_Rodostó, 30. apr. 1756._
Ennek a holnapnak a kezdetén a császár aprilist járata Zaid Effendivel;
mert letevé a vezérségből. Az új vezér Imrehor Mustafa Móriában lévén ma
ide érkezék. Konstancinápolyban megyen. E már másodszor vezér.
A franczia és az anglus hadakozást hirdetének egymásnak. Az anglusok
igen kegyetlen, kemény szívűek és háláadatlanok. Aminap olvastam egy
anglusról, aki ugyan érczherczegje volt a háláadatlanoknak. Lehetetlen,
kedves néném, hogy le ne írjam. Tudom, hogy azt mondod utánna, hogy
szamár volt. Elég a, hogy egy rendes ifjú anglus – az atyja kereskedő
volt, és gazdag, de ő igen fösvény lévén még többet akara szerezni,
azért más több kereskedőkkel Amerikában indúla. Mikor Amerika szélyin
volnának, a hajóskapitány egy sziget mellett megállapodék, hogy inni
való vizet hordasson a hajóban. Amég a vizet hordották, az anglus
kereskedők kimentek a hajóból, hogy vadászszanak. A z ifjú anglus is
kiment vélek. De, mint nem okosak, igen eltávozának a parttól. A
vademberek reájok rohanának, és mind megölék a többit, csak épen az ifjú
anglus szaladott el. A kapitány észrevévén a dolgot, csakhamar onnét
megindúla. Az ifjú ott marada, aki is rettentő keserűségben és
rettegésben bújdosott imide amoda az erdőben, nem tudván hová lenni.
Szűntelen tartott attól, hogy valamely vademberre ne találjon, aki
mindjárt megöli. Az éhséget is már kezdette volt próbálni.
Megszabadúlásról semmi reménysége nem lehetett. Nem is mert a tenger
partjához közelgetni, hogy valamely hajót láthasson, akin
megszabadúlhasson; se valami ételre valót keresni, hogy valakire ne
találjon.
Elfáradván az erdőben egy kis dombocskára jutott. De mint elhűle azon,
hogy hátra tekéntvén, egy leányt láta a bokor közűl kijönni, aki hozája
mene, és mindenik álmélkodni kezde egyik a másikán, és mindenik kegyesen
kezdé egyik a másikát tekénteni. És ha az ifjú megkedvellé a vadleánynak
termetét és személyét, aki is mezítelen volt: a leánynak is megtetszék
az ifjúnak termete, fejér ábrázatja, és annyira megszereté, hogy
mindjárt azon kezde gondolkodni, hogy tarthassa meg életét. És egy
barlangban vivé, és minekutánna szép gyümölcsökkel megvendéglette volna,
egy szép forráshoz vivé, hogy innék. Hihető, hogy a leány előkelő renden
való volt; mivel mindennap fölékesíté vala magát igen szép csiga
nyakravalókkal. Azután a leány vadállatok bőreit vivé a barlangban, hogy
a legény reájok feküdjék, és sokféle színű tollakkal felékesíté
barlangját. Hogy pediglen múlatságot szerezhessen néki, kiviszi vala
őtet estve, vagy a holdvilágon valamely szép kies helyre, valamely
forrás, vagy patak mellé, ahol a legény nyúgodhatott: ő pedig addig
vígyázott; vagy pedig az ölében aludtatta, és felköltötte, mihent
valamely zörgést hallott. Eszerént töltik vala idejeket, amég magoknak
új nyelvet nem találának. – Akkor a legény megérteté véle, hogy
szerencsésnek tartaná magát, ha őtet bírhatná a maga hazájában, ahol
néki szép köntösöket csináltatna.
Egynehány holnapokat töltöttek vala el nagy szerelemben, amidőn a leány
a tengeren egy hajót meglátván, és már tudván, mit kellenék cselekedni,
jeleket mutata, hogy a hajó a parthoz közelítene. Estve mindaketten a
hajóban űlének. A hajó Barbád szigetében igyekezett – az ifjúnak is oda
kelletett volna menni. Nagy örömben valának, hogy megmenekedhetnének a
sok nyugtalanságtól és félelemtől. De a leány micsoda víg szívvel hagyá
el hazáját és szüléit, hogy azzal tölthesse életét, akit úgy szeretne,
és akinek élete veszedelmével tartotta meg életét. De mennél inkább
közelgetnek vala ahoz a szigethez, a mi ifjunk annál kedvetlenebb és
gondolkodóbb kezde lenni, megvizsgálván azt magában, hogy ő mennyi időt
töltött el héjában, hogy azon idő alatt az ő pénze semmi interest néki
nem hozott, az ő kereskedése azon idő alatt nem folyt. Hogy pedig
visszaszerezhesse azon vesztéseket, és jó számot adhasson szüléinek az
útjáról, elvégezé magában, hogy attól a társától, aki véle annyi jót
tett, megváljék, mihent a szigethez érkezik. Ahol mihent a hajó oda
érkezik, a tengerparton vásárt tartanak – ahol a rabokot eladják, mint
nálunk a lovakot és az ökrököt adják el.
A szegény nyomorúlt vadleány sírni és reménykedni kezde, de csak
héjában. Azt is értésére adá, hogy terhes volna tőlle, de az ifjúnak a
szíve semin meg nem esék: hanem csak a maga hasznán. Desőt még, hogy
megtudá, hogy terhes volna, még nagyobb áron adá el a kereskedőknek.
Kedves néném, mit mondasz erről a háláadatlanról? Én csak azt mondom,
hogy az isten megfizette irtóztató háláadatlanságát. Legalább ne adta
volna el, ha magának meg nem akarta tartani. Oh fösvénység! mennyi
lelket vesztetsz el.
A prussus ebben a holnapban kezdé el a királyné ellen ok nélkül a
hadakozást, és foglalá el igazságtalanúl Saxóniát.