CXCIV.

_Rodostó, 14. dec. 1754._

Kedves néném, lehet-é nagyobb hírt írni, mint egy hatalmas császárnak

halálát? Ma hallottuk meg, hogy tegnap Mahumet császár elhagyá a

világot. Egynehány napig betegeskedvén, a nép igen kívánta volna látni;

olyan helyre viteté magát, ahol megláthatá. Tegnap, hogy a népnek kedvét

találja, nagy erőt vévén magán lóra ült, és a szent Sophia templomában

ment. Mikor visszátért volna, ha meg nem kapták volna, leesett volna a

lóról, és amidőn a házához érkezék, csakhamar meghala. Elmondhatni, hogy

nagy császár volt; a hadakozásba szerencsés volt, azt elmondhatni; azt

is elmondhatni, hogy nem kívánta a hadakozást elkezdeni, és békeségben

akart uralkodni. Egynehányszor akartak zenebonát indítani ellene, de ő

annak elejét vette, lecsendesítette, és az indítóktól a fejeket

elvétette, hogy többé azt ne cselekedjék. A nép igen szerette mind

keresztyén, mind török; maga is a keresztyénekhez jó akarattal volt. A

birodalmat csendesen igazgatta; kegyetlen nem volt, a vezérit sokszor

megváltoztatta, de egyet sem öletett meg. Elmondhatni felőle, hogy nagy

császár volt, noha kis termetű. Helyében Ozmánt tették, az atyjáról való

testvéröcscsét – a pedig legkisebb ellenmondás nélkül mene végben.

Ozmánnak az anyja még él – az is megmenekedék a rabságtól. Mind Mamut,

mind Ozmán a Mustafa császár fiai. – Immár harmadik császár vendégi

vagyunk. Az isten ő szent felsége az ő kezekből táplál minket bőséggel.

Kedves néném, kalinicza.

Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei (2. kötet) · 第 114 / 176 题