_Rodostó, 20. julii, 1737._
Itt, néném, minden dolgaink rendetlenűl és zürzavar módjára folynak, és
minden felfordúlva – csudálom, hogy mi is a lábunkon és nem a fejünkön
járunk. A bizonyos pedig, hogy az isten ebben a fejdelemben sok szép
talentumot adott. Eszet szépet adott, és ha azt úgy oktatták, nevelték
volna mint kívántatik, dicséretre méltó dolog lett volna. De a
természetét kellett volna megzabolázni, és rendben venni még igen ifjú
korában. De mindenben szabaddá hadták, és a természet rendetlenné,
változóvá és állhatatlanná lett – azért is oly haragos és változó. Arra
soha sem tanították, a természet sem vitte reá, hogy azon inkább
igyekezzék hogy szeressék, mintsem féljenek tőlle. Minthogy bővségben
nem neveltetett volt, hanem csak nagy szabadosan, azért se azt nem
tudja, hogy mi a fösvénység – se a helyes megtartás – se azt, hogy mi
légyen a helyes adás – se azt, hogy mi légyen a nemzetihez való
szeretet; mert soha a nemzetivel nem társalkodhatott.
A már bizonyos, hogy ebben a holnapban a császár a passzaroviczai
békességet a törökkel felbontotta, és letévén a mediátorságát a muszka
mellé állott. Ha lehet-é olyanformán a békeséget felbontani, vagy sem,
azt a theologusok végezzék el; mert azt elvégezték, hogy nem keresztyéni
tartás a hitetleneknek a hitet meg nem tartani. Mivel a töröknek az
isten szintén olyan igazságos, és örökös istene lévén, mint nékünk,
őhozzája is olyan igazsággal vagyon, mint hozzánk. Azt nem tudom, mikor
bontotta volna fel a török a békeséget; de azt tudom, hogy egy
keresztyén császár felbontotta – meg is büntetődött érette. Az olyan
példán most is lehetne tanulni. A törökök, ha azt nem reménlenék, hogy
az isten most is igazságot teszen nekik, kétségben esnének. Aminthogy
igen tartanak, méltán is; mert két nagy és hatalmas császár ellen kell
hadakozniok, akik ketten Európából kiűzhetik – de tegyük utánna, ha
isten úgy rendelte. Talám már errevalónézve a portán is inkább néznek
reánk; mert még most igen rossz renden vannak dolgaink. – Érdemlünk-é
egyebet?