Bucentoro ő excellenciáját Papanika és Scarpa urak értesítették a
szerencsétlenségről. Az abbé egy fönmaradt elégiájából kitetszik, hogy a
provveditore éppen reggelinél ült, midőn a gyászos hírt vele közölték és
hogy szenvedélyes fájdalmában egy szorbettel telt muranoi
kristálycsészét vágott a hirnökök fejéhez.
A tengernek is megvan a maga közvéleménye és a közvélemény az első
perctől fogva tisztában volt vele, hogy a sebenicoi csínyt a dulcignoi
Kara Nusszim követte el.
A dulcignoi határvár, mely úgy ágaskodik a meredek parti sziklák fölött,
mint a nagy kőkoporsó, gyülekező helye volt az ozmán birodalom
legelszántabb martalócainak. Szökött katonákat, gályarabokat,
renegátokat, minden rangu és rendü kalandorokat ott tárt karokkal
fogadtak. A dulcignoi kalózok elismert vezére a sokat emlegetett Nusszim
bég volt, mindenesetre korának egyik legarcátlanabb embere. Ő zsoldjában
tartotta a császári hivatalnokot épp úgy, mint a parti halászokat.
Midőn Bucentoro tisztán kezdett látni a dologban, első haragjában útnak
akarta indítani a lesinai hajóhad harminc gályáját, hogy rommá ágyuzzák
Dulcignot és kardélre hányják a hasonló esetekben elsősorban exponált
csecsszopókat. Hamarosan kitünt azonban, hogy a harcias terv elé
akadályok gördülnek. Dulcigno végre is a török császár vára, mely
uralkodóval a köztársaság mostanában jó szomszédos egyetértésben él és
ha nagy úr is egy provveditore, a hadüzenés jogát mégsem ruházta reá a
tizek tanácsa.
Bucentoro tehát – mi egyéb is telhetett volna tőle? – egyelőre panaszos
fölterjesztést intézett a tanácshoz a kalózkodás ügyében.
A tanács, miután véleményezés és kiegészítés végett megküldte a
jelentést többrendbeli alantas hatóságnak, a tél folyamán végül
érdemében tárgyalta az ügyet és úgy döntött, hogy az összes iratok a
továbbiakig irattárba helyezendők. Figyelembe kellett venni azt a
körülményt, hogy az állítólag megtámadott brig anconai illetőségü,
figyelembe kellett továbbá venni, hogy az állítólag elrablott nők
bolognai illetőségüek, így tehát nem a köztársaság, hanem Ancona és
Bologna ura, a római pápa ő szentsége hivatott arra, hogy a sérelemmel
szemben orvoslást szerezzen. Figyelembe kellett végül azt is venni, hogy
a szóban forgó Nina életmódja nem volt olyan természetü, hogy velencei
területre való visszatérése kívánatosnak látszanék.
A tanács titkárának jóindulatából Zaguri bepillantást nyert a
köztársaság sztambuli miniszterrezidensének bizalmas jelentésébe is. A
rezidens kérdést intézett a Nina-ügyben a nagyvezérhez, aki viszont
kérdőre vonta a skutari-i válit, aki ismét a dulcignoi kajmakámra írt
rá. Onnan az a fölvilágosítás érkezett, hogy Dulcignoban él ugyan egy
Kara Nusszim bég nevü ember, ő azonban vagyonos, előkelő és istenfélő
nemes, amellett köztudomás szerint annyira beteges, hogy már esztendők
óta nem hagyhatta el házát.