_Rodostó, 20. dec. 1758._
Kedves néném! nem csak mi, hanem az egész emberi nemzet olyan, mint a
halálra ítéltetett rabok, akik nem tudják, mikor viszik ki a halálra. A
mi sorsunk épen olyan. Mennyi urakot, nemes embereket temettünk már el,
kit egy, kit más esztendőben? Úgy annyira, hogy már csak ketten
maradtunk volt Zay úrral. Az isten azt is kivevé a bújdosásból 22-dik
octobris. Már most egyedűl maradtam a bújdosók közűl, és nem mondhatom,
mint eddig, hogy hadd vigyék ki ezt vagy amazt előre; mert egyedűl
maradván, nekem kell kimenni az áldozatra. A Csáki úr halála után Zay
urat tette volt a porta a magyarok fejévé, akik ebben az országban
vannak a császár protectiója alatt. Halála után a portára kelletett
mennem, hogy hírré adjam halálát. – A szokás szerént engemet tettek
básbúggá. Mert azt jó megtudni, hogy akik ebben az országban az öreg
Rákóczival jöttünk, azok közűl csak én maradtam. Hanem akik most velem
vannak, azok újak. Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem már által,
de az istennek gondviselése mindenkor velem volt, és vagyon
mindnyájunkkal. Egész predikácziót csinálhatnék a siralomnak völgyében
lévő változó életünkről. Amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az
örömnek hegyére nem megyünk.
Vagyon immár egynehány napja, hogy ide visszáérkeztem. Mit rendel az Úr
ezután felőlem? az ő kezében vagyok. Hanem azt tudom, hogy a pornak
porrá kell lenni. És boldog az, aki nem az Úrnak, hanem az Úrba hal meg.
Annyi hosszas bújdosásom után kell-é mást kívánnom annál a boldogságnál?
Az első levelemet amidőn a nénémnek írtam, huszonhét esztendős voltam,
eztet pedig hatvankilenczedikben írom. Ebből kiveszek 17 esztendőt, a
többit a haszontalan bújdosásban töltöttem. A haszontalant nem kellett
volna mondanom; mert az isten rendelésiben nincsen haszontalanság; mert
ő mindent a maga dicsőségére rendel. Arra kell tehát vígyáznunk, hogy mi
is arra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendelése üdvességünkre
válik. Ne kívánjunk tehát egyebet az isten akaratjánál. Kérjük az
üdvességes életet, a jó halált, és az üdvességet. És azután megszűnünk a
kéréstől, mind a bűntől, mind a bújdosástól, mind a telhetetlen
kívánságtól Ámen.