_Rodostó, 1748. 15. april._
Immár a keresztyének is megbékéltek. Ennek a holnapnak a kezdetin volt
meg a békeség a magyar királyné és a franczia király között. Ugyan ebben
a békeségben engede a magyar királyné Oloszországban két vagy három
tartományt Dom Filepnek. Legyen hosszas békeség, de a királyok között
csak támad valamely per, amelyet az álgyú prókátorokkal folytatják.
Itt mi békeségben vagyunk. A császárunk a békeséget szereti. A
szomszédival jól vagyon, a nép szereti. Aki pedig valamely igazságot
keres, és a bőriben meg nem fér, azt csakhamar a halak országában küldi,
de fő nélkül. A török urakot pedig nem a hazához való szeretet indítja
fel, hanem csak a veszett fösvénység. A jancsárok itt ha feltámadnak, a
pénzzel mindjárt lefektetik őket. Ez a császár olyan kezlár agájának
véteté fejét, akinek fejdelemhez illendő kincse volt; mégis a bőriben
meg nem fért, hanem a császár ellen kezdett holmit indítani. A kezlár
agáknál boldogabb nem lehet e világon – szűntelen a császár előtt
vannak. Az asszonyira ezek vigyáznak. – Annyi kincset gyűjthet, amennyit
akar. Noha minek? mivel gyermekek nem lehet. Feleségre szükségek
nincsen; mivel, ami azt a szükséget okozná, azt tőllök egy késsel
elmetszették.