_Rodostó, 18. april 1729._
Azt már nem kell csudálni, ha azt mondom, hogy igen kedvesen vettem a
ked levelét; hanem a volna csuda, ha kedvesen nem venném. De hogy vagyon
a, hogy mi még egyszer sem haragudtunk meg egymásra? Mert azt mondják,
hogy a barátságban egy kis veszekedés olyan jó, mint az étekben a bors.
Mindazonáltal édes néném, hagyjuk el az olyan borsolást, és éljünk
egyességben; mert én a csendes barátságot szeretem. A macskához illik a
morgolódó barátság.
Az égi jelekből nem tud-é ked valamit jövendőlni? mert hetedik napján a
holnapnak itt mí délután egy órakor egy csillagot láttunk. Három óráig
jól látták. Azt nem mondhatjuk, hogy talám a mi csillagunk jött már fel
egyszer; mert a csillagok is elfelejtkeztek már miróllunk. Hogy kednek a
kis ujja ne fájjon, azt igen szükséges megtudni, hogy az idevaló görög
érsek nagy pompával jött az úrnak látogatására négy alatta való
püspökökkel. De ha gyalog járnak is, azt ne gondolja ked, hogy a
szegénységtől vagyon; mert a mi érsekünk kettőt is tarthatna, – a
püspökök is. De a török birodalma alatt hintón nem járhatnak, sőt még
úgy kell magokat viselni, mintha szegények volnának; mivel azon kivül is
gyakran megvonják őket mind a török, mind a görög patriarcha. Mert ez
azt tészi érseknek, aki neki legtöbbet fizet, – az érsekek pedig olyan
püspököket választanak magoknak, akik legtöbbet adnak, – a püspökök
pedig, hogy az érseknek megfizethessenek, olyan papokat tesznek a
falukban, akik legtöbbet ígérnek. Ítélje el már ked, hogy a püspökök és
a papok micsoda sokféle úton módon húzzák ki a pénzt a szegény ember
erszényéből? Itt a sok innep, a sok bőjt, mind hasznos a plébánusnak.
Hát ezenkivűl esztendő által a sok haszonhajtó bévett szokások!
Vasárnap valamely rongyos öltözetben a misét elmondja, amint lehet
tőlle, de, hogy predikáljon, azt nem lehet az ő tudatlanságától kívánni.
De miből tanúlna valamely kis predikácziót csinálni, és mikor? Mivel,
egynehány plébánusnak voltam házánál, egy könyvet nem láttam nállok;
hanem valamely szakadozott misemondó könyvet tartanak, és abból áll
minden könyvök. De mikor tanulhatna valamit? Mikor egész héten mezei
munkát kell neki dolgozni, hogy a papádiáját táplálhassa egynehány
gyermekeivel, és czifrán járathassa. Egyszóval itt a pásztorok nem csak
őrzik a juhokat, hanem megárendálják őket, és ha meg nem nyúzzák is, de
jól megnyírik. Erről éppen egy rendes históriát olvastam – nevesse meg
ked is.
A rabinusok ilyen nevetséges okát írják a Koré Áron ellen való
feltámadásának. Hogy egy szegény özvegy asszonynak, csak juha lévén,
aztot megnyírvén, Áron elvette tőlle a gyapját, mondván, hogy őtet
illeti a törvény szerént: _Dabunt sacerdoti lanarum partem ex ovium
tonsione._ Deut. 18. 4. Az asszony Koréhoz folyamodék, és kéré, hogy
szóllana Áronnak, adná visszá a gyapját; de semmit nem nyerhete. Koré
hogy megvigasztalja, 4 ezüst pénzt ada neki, hogy venne azon annyi
gyapjút, amennyit lenyírt a juhról. Idővel azután a juh megbárányozván,
Áron azt is vevé, mondván: hogy a törvény parancsolja, az Úrnak kell
szentelni minden első szülöttet: _Kiválaszd az Úrnak mind, ami az
anyaméhet megnyitja, és ami első fajzás a te barmaidban._ Exod. 19. 2.
12. A szegény özvegy asszony látván, hogy semmi hasznát nem veheti az
egy juhocskájának, és hogy csak a papok hasznokra tartja, elvégzé
magában, hogy megöleti a juhot. De Áron azt megtudván, oda mene, és
kérni kezdé tőlle azt a részt a juhból, melylyel néki tartoznak törvény
szerént, aki is azt hadja: _Ez legyen a papok igazsága a néptől, akár
ökröt, akár juhot öljenek, adják a papnak a lapoczkáját és a gyomrát._
Deut. 18. 3. A szegény asszony ezen igen elkeseredvén, haragjában mondá:
hogy az én juhom husa anathéma legyen az Úr előtt. – Áron erre a szóra
az egész juhot elvévé, mondván: hogy minden anathéma az Izraelben a
papokat illeti. Csak a szegény asszony vesztett mindenképen. Édes néném,
jó étszakát.