csikordul,
S _beszél!_… Mert végül… Van benne… Ah bocsánat
Az izgalomért, mely urrá lett most rajtam,
De felnyerít az ördögvér a szívben,
És lobbot vet az ősi tűz vad lelke,
Mert még valami van benne, felségtek,
Anélkül hitvány földi eszme lenne…
Felséges uram… _ember_ van benne!
_Izgatottan, fáradtan ül le a lépcsőre, ott vizionáriusan, tranceban,
halkan mondja:_
Magister. Preparált emberek vannak benne, felséges uram. Rab lelkek és
testek, amiket a földön fogdostam össze. Itt a nagy műtőteremben sok
ezeréves életre preparáltuk őket. Vágtuk a testüket, hipnotizáltuk a
lelküket… szereket kaptak… elevenen vannak bebalzsamozva… élő bábuk…
némelyiknek három szíve van… és nincs veséje. A másiknak kiszedtük az
idegeit. Az agyvelejükön lékek vannak. Az egyiknek nincs becsületérzése.
A másiknak háromszoros adag érzékisége van. Az egyik csak felejt. A
másik csak emlékezik. A harmadik csak hazudik. Élnek és mégis bele
vannak komponálva a gépbe. Sugarak és áramok igazgatják őket. Lemezek
beszéltetik őket. Könnycsatornák ríkatják őket Csiklandós sugarak
nevettetik őket. Erős áramok forralják őket. A szerelmük égő hipnózis… a
gonoszságuk alkohol… a közömbösségük kokain… a rajongásuk hasis…
Rettenetes dolgot csináltam a rabjaimmal… de most felségesen játszanak
benn a gépben… úgy illeszkednek bele, mint a kerekek, szijjak csavarok,
dugattyúk… összejátszanak a géprészekkel, a sugarakkal, az áramokkal…
_Hirtelen felkiáltva._ Óhajtod látni a babáimat, felség?
Adjutáns. Őfelsége a legnagyobb érdeklődéssel kéri az ily módon
preparált emberbábúk bemutatását.
Magister _felszalad a lépcsőn_. Rubicante!