_Konstancinápoly, 21. sept. 1737._
Elhagyók, néném, Rodostót annyi esztendők múlva. Kibontakozánk onnét, de
hogy? csak herdiburdi módjára. A fejdelem csak kevesed magával indúla
meg: de úgy, mintha az ellenség lett volna a hátunkon. Még csak annyi
időt sem adott magának, se nekünk, hogy a portékáit elrakják. E talám
csak arra való volt, hogy elmondhassa, amit nékem mondott: „Nem halok én
itt meg, mint az apám.“ Nem felelék reá, de gondolám, hogy talám még
Erdélyben sem. Elég a, hogy tegnap ebédtájban a város mellé érkezvén,
egy udvarházhoz vivének. Ott a császár tisztei a fejdelmet
megvendégelék. Ebéd után mind a fejdelem, mind mi alánk paripákot
adának. Onnét megindúlván pompával kísérék a császár tisztei a
szállására, amely csak egy szőcs háza, de kényesen ellakhatik egy
fejdelem benne. A házak mind fel voltak ékesítve az ide való mód szerént
a császár parancsolatjából.
Minthogy még itt igen újak vagyunk, azért semmi új dolgot nem írhatok
többet, hanem csak azt írom időtöltésért, hogy olyan nagy állatot
láttam, aki felől gyermekségemtől fogvást hallok beszélleni, és kívántam
látni. Már ebből észre veszi kegyelmed, hogy az egy elefánt. Ez a nagy
állat egérszőrű. A feje olyan, valamint írják. A fülei, valamint az
asszonyok legyezője. A szájából kétfelől két vastag fog nő ki, mint a
karom. Azok pedig hosszak, és az ételre azok neki nem használhatnak: de
az is bizonyos, hogy a természet azokot neki hasznára adta – az is
bizonyos, hogy az esztergálosok sok szép drága munkára fordítják azokot.
De amit leginkább csudáltam abban az állatban, – az orrát – de orrnak
nem mondhatom, mert az orra végiből jő ki egy fityelék, valamint a
pujkának. A pedig hosszabb fél ölnél, és vastag mint a karom. Az úgy
hajlik, mint egy korbács – annak a vége olyan, mint egy disznónak az
orra, két lyuk megyen fel rajta mind végig, valamint két szivárványon.
Azon szívja fel a vizet, mikor iszik, vagy mikor magát mossa, azzal
fecskendezi. Azzal ád magának enni – a neki olyan, mint nekünk a kezünk.
Ő azzal egy polturát felveszen, ő azzal egy csomó szalmát felveszen, és
magát mindenütt legyezi; mert a farkának azt a hasznát nem veheti. Akit
pedig azzal megüt, meg vagyon ütve. Egyszóval, nem lehet kigondolni, aki
azt nem látja, hogy mennyiféle hasznát veszi ő annak. A lábai mindenütt
egyaránsú vastagságúak, mint az oszlop – vannak olyan vastagok, mint egy
embernek a czombja. A magassága 13 arasz volt – de e még csak a kisdedek
közűl való. Csudálatos az isten az ő munkáiban. Elég már arról a nagy
állatról beszélleni.